Mozsolics Amália

1910. jan. 13. Vasvár – 1997. okt. 21. Szombathely

Régész. A nemzetközi hírű ősrégész vasvári polgári családban született. Édesapja jogász. Az alapiskolák elvégzése után a bécsi Tudományegyetemen 1935. december 13-án védte meg régészeti doktori disszertációját. A Magyar Nemzeti Múzeum 1939-től alkalmazta díjtalan gyakornokként. Néhány hónap múlva, 1940. április 15-én a Vasvármegyei Kultúregyesület Múzeumának Régiségtára (a Savaria Múzeum jogelődje) őrének nevezték ki. Erre talán Vas megyei származása és Miske Kálmánnal meglévő kapcsolata lehet a magyarázat. A választás továbbá azért is eshetett rá, mert 1937-ben a Dunántúli Szemlében publikálta első komoly tanulmányát „A dunántúli bronzkor kialakulása” címmel, amely későbbi több évtizedes munkássága programadó cikkeként is felfogható. A Szombathelyen tartózkodás alig több mint egy éve alatt tanulmányt írt br. Miske Kálmánról (1941) a múz. ig.-járól. Ugyanebben az évben a második velemi kincsleletet is közölte. A sort Miske halálakor irodalmi bibliográfiájával folytatta (1943). 1943-ban erős, a szülőföldhöz tartozását, vasvári kötődését jelző néprajzi publikációja is megjelent a „Mosdatás a vasvári búcsún” címmel. A szombathelyi múz.-ban töltött egy év alatt újrarendezte az őskori régészeti gyűjteményt és új, a Nemzeti Múz.-ban alkalmazott szisztéma szerint leltárkönyvet nyitott, megkezdte az őskori gyűjtemény nyilvántartásba vételét. 1941. május 31-ig munkálkodott Szombathelyen. Ezután a II. bécsi döntéssel visszakerülő Kolozsvárra, az Erdélyi Nemzeti Múz.-ba irányították, ahol 1944-ig kamatoztathatta szombathelyi tapasztalatait. Erdély visszacsatolását követően, 1945-től 1973-ban történt nyugdíjazásáig ismét a MNM alkalmazottja. Tudományos főmunkatárs, az Őskori Gyűjtemény vezetője. Közben, 1958-tól kandidátus, majd 1967-től a régészeti tudományok akadémiai doktora. Nyugdíjas évei alatt is rendületlen aktivitással dolgozott, amit két új monográfia megjelenése (1985, 2000) is bizonyít.

