Tompa Ferenc

1893. jún. 6. Budapest – 1945. febr. Budapest

Történész, régész, múzeumigazgató-helyettes, tanszékvezető egyetemi tanár. 1920-ban a Vasvármegyei Kultur-Egyesület kérésére a Kultuszminisztérium már a Magyar Nemzeti Múzeum kötelékébe tartozó, frissen doktorált újkortörténész ~-et bízta meg az első világháború alatt megsérült szombathelyi múzeum gyűjteményének újjárendezésével. 1920-1923 között három évig volt a szombathelyi múzeum igazgatóhelyettese. Szombathelyi tartózkodása váratlan fordulatot hozott pályáján. Miske Kálmán, a múzeum igazgatója és a fiatalember között szoros barátság (pontosabban apa-fiú kapcsolat) fejlődött ki. Ennek nyomán a fiatal újkortörténészből, az autodidakta Miske határása és nem utolsó sorban a közös velemi feltárások eredményeképpen igazi ősrégész vált. Feladatának megfelelően nagy hévvel kezdett bele a régészeti tár különböző gyűjteményeinek rendezésébe é elkezdte újraleltározni a keveredett anyagot. Horváth Tibor Antal három új leltárkönyvet (őskor, ókor, középkor) nyitott és elkezdte a növedéki napló használatát, amelyeket aztán egészen 1941-ig vezettek. A velemi ásatások mellett az asszonyfai népvándorláskori sírmező feltárásán is részt vett. Megjelent cikkeinek témái természetesen az őskorhoz kapacsolódtak, amelynek teljesen elkötelezettjévé vált. Amikor megbízása végén visszatért Budapestre, kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályának őrévé, az őskori gyűjtemény kezelőjévé. 1938-ban az egyetemen felállított ősrégészeti tanszék vezetőjévé, egyetemi tanárrá nevezték ki. ~ ezután az ősrégész utánpótlás nevelésén fáradozott, mígnem munkájában végleg megszakította a második világháború, amelynek ő maga is áldozata lett.

Fm.:
Hírek a Vasmegyei Múzeumból. ArchÉrt 39 (1920-1922) 117-118.; Velem-szentvid bronzöntő ipara. Az Országos Magyar Régészeti Társulat Évkönyve 2 (1923-26) 41-53, 366.

Irodalom:
Radnóti A.: ~ 1893-1945. Magyar Múzeum, 1945. 43-44.; B. Kutzán I.: ~, a kutató. ArchÉrt 110 (1983) 127-129.; Kiss Gábor – Mayer László: A szombathelyi régiségtár őrei (1872-1942). Vasi Szemle 45 (1991) 417-418.; Magyar Múzeumi Arcképcsarnok. Főszerk.: Bodó Sándor, Viga Gyula. Bp., 2002. 892-894. p.;