A kultúrpalota építésének rövid története

A frissen megalakított egyesületet a korszellemnek megfelelően az építés láza hatotta át. Az 1900. év elején a Vasvármegyei Kultur-Egyesület javára a Sabaria vendéglőben rendezett estélyen egy szép, fiatal hölgy ógörög jelmezben, „...tündöklő rózsás világítás mellett egy ódát szavalt, miközben a nézőtér elsötétedett és egy palota [vetített] ködképe vált láthatóvá,”  kifejezve az kultúregyesület legfontosabb kezdeti célját, a múzeumnak és könyvtárnak otthont adó épület létrehozását. Ha az egyesület akkori anyagi lehetőségeit nézzük, a „ködkép” találó metafora is.

Ennek ellenére már 1900 októberében felkérte az igazgató választmány László Sándor mérnököt az építési tervek elkészítésre. Időközben azonban nem csak a pénzügyi alapok megteremtése okozott gondot, de az engedélyezési eljárás is elhúzódott. Sőt 1902-ben problémák merültek fel az épület elhelyezésével kapcsolatban is. Nem hivatalos úton értesült az egyesület vezetősége arról, hogy Szombathely városa a központi fekvésű Deák-ligetben korábban felajánlott telket szívesen hasznosítaná más célokra.
A gyakorlati, idegenforgalmi és városépítészeti érvek ellenére felmerült a régi állatvásártér (a mai Közgazdasági Szakközépiskola környéke) majd a Szent István-park területe is. Ez utóbbit a választmány alkalmasnak találta a múzeumépítésre. Szabovits Ottó szombathelyi építészt kérték fel az új építési vázlatrajzok és költségvetés elkészítésére. A múzeumot a szekszárdi mintájára kívánták felépíteni. A tervek 1903 májusában kerültek a főfelügyelőség elé, októberben érkezett a hivatalos értesítés arról, hogy nem engedélyezik a Szent István-parkban az építést. Élénk sajtóvita indult, a legtöbben az eredetileg felajánlott helyet, a Deák-ligetet támogatták.
A városi közgyűlés 1904. január 22-én újratárgyalta a kultúrpalota elhelyezésének ügyét, mivel a kultúregyesület igazgató választmánya végre ismételten kérte az eredetileg felajánlott telket. És itt bújt ki a szög a zsákból: a határozati javaslat vitáján az egyik képviselő kifejezte afölötti sajnálkozását, hogy a város egyik legszebb parkját engedik át a múzeum megépítéséhez. Végül a közgyűlés 41 szavazattal 1 ellenében megerősítette a 91/1899. számú határozatot és pontosította a telek méreteit, valamint az épület tájolását: „... a múzeum főhomlokzatával a Széll Kálmán utca felé akként építendő, hogy az épület a Kisfaludy utca, úgy a liget keleti és nyugati határvonalától legalább is öt méter távolságba essék s hogy mind a négy oldala díszes homlokzattal képezendő ki.”

Úgy látszott, hogy a dolgok végre kedvező fordulatot vesznek. Szabovits Ottó a városi közgyűlés döntésének megfelelően módosította az építési terveket, amelyet a főfelügyelőség elé terjesztették. Hamarosan megkapta az egyesület a hivatalos értesítést az 1902-ben kilátásba helyezett 80 000 koronás államsegélyről. Ennek kiutalását viszont a parlamenti obstrukció gátolta. Így az építkezés megkezdése megint csak váratott magára. Az eredeti, 112 760 koronás költségvetés a módosítások után időközben már 124 000 koronára rúgott, a főfelügyelőség pedig a Szabovits-féle terveket nem fogadta el. Szabovits Ottó időközben elhunyt, a főfelügyelőség pedig Czigler Győző műegyetemi tanárt bízta meg a tervezéssel. Sajnos ő sem érhette meg 1905 szeptemberét, amikor Kopfsteiner Gyula építőmester vezetésével végre megkezdődhettek az építési munkálatok.