Régészeti szakmai munkásságának gerincét a kárpát-medencei bronzkor időrendjének bronzokra alapozott kidolgozása jelenti, amelyet a németországi és itáliai terület kronológiájával is igyekezett párhuzamosítani. Az 1960-70-es években a fémvizsgálatokra, a bronzkor súlyegységeinek tanulmányozására ugyancsak nagy hangsúlyt helyezett. Ezen alapkérdések problémáinak tisztázására szentelte élete négy és fél évtizedét. Eredményeit a korszak kutatóinak nemzetközi közössége nagyra becsüli, könyveit bibliaként forgatjuk, még ha többen vitatják is megállapításait. Régészeti tevékenységének főbb csomópontjai: a bronzkor kialakulásával kapcsolatos programadó írását már fent említettem. 1940-ben és 1945-ben a vučedoli, 1942-ben a kisapostagi kultúra problémáit boncolgatja. Az utóbbival monografikus formában foglalkozik. A bronzkor időrendjének kérdéseit taglaló könyvét 1943-ban Kolozsvárott jelenteti meg. A problémákat tisztázandó nagyléptékű ásatást vezet az akkor már nemzetközi hírű Tószeg-Laposhalmon. Ezzel kapcsolatos megállapításait 1952-ben hozza nyilvánosságra. Később Dunapentelle/Dunaújváros-Kosziderpadláson, majd Süttőn és Nagykállón vezet feltárást. A bronzkori "nagyvándorlás" a középső- és késő bronzkor határán, valamint a halomsíros kultúra kárpát-medencei megjelenésének felismerése és leírása (1957) már őstörténészi megközelítést jelez. Munkásságának ez egyik kiemelkedő és kivételes pillanata; egy történeti esemény bizonyítása és megjelenítése régészeti tárgyi emlékekkel. Eközben különíti, és nevezi el a késő bronzkor egyik új kultúrális egységét Kelet-Mo-on, a Gáva kultúrát. Nagyjából ettől a munkától és évtől kutatói életpályájának új, második nagy szakasza veszi kezdetét. Megkezdi a Kárpát-medence közép- és késő bronzkora bronz- és aranyleleteinek monografikus feldolgozását. A múzeumokat járja, a leletek lehető legteljesebb körét eredetiben tanulmányozza, sokszor évszázadra visszatekintő nyomozást végez, hogy tisztázza a tárgyak együvé tartozását, lelőkörülményeiket. Eredményeit négy igen vaskos és súlyos kötetben (1967, 1973, 1985, 2000) teszi közzé. Közben természetesen mindenütt rendezi az általa vizsgált tárgyakat, segítséget nyújt, tanácsokat ad a muzeológiai rendezéshez. Halála előtt néhány évvel a munkásságában logikusan következő, kéziratban már kész negyedik monográfiáját egy külföldi szaktekintély gépkocsijával együtt Budapesten eltulajdonították. Így a németországi megjelentetésre csak évekkel később (2000) kerülhetett sor. Ez az esemény életkedvét megtörte, fizikai állapota ettől kezdve folyamatosan romlott. Élete utolsó éveit a család régi jó barátjának számító Rásó család szombathelyi lakásában töltötte, akik szerető gondoskodással vették körül. Nem sokkal halála előtt kapta kézhez a születésének 85. évfordulójára szerkesztett, nemzetközi szerzőgárda által írt „Studien zur Metallindustrie im Karpatenbecken...” (1996) című kötetet.

Személyiségét és munkásságát nemzetközi nagyrabecsülés övezte. Az őskori konf.-kat szervező Consil Permanent aktív szervezője, a firenzei, a jugoszláv és a német régészeti társaságok tagja. A Rómer Flóris Emlékérem, a Széchenyi Emlékérem és az Akadémiai díj birtokosa. Mindezek ellenére Mozsolics Amália soha nem tanított az ELTE Régészeti tanszékén. Nemzedékek bronzkorral foglalkozó őstörténész és régész hallgatói jártak azonban rendszeresen, nyugdíjazása után is „magán tanszékére”, a budapesti Victor Hugó u. 43. alatt található lakására.

Fm.:
A kisapostagi korabronzkori urnatemető. (Budapest, 1942); A magyarországi bronzkor kronológiájáról. (Kolozsvár, 1943); Der Goldfund von Velem-Szentvid. (Basel, 1950); Archäologische Beiträge zur Geschichte der grossen Wanderung. (ActaArchHung, 8, Budapest, 1957, 119-156); Bronzefunde des Karpatenbeckens. (Budapest, 1967); Bronze- und Goldfunde des Karpatenbeckens. (Budapest, 1973); Bronzefunde aus Ungarn. Depotfundhorizonte von Aranyos, Kurd und Gyermely. (Budapest, 1985); Bronzefunde aus Ungarn. Depotfundhorizonte Hajdúböszörmény, Románd und Bükkszentlászló. (Kiel, 2000)

Irodalom:
Ilon Gábor: In memoriam Amália Mozsolics (1910-1997) (Savaria Pars Archaeologica, 23/3, Szombathely, 1998); Kovács Tibor: In memoriam Mozsolics Amália (1910-1997) (Magyar Múzeumok, Budapest, 1997); Magyar Múzeumi Arcképcsarnok. Főszerk.: Bodó Sándor, Viga Gyula. Bp., 2002. 630-631. p.

Ilon Gábor