Archívum

Az 1920-as évek Szombathelyét felidéző sétára indulás előtti pillanatok - fotó: Tóth Kálmán

Történelmünk zivataros időszakáról, az 1920-as évek helyi eseményeiről, Szombathely és Trianon kapcsolatáról mindenkinek más jut eszébe. Például az, hogy mint földhöz az esőcseppek, úgy vágytak, áradtak hazánkba az elszakított területekről érkezők, mert nem tudták elfogadni az új, idegen fennhatóságot. A menekültek között sok volt a köztisztviselő, hivatalnok, pedagógus. Leszármazottjaik ma is köztünk élnek. A menekültek több mint kétharmada Erdély területéről, jelentős részük a Felvidékről és a Délvidékről érkezett. A Szombathelyre költözők közt is szép számmal voltak kálvinisták. A megnövekedett lélekszámú református gyülekezet 1928-ban telket igényelt a várostól, parókia és templom építése céljából. Végül a templomot, ahonnan sétánk kezdetét veszi, 1939-ben szentelték fel – mondta el bevezetőjében Orbán Róbert, majd a környező térre mutatott.

Szombathely 20. századi építészete jelentős részben ehhez a területhez kötődik, ahol az 1900–1930-as évek között jelentős építkezések zajlottak. Az alapfogalmak tisztázását követően (vagonlakók, FAKSZ, Vitézi szer, ONCSA-házak) Orbán Róbert a város életében jelentős szerepet játszó személyekről, id. Tanka Dezső doktorról és Mészáros Hugó polgármesterről is megemlékezett.

Tóth Kálmán, egy korabeli fényképfelvétel nagyított másolatát mutatja - fotó: Szalainé Bodor Edit

A városi séta hangulatát emelte, hogy Tóth Kálmán múzeumpedagógus részleteket olvasott fel a Hír című újság korabeli számaiból. (A források közrebocsátásáért ezúton is köszönetet mondunk a Berzsenyi Dániel Könyvtárnak és Szalainé Bodor Editnek.) A menekültek áldatlan, kiszolgáltatott helyzetét objektív, épp ezért megrázó írás érzékelteti:

„Külön a teherpályaudvaron a számtalan waggon között az egyik vágányon szerényen meghúzódva áll egy hosszú kocsisor, amely mintegy 15–20 waggont foglal magában. Ez a kocsisor távolról semmiben sem különbözik a többi körülötte álló ki- és berakásra, vagy elszállításra váró kocsiktól, de ha közelebb érkezünk hozzá, hogy a waggonokhoz fából készült lépcsőszerű feljárók vannak támasztva és körülöttük apró gyermekek játszadoznak. Egyik-másik kocsi előtt cserépben virágok láthatók, másutt asztalok és székek vannak kirakva. És látja a közeledő, hogy itt emberek laknak. … Másik kocsi előtt a sínek között idősebb úr és egy fiatalember sakkozással igyekszik a tétlenséget, melyre kárhoztatva vannak, elűzni. Megtörten, szomorúan beszélik el menekülésük történetét. Szavuk csakhamar panaszba megy át. Nem gondolták annak idején.” (Családok a szombathelyi állomás waggonjaiban. (Hír, 1920. augusztus 25.)

Elhaladtunk az egykori Vakok Intézete épülete előtt - fotó: Tóth Kálmán

A séta első állomásáig, az Aranyhíd elnevezésű iskola udvaráig haladtunk, ahol a második világháborúban lebombázott Vasvármegyei Árvaházemlékét mára csupán az eredeti formájára felújított kerítés őrzi. A résztvevők az intézményt korabeli fényképfelvételek és az egykori növendék, Kovács Jenő írása alapján képzelhették el. Érzékletes korrajzként hallhatták az egyik árva gyermek és a Csinos névre hallgató szamár sorsfordító történetét, amelynek középpontjában egy eltulajdonított zsemle állt. (A kéziratot a Berzsenyi Könyvtár Savariensia gyűjteménye őrzi.)

Második állomás a Nagy Lajos Gimnázium épülete, vagyis a régi Vakok Intézete volt az Árvaház tőszomszédságában. A Hajós Alfréd által tervezett épületről Orbán Róbert érdekességként elmondta, hogy a homlokzaton látható kutya – legalábbis a legenda szerint – annak a jelképe, hogy az intézmény építését részben az ebadóból befolyó összegből fedezték. Túl a ma láthatón, az itt folyó oktatásról, munkáról Tóth Kálmán olvasott fel egy rövid sajtórészleteket:

„Az oktatás 4 évig tart, redukált óraszámmal és anyaggal. A többi időt a kosárfonás és kefekötés elsajátítására fordítjuk. Egy évi gyakorlat a műhelyben következik s gyámoltjaink fenntarthatják magukat. Az iparra alkalmatlanok zenei kiképzésben részesülnek.” (A világtalanok világában. Hír, 1920. július 4.)