1908 januárjában, amikorra sikerült tető alá hozni a múzeumépületet, a palotaalap az utolsó fillérig kimerült. A bajt tetézte, hogy a megígért államsegély folyósítása megint csak késlekedett. Az iparosokat nem tudták kifizetni, erre azok beszűntették a munkát. Amikor társadalmi gyűjtéssel sem sikerült pénzt szerezni, a vezetőség Szombathely városához fordult pénzügyi segítségért. A városi közgyűlésen Kárpáti Kelemen ismertette az építkezés leállásának okait. Javasolta, hogy a város a kért támogatás fejében vegye saját tulajdonába a kultúrpalotát. Megjegyezte, hogy a vármegye kész örömmel fogadná el az intézményt, de a kultúregyesület vezetősége ezt a megtiszteltetést Szombathelynek szánta. A városatyák rövid vita után egyhangú határozatot hoztak. Inkább megadták a kultúregyesületnek a megemelt évi támogatást, a segélyt és a kölcsönt is, de a megtiszteltetésből nem kértek: a múzeum átvételét ez idő szerint nem találták időszerűnek.

A nehézségek tehát elhárultak, végeredményben az állam 177 000, a vármegye 15 000, a város 20 000 korona összegű segélyéből a kultúrpalota építése befejeződhetett. A múzeumberendező bizottságban Kárpáti Kelemen mellett Chernel István és báró Miske Kálmán vállalták a munka oroszlánrészét. A tárak berendezése augusztusban kezdődött meg. Chernel István beszállította az általa felajánlott madárgyűjteményt, hozzáfogott a természetrajzi kiállítás rendezéséhez a „téli kép” összeállításával. Miske Kálmán irányítása mellett megkezdődött a püspöki palotában lévő régészeti gyűjtemény átköltöztetése; nem sokkal később a vármegyeházán elhelyezetett, Kárpáti által létrehozott néprajzi gyűjtemény, továbbá a városi könyvtár állományának átszállítása is.

1908. október 11-én, vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek közt (előző este lampionos sorfal, kivilágítás, kocsisor, fényes fogadás a kaszinóban, szerenád, aznap ünnepi püspöki szentmise, a MKOSZ közgyűlése, díszebéd) megnyitotta kapuit a „kultúrmúzeum”. Berendezése és kiállításai hűen tükrözték a Lipp Vilmos által elkezdett múzeumfejlesztő munka eredményeit.

A főbejárattól balra a földszint három helyiségét foglalta el a 25 000 kötetre épített könyvtár, amelyből a könyvtáros dolgozószobáján át lehetett az olvasótermet megközelíteni. (Az olvasóközönség hetenkint kétszer látogathatta.)

A földszint jobb oldalán helyezték el a régiségtár három termét, a kronologikus elrendezés elvét követve. Az elsőben a prehistorikus kor emlékei voltak kiállítva tíz üvegszekrényben, köztük báró Miske Kálmán örökös letétként átengedett őskori gyűjteménye.

A második terem négy szekrénye és a földön elhelyezett három csoport a római kori emlékek bemutatását szolgálta. A harmadik terem hat szekrényét kizárólag a Lipp Vilmos által összegyűjtött népvándorlás kori anyag töltötte meg. E teremben kapott helyet a fegyverek, egyházi és céhemlékek társaságában az éremtár is.

Az emeleten jobbra két tágas terem alkotta a természetrajzi tár kiállítását. Az elsőben a bogarak és hüllők, továbbá a Weisbecker-Piers-féle herbárium volt látható. A másodikban lévő 16 szekrényt a Chernel István által felajánlott, biológiai csoportokban elhelyezett madárgyűjtemény töltötte meg.

Az emelet középső részén helyezték el a 39 festményt bemutató képtárat. További 55 kép a lépcsőház, a folyosók, és az olvasóterem falait díszítette.

Az emelet újabb három terme a kb. 3200 darabból álló néprajzi tárat foglalta magába. Az első teremben a Vas megyei mezőgazdaság, halászat, vadászat, pásztorélet jellemző tárgyai, a falusi ház kamrájának tartalma és a szövés-fonás eszközei voltak kiállítva. A második terem témája a Vas megyei népi építészet volt. Itt két méretarányosan kicsinyített 16. századi velemi ház volt látható, teljes bútorzattal berendezve. Fényképfelvételek és festmények mutatták be a vasi nép jellegzetes építészeti emlékeit. E terem kiállításához tartoztak még a konyhaeszközök, a tűzhely, a kemence és a világító eszközök. A harmadik terem szekrényeiben „babonás házieszközök”, gyermekjátékok, paraszthangszerek, szőttesek és varrottasok, hímzések, a népviselet jellemző darabjai, mézeskalácsos bábsütőminták, kékfestőminták, gerencsér munkák, kosarak, tálak, tányérok voltak elhelyezve. A falakat a népi fafaragás művészetét bemutató mángorlók és botok töltötték meg.