A Régészeti Egylettől a Savaria Múzeumig

A Savaria Múzeum lépcsőin felfele igyekvő látogató számára márványtábla hirdeti: "A magyar nemzeti közművelődésnek emelte ez épületet jótevői segítségével a Vasvármegyei Kultur-Egyesület az 1908-ik évben." Ezen épület falai között működő könyvtárból kölcsönözhette ki kedvenc olvasmányait valaha a szombathelyi polgár, itt csendült fel a kultúregyesület zenekarának előadásában többek között Kodály és Bartók muzsikája, aratott sikert virtuóz játékával számos világhírű zeneművész, köztük éppen Bartók, vagy a város szülötte, Koncz János. Itt gyűjtötte össze egy-egy rövid, de műtörténeti szempontból felbecsülhetetlenül fontos kiállítás erejéig verebi Végh Gyula és báró Miske Kálmán 1912-ben, majd Horváth Tibor Antal és Radnai Rezső 1934-ben a megye magángyűjteményeiben fellelhető műkincsek színe javát. Megfértek falai közt a letűnt korok kopott tárgyai mellett a fényes estélyek, a műkedvelő színielőadások, a különböző tanfolyamok és ismeretterjesztő előadássorozatok - egy időben még a mozielőadások és (nem átvitt értelemben!) az ökölvívó mérkőzések is. Sőt, e tarka paletta még tovább színezhető a járványkórházzal, dobozgyártó üzemmel, zeneiskolával, vívóklubbal. és még sok minden más mellett (ld. "tarka paletta") - festőiskolával. Régi fényképfelvételek, képeslapok bizonyítják: a Gyöngyös-parti kutúrpalota azonban mindig is homlokzatán hirdette megálmodóinak, köztük talán elsőként Lipp Vilmosnak eredeti célját: MÚZEUM.

Tisztelt Emlékülés!

Lipp Vilmos születésének 170. évfordulója egy közelgő centenáriumot vetít előre: még három év, és elpereg egy évszázad a szombathelyi kulturális intézmények bölcsője, az egykori kultúrpalota, a mai Savaria Múzeum felett.
Várady Imre a Kulturegyesület és a Vasvármegyei Múzeum 1929-ben megjelent harmadik évkönyvében párhuzamot vont a kutató emberek életpályája és a múzeumok fejlődése közt. „Az első fázis az anyaggyűjtés ideje: a múzeum születése és kialakulása. A második korszakban a múzeum már önálló, egyéni életet él és megteremti pozícióját a hasonló intézmények sorában. Ez az időszak a gyűjtés folytatása mellett az anyag tudományos rendezésének, feldolgozásának és a tudományos kapcsolatok megteremtésének ideje. Ekkor válik a múzeum kutatása területén igazi tudományos középponttá.”
A Savaria Múzeum (vasvármegyei múzeum) intézménytörténete szempontjából meghatározó, hogy a Vasvármegyei Régészeti Egylet megalakulásától, 1871-től kezdve az 1946-os államosításig egyesületi keretek közt működött. A Régészeti Egyletet gyűjteményével együtt magába olvasztó Vasvármegyei Kultur-Egyesület tisztségviselőit, köztük a múzeumigazgatót és múzeumi tárak vezetőit — a két alelnök kivételével — az egyesületi közgyűlés választotta meg. Az alapszabályok szerint az egyik alelnök Szombathely mindenkori polgármestere, a másik a vármegyei alispán volt. A törvényhatóságok így biztosították a működés kontrollját, ugyanakkor védelmét is. A hivatalos kultúrpolitika civil köntöst öltött. A kultúregyesület múzeuma, mint közgyűjtemény a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége (majd az 1920-as évektől Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége) ellenőrzése és szakmai irányítása alatt állt. El lehet képzelni, hogy mennyire kényes feladat volt egy ilyen intézmény irányítása, ne adj Isten titkári teendőinek ellátása.
Mindezek tükrében a kultúregyesület és múzeuma közel fél évszázados szimbiózisa nagyjából három szakaszra osztható.
Az első szakasznak Kárpáti Kelemen a meghatározó személyisége. Kezdete: 1899: a Vasvármegyei Kultur-Egyesület megalakulása, záróakkordja az első világháborút követő évek pangása.
A második, 1922-től 1933-ig tartó szakaszt báró Miske Kálmán személyisége fémjelzi, aki hivatalosan 1912. március 3-tól 1943. március 15-ig töltötte be a múzeumigazgatói posztot. A korszakváltó határdátum 1922. május 7., a Kultúregyesület világháborút követő első tisztújító közgyűlése. Az egyesület nevet — és ezzel együtt működési irányt váltott. A közműveltség emelésének nemes céljai közt a múzeumnak a korábbinál jóval kevesebb szerep jutott. Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete alapszabályaiban a múzeum fenntartása sorrendben az ötödik helyre szorult vissza.
Az 1933-tól 1946-ig tartó időszak meghatározó és a folytonosságot biztosító személyisége dr. Pável Ágoston volt, aki 1924-ben „fillér pénz és egyetlen portörlő rongy nélkül” kezdte el kultúregyesületi működését a könyvtár rendezésével. Az új korszak kezdődátuma 1933. december 16., amikor Pável Ágoston kezdeményezésére megalakult a Vasi Szemlét elindító Vasvármegyei Múzeumok Barátainak Egyesülete.
Helyesen állapította meg Janzsó Ferenc 1943-ban: „Szombathely számos — anyagi nehézségek miatt megoldhatatlan — kultúrkérdése között, az utóbbi években mindinkább válságos lett a kiváló anyaggal rendelkező múzeum sorsa. … A [Kultur] Egyesület, mely az egész vármegye művelődését hivatott képviselni, nem rendelkezik olyan nagy anyagi erőkkel, melyek a nagyvonalú intézmény maradéktalan kiszolgálását lehetővé tennék. … A gyermek … már kinőtt a szárnyak alól.” Felmerült múzeum állami kezelésbe adásának gondolata.
A világháború azonban közbeszólt. 1945. március 23-án a nyilas hatóságok beszüntették a Kultúregyesület működését és vagyonát zár alá helyezték. Az épület és a gyűjtemény, ha megrongálódva, veszteségeket elszenvedve és szétzilálva is, de túlélte háború pusztításait. 1946 nyarán a vallás- és közoktatási miniszter elhatározta a vidéki múzeumi gyűjtemények állami kezelésbe való vételét.

