Bendefy (Benda, Bendefy-Benda) László

1904. aug. 17. Vasvár – 1977. aug. 13. Budapest

Mérnök, geológus, geodéta, tárvezető. A Bendefy nevet szüleivel, testvéreivel együtt 1934-ben vette fel. Tanítócsalád legelső fiaként született. Iskoláit Vasváron kezdte, majd a szentgotthárdi állami gimnáziumban érettségizett. Már gimnazistaként földrajzi felfedezőnek készült, Cholnoky Jenő tanácsára azonban a Műszaki Egyetemre iratkozott be. Mérnökhallgatóként bejárt a bölcsészkari előadásokra is, ahol geológiát, ásvány- és kőzettant, kristálytant, geomorfológiát hallgatott. Egyetemi tanulmányai alatt Schafarzik Ferenc is személyes barátságába fogadta. 1928-ban kapta meg általános mérnöki oklevelét, majd 1929-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett doktori oklevelet a földtani, földrajzi és őslénytani tudományok köréből. 1928-tól a Pestmegyei Dunavölgyi Lecsapoló és Öntöző Társulatnál, mint állami földmérő mérnök működött. A MÁV kútszakértőjeként (1929) bevezette a kutak rendszeres vízszintmérését. 1931-től a Királyi Magyar Háromszögelési Hivatal munkatársa lett. 1946-tól újjászervezte a Pénzügyminisztériumban a Jövedéki Mélykutatás Kincstári Bányászati Ügyosztályát. 1949-ben visszatért a felső geodéziai szolgálatba, az Országos Felsőrendű Szintezés vezetője lett (1950-1958). 1959-től a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet munkatársa (1959-1971). 1958-ban megkapta a műszaki tudományok kandidátusa fokozatot, az ásványtani tudományok doktora címet pedig 1972-ben nyerte el.

Egyetemi éveinek nyári szüneteiben a szombathelyi Vasvármegyei Múzeum (ma Savaria Múzeum) háború dúlta természetrajzi tárát rendezte. 1924-től a múzeum segédőre volt, 1925-ben nevezték ki a múzeum Ásvány-őslénytárának vezetőjévé. Posztjáról 1929-ben mondott le. 1924 nyarán folytatta a múlt században már megkezdett baltavári [Bérbaltavár] ásatásokat. A következő évben ásatási eredményeiből már önálló monográfiában számolt be. Egy kongresszus keretében Budapesten tartózkodó F. A. Bather, a British Museum őslénytani osztályának vezetője is megtekintette az ásatást. A Vasvármegyei Múzeum Ásvány-őslénytárának gyűjteményét a baltavári ásatások során előkerült leletekkel, illetve a Schafarzik Ferenc ajándékát képező mintegy félezer tétel besorolásával vetette meg.

Szerteágazó tevékenysége számos tudományterületen alkotott maradandót. Ezekből időrendben a legfontosabbak: a burgenlandi devon monográfiája (1929), recens kéregvizsgálatok (1931-1970), földrajztörténeti kutatások (1935-1943), mértéktörténeti kutatások (1958-1970), az új országos szintezési főhálózat tervének elkészítése (1949-1950), az új szintezési főalappont-hálózat megtervezése és kiépítése (1951-1954), a szabatos szintezés hibáinak és kiküszöbölésük módjának vizsgálata (1950-1958), a hazai és a környező országok felsőrendű-, illetve vízrajzi szintezési hálózatainak csatlakoztatási tervének élőkészítése és végrehajtása (1951-1961), kéregszerkezet-kutatások (1964-1970), a vízrajz és a kéregszerkezet kapcsolatának kutatása (1950-1970), szeizmotektonika (1956-1970), a Balaton vízszintingadozásának és partvonalváltozásainak vizsgálata (1964-1969), barlangtani kutatások (1960-1969), a középkori és legújabb kori magyar földmérés történetének kutatása (1958-1970), a magyar folyószabályozás történetének kutatása, különös tekintettel a XVII-XVIII századra (1954-1970). Az 1930-as években, a vatikáni levéltárban feltárta Julianus barát utazásának teljes forrásanyagát és jelentéseit hasonmás kiadásban tette közzé (Fontes authentici itinera [1235-1238] fr. Julian illustrantes, 1937). Ebben az időszakban a volgai, kaukázusi magyarokkal kapcsolatos kutatásokra összpontosított. Megkezdte a régi kéziratos térképek és vázlatok felkutatását, melyből mintegy 20000 darabot tárt és dolgozott fel az Országos Levéltárban (1963-1971). Ezzel párhuzamosan az MTA kéziratos és metszett térképeit is megvizsgálta és publikálásra előkészítette. Felkutatta Mikoviny Sámuel hagyatékát, és az utolsó pillanatban mentette meg a pusztulástól Vay Miklós munkásságának tárgyi anyagát. Több száz publikációja jelent meg a különböző periodikákban, folyóiratokban, a Geodéziai Bibliográfia főszerkesztője volt. 1933-ban Etiópia északnyugati részébe induló expedíciót tervezett, azonban az olasz-abesszin háború kitörése meghiúsította a Magyar Földrajzi Társaság által erkölcsileg támogatott kutatóutat. A későbbiek során a tervezett expedíció kutatási területét Líbia déli részére helyezte át, ahol a Tibeszti-hegység tövében akart petróleum és földgáz után kutatni (1934-1935), azonban a világpolitikai változások ezen expedíció sorsát is megpecsételték.