A Pável család otthona egykor és napjainkban - fotó: Tóth Kálmán

Miután a Kálvária utcáról is érdekes információk hangzottak el, utunkat a neves Pável-ház irányába vettük. Az eső ekkor már hevesen kopogott az esernyőkön és az esőkabátokon. Hamarosan azonban a Pável-ház kapuszínében menedékre találtunk. Pável Jutka néni szívélyesen fogadta és invitálta volna beljebb vendégeit az otthonába. A meghívást megköszöntük, de – tekintettel az érdeklődők jelentős számára (közel 36 fő!) –, nem fogadtuk el. Azt viszont megtudhattuk, hogy Jutka néni édesapja, Pável Ágoston a tanári diplomája megszerzését követően a tordai a gimnáziumban tanított. A mai Szent László király utca 5. szám alatt álló családi ház 1929-ben készült el. Pável Ágoston a beköltözés után azon munkálkodhatott, hogy sokféle gyümölcs megteremjen a kertjében. Jutka néni visszaemlékezését idézzük: „Falusi gyermek. A falusi gyermeknek pedig olyan neveltetése van, hogy becsüli a földet és a termést. Édesanyám néha meg is volt sértődve, mert amikor hazajött munka után az iskolából, sosem ment a szobába vagy a konyhába, hanem először mindig végigment a kerten. Édesanyám egy ideig csendben tűrte, aztán szemrehányást tett: Hát nem én vagyok neked az első? Aztán megvigasztalta édesapám, hogy hiszen a telket is a családnak neveli és a fákat is azért ülteti.”

Jutka néni elmesélte a Faludy Ferenc utcából történő költözés körülményeit is, amikor még kis fakocsin szállították a bútorokat. Aztán, invitálva Jutka nénit az egyleti rendezvényekre és bízva a mielőbbi találkozásban, elköszöntünk. Miután a heves eső elől fedezékbe húzódtunk a Reményik Sándor Általános Iskola kapuszíne alá, Orbán Róbert említést tett a korszakra jellemző épülettípusról, a trafikokról, amiket csak és kizárólag hadirokkantak üzemeltethettek.

Rápillantás az egykori menekültházakra - fotó: Tóth Kálmán

A séta következő állomásáról, a menekültházakról Tóth Kálmán Balogh Péter írását idézte:

„A város végül különböző elképzelések (kámoni barakktelep, Brenner telep stb.) után úgy döntött, hogy a Frigyes főherceg (ma Szt. László u. 19–21. sz.) utcában jelöl ki egy 4488 m2-es telket a lakásépítésre. Először 80 lakás megépítéséről volt szó, de pénzügyi nehézségek miatt 54 lakás megépítésére nyílt csak lehetőség. A tervek elkészültek 1921 végére, tervezője nem ismert. …. a telken 3 egyforma épület – A ,B, C épült meg, valamennyi földszint + 2 emeletes, függőfolyosós elrendezésű sávház, középen van a lépcsőház, a két végén a 2 szobás lakások, köztük az 1 szobakonyhás lakások. Minden épületben 18 lakás van, szintenként 6 db. Ezek megoszlása: 2 db 2 szobás és 4 db egyszoba-konyhás lakás. Az előbbiek alapterülete 59,80 m2, míg az utóbbiaké 43,06 m2. Külön fürdőszoba nem volt, pincerésszel rendelkeztek.

(Menekültházak Szombathelyen. Vasi Építész, 2020. 3. szám).

A Emberbaráti Kórház épülete - fotó: Tóth Kálmán

Noha a látnivalók iránti érdeklődés töretlen volt, a heves zápor miatt a Zalai Tóth János tervezte vitézi szerhez (ma: Kárpáti Kelemen és az Árpád út közötti területet) már nem sétáltunk el. Érdekes tényként él a köztudatban – mesélte el Orbán Róbert –, hogy e házak oromzatának fülkéiben egykor Horthy Miklós szobra állt, s tán még rejtezik is egy szobor valamelyik ház pincéjében.

Sétánk a Gagarin úton, az egykori Emberbaráti Kórház turulmadaras építményének megtekintésével zárult. A szoborhoz tragikus családtörténeti epizód kötődik. Megalkotója tagtársunk, Foki Éva grafikusművész dédapja, Horváth József kőművesmester, aki a kórház építésében is részt vett, ám a turul felrakásakor az állványról a mélybe zuhant, s ezt követően rövidesen belehalt sérüléseibe.

Dacolni az esővel csekély áldozat volt ahhoz képest, amit a városi séta adott a résztvevők számára. Köszönjük!

A rendezvény a Vasi Múzeumbarát Egylet Összenő, ami összetartozik – Trianon emlékezete Vas vármegyében című, TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01420 azonosítószámú projektje keretében valósult meg.

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!