A fenntartó szervezet – fenntartott intézmény viszonyának változásai alapján felvázolt három korszak legmeghatározóbb személyiségeire, Kárpáti Kelemenre, báró Miske Kálmánra és dr. Pável Ágostonra Lipp Vilmos munkásságának kiteljesítőiként emlékezhetünk. Báró Miske Kálmán születésének 130. évfordulóján dr. Károlyi Mária írta meg a Vasi Szemle 1990. évi 3. számában a tudós tanulságokban bővelkedő élettörténetét. Jövőre ünnepeljük Pável Ágoston születésének 120., halálának 60. évfordulóját. 2003-ban volt Kárpáti Kelemen halálának 80., 2009-ben lesz születésének 150. évfordulója.
Lipp Vilmos tevékenységének közvetlen folytatója, a másik „fehér pap”, Kárpáti Kelemen emléke ápolásában mutatkozó adósságunkat is szeretném valamelyest törleszteni, amikor a továbbiakban a Régészeti Egylet megszűnésének, a Kultúregyesület megalakításának és a kultúrpalota felépítésének néhány momentumát felidézem.
A Vasmegyei Régészeti Egylet közel két évtizedes sikeres működés után az 1890-es években válságba jutott. A Vasvármegye című lap 1898. június 9-i számában megjelent írás jól érzékelteti a problémákat:
„... a régészeti egylet a mai szervezet keretében nem él, hanem csak tengődik, s az érdeklődés hiánya folytán nevezetes kulturális hivatásának nem képes megfelelni. ... A nagybecsű feliratos kövek egész sorozata hentereg a püspöki palota egyik félreeső földszinti folyosóján. A régiségtár ugyancsak a püspöki palota földszintjén van elhelyezve, egy jóformán nedves teremben, melynek rozsdás vasajtaja többnyire zárva vagyon, jelezve és ajánlva azt, hogy a közönség érdeklődésével forduljon másfelé, s hagyja békében penészedni régen múlt ezredévének maradványait, melyeket szinte kár volt a föld gyomrából napvilágra hozni, ilyen siralmas vendégszereplésre. A régészeti egyesület mai szánandó viszonyai között sem a fenntartás, sem a folytonos gyűjtés feladatainak nem képes megfelelni... Az egyesületnek nincs semmi bevétele.”
Az egylet megfeneklését az 1890-ben titkárrá választott Kárpáti Kelemen sem tudta megakadályozni. A gyűjtemény is kinőtte helyiségeit, továbbfejlesztése egy múzeumépület megépítése nélkül elképzelhetetlenné vált.
A Vasmegyei Régészeti Egylet működésének válságától függetlenül már 1897-ben felvetődött egy a megye kulturális életében integráló, irányadó szerepet betöltő egyesület megalakításának gondolata. Dr. Fejérpataky László, az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója, az 1897-ben létrehozott Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége területileg illetékes felügyelője többször felkereste a szombathelyi régiségtárat és annak őrét, Kárpáti Kelement. Fejérpataky bíztatására látott hozzá Kárpáti egy a múzeumi feladatok mellett tágabban vett közművelődési szerepet is betöltő Vas megyei egyesület megszervezéséhez.