Számos tudományos testület tagja volt: MTA Geodéziai Bizottsága, MTA Földrajzi Bizottsága, MTA Agrotörténeti Bizottsága. A Magyarhoni Földtani Társulat Általános Földtani Szakosztályának társelnöke, a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület tiszteletbeli elnökségi tagja volt. Alapító tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak, a Bányászati és Kohászati Egyesületnek, a Magyar Hidrológiai Társaságnak, a MTESZ Asztronautikai Szakosztályának, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulatnak és a Kőrösi Csoma Társaságnak. A zágrábi Délszláv Tudományos Akadémia Mohorovičič-Bizottsága, az UNESCO Történelmi Mérték Bizottsága és a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unió Oceanográfiai Bizottsága is sorai közé választotta. 1932-ben miniszteri elismerésben részesült a hazai múzeumok fejlesztése terén kifejtett tevékenységéért. Munkásságát a Munka Érdemérem ezüst fokozatával (1966), Lázár-deák emlékéremmel (1971), a Térképészet Kiváló Dolgozója kitüntetéssel (1976), Pro Urbe emlékéremmel, számos nívódíjjal és díszoklevéllel ismerték el.

Fm.:
A baltavári őslénytani ásatások 70 éves története 1856-1926 (Szombathely, 1927); A velemszentvidi préhisztorikus település geológiai megvilágításban (A Vasvármegyei Múzeum Természetrajzi Osztályának évi jelentése az 1928. évről, 1928, 48-60); A magyar Alföld őstörténete I-II. (Kaposvár, 1929); Iskolai talaj-, kőzet- és ásványgyűjtemények (Szombathely, 1931); Az ismeretlen Juliánusz. A legelső magyar ázsiakutató életrajza és kritikai méltatása (Budapest, 1936); Kunmagyaria. A kaukázusi magyarság története (Budapest, 1941); Magna Hungaria és a Liber Censuum (Budapest, 1943); Szintezési munkálatok Magyarországon 1820-1920 (Budapest, 1958); A magyar geodéziai irodalom (1498-1960) bibliográfiája. Szerkesztető (Budapest, 1964); A Balaton évszázados partvonalváltozásai. V. Nagy Imrével (Budapest, 1969); A magyar földmérés 1890-1920 (Budapest, 1970); Mikoviny Sámuel megyei térképei I-II. (Budapest, 1976)

Irodalom:
Somogyi Sándor: Bendefy László 1904-1977 (Földrajzi Közlemények, 2, 1978, 193-195); Szalai Tibor: Bendefy László emlékezet (Földtani Közlöny, 4, 1978, 413-423); Földváry Gábor: Bendefy László emlékezete (Magyar Múlt – Hungarian Past, 1, 1978, 57-60); Magyar Életrajzi Bibl.: Szalai Tibor: u.a (válogatott bibliográfia); Varga Domokos – Vértesi Péterné: Bendefy László (Vasi Életrajzi Bibliográfiák IX., Szombathely, 1983) Lexikon I: 68; Magyar Utazók Lexikona (1993): 42, 250, 258-259. Magyar Múzeumi Arcképcsarnok. Bp., 2002. 80-81. p.

Vig Károly