ArchÃvum
Szoktatom szívemet a csendhez
A VME nyitott versmondó körének adventi rendezvényéről
2021.12.20
Szokatlan nyitány fogadta december 15-én a Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti előadótermében a szép számban megjelent közönséget: hangos utcazaj és őrületes forgalom lármája hasított az elsötétült terembe.

Az asztal dísze - fotó: Nagy Zoltán
Páran zavartan keresték az idegesítő moraj forrását, míg az fokozatosan halkult, és a nézőtérről egy hang szólt: Szoktatom szívemet a csendhez…
Betlehem éjjele
borult közömbös szívemre
vajúdó sötétség mélyéből
kiáltás hasadt
köves szívemből -
Jöjj!
– hangzott a felelet, majd Tóth Kálmán – három égő gyertyát kezében tartva – a szépen megterített asztal felé indult. Ekkor fény áradt a térben, és elkezdődött egy – a lélek mélységeibe vivő – belső utazás, amely reményt, hitet és örömöt csempészett mindazok szívébe, akik megtisztelték jelenlétükkel egyórás rendezvényünket.
A vidám, elgondolkodtató, megindító sorok érzelmi árnyaltsága hamar meghitt hangulatot teremtett. Csakúgy, mint a késő délután egyik legkedvesebb pillanata: Schmidtné Vinczi Réka és négyéves kislánya, Eszterke szívből jövő éneke. A versmondók egymáshoz és a nézőkhöz is fordultak az előadott sokszínű művekkel. Ez – a mozgásokkal és a bensőséges díszlettel „belakott térben” – természetes, közös jelenlétet teremtett.
Adventi ünnepi műsorunkban csupán egyetlen egyszer hangzik el a „szeretet” szó, mégis átjárja az egészet, ezt mind érezzük.

A Vasi Múzeumbarát Egylet versmondói ismét együtt - Fotó: Nagy Zoltán
– mondta az általa összeállított műsor próbáján Takóné Hoós Ildikó.
Zajos világunkban szükség van hasonló elcsendesedésre, arra, hogy szívünket az Ég felé fordítsuk.
A hat részből álló verses-zenés összeállítás során felhangzott a Magnificat Szűzanyát idéző dallama Orosz Sándor és Schmidtné Vinczi Réka gordonka duettjében, majd Bach szóló szvitjeit élvezhette a közönség Orosz Sándor mélyen zengő hangszerén. A műsort Kaposi Dóra zárta, aki a Hallelujah című dalt énekelte el gitárkísérettel.

Köszönjük a meglepetés versfalatkákat Poór Lászlónénak! - fotó: Tóth Kálmán
Áldott karácsonyt kívánnak: Takóné Hoós Ildikó szerkesztő és az ünnepély szereplői: Ágoston Eszter, Holzmann Klára, Kajtár Tamásné Gabriella, Kaposi Dóra, dr. Major Gyöngyi, Orosz Sándor, Schmidtné Vinczi Réka, Schmidt Eszter, Szalai András, Tóth Kálmán és Tóth Róbert.
Az elhangzott versek és szövegek gyűjteményét ITT töltheti le