1899 júliusában Szombathely rendezett tanácsú város közgyűlésén Éhen Gyula polgármester, Kárpáti Kelemen elgondolásait tükröző átfogó indoklás után indítványt tett egy vasvármegyei kultúregyesület megalakítására. Jól tudta, hogy — idézem: „...a magas kormány szívesen látná, ha ... a régészeti egylet kicsiny hatásköréből kibontakozva egy, a kultúrát több irányban ápoló vasvármegyei intézménnyé fejlődnék ...”
A városi közgyűlés Éhen Gyula javaslatára az építendő kultúrpalota céljaira a Széll Kálmán utca déli oldalán elterülő Deák-liget egy részét ajánlotta fel.
Vasvármegye törvényhatósága is támogatta a kultúregyesület ügyét. Az ügy fontosságát jelzi, hogy Károlyi Antal alispán kapott megbízatást az egyesületalakítás előkészítésére. Értekezletet hívott egybe, felhívást tett közzé a megyei lapokban. Ennek köszönhetően 1899. október 29-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a vármegyeház nagytermében az alakuló közgyűlésre közel félezer ember gyűlt össze. Kárpáti Kelemen ismertette az egyesület legfontosabb céljait: az önművelésre alkalmat adó közkönyvtárhálózat kiépítését, valamint a tevékenység intézményi központjának, a képtárat, néprajzi- és régiségtárat valamint a vármegyei könyvtárat is magába foglaló „kultúrmúzeumnak” létesítését.
A kultúrpolitikai célok társadalmasítására létrehozott VKE titkári posztjára Kárpáti Kelemen személyében a legalkalmasabb ember került. A város és a megye közéletében járatos, egyre nagyobb tekintélynek örvendő titkár nagy lendülettel folytatta az egyesületi élet szervezésének immár megkezdett munkáját.
A Régészeti Egyletet 1900. február 11-én rendkívüli ülésre hívta össze, ahol egyhangúlag elhatározták föloszlatását, illetőleg a vármegyei kultúregyesületbe való beolvadást. Vagyona 1900. augusztus 30-án ment át végleg a Vasvármegyei Kultur-Egyesület tulajdonába, az egyesületi alapszabály 7. bekezdésének „g.” pontja szerinti föltétellel: „... e vagyon a V[asvármegyei] K[ultur] E[gylet] által [az átadó] eredetei céljaihoz híven kezeltessék.” A kultúregyesület keretei között, most már biztos állami támogatással tovább folyhatott a múzeumi gyűjtő- és kutatómunka. A régiségtár állománya 1899-ben 4629 tárgy és 4812 érem volt, egyes becslések szerint 30 000 forintot ért.
Kárpáti Kelemen nyilvánvalóan a Régészeti Egylet tevékenységének folytonosságát, ugyanakkor megújulását kívánta hangsúlyozni a régiségtár újrarendezésével. A híradások tanúsága szerint az ő irányításával, valamint, a régészkedő gróf Korniss Emil és családja közreműködésével újjárendezett kiállítás 1901. június 23-án nyitott ki újra régi helyén, a püspöki palota sala terrenajában. Új tagok megnyerését és a régebbiekkel való kapcsolattartást szolgálta a régiségtárban elhelyezett vendégkönyv, az egyesületbe belépni szándékozók számára ott elkészített űrlap, illetve az időközönként igényelhető szakvezetés is. Ezen intézkedéseknek köszönhetően 1904-ben a nyári hónapok vasár- és ünnepnapjain nyitva tartó régiségtár vendégkönyvébe már több mint 2000 látogató jegyezte be magát.