Archívum

Már nem csak a harang izen

Kiállítás nyílt a szomoróci felkelés hőseinek emlékére

Széchenyi 2020

2021.11.10

2021. november 5-én, pénteken délelőtt a Puskás Galériában megnyílt a Communitas Fortissima című kiállítás.

Már nem csak a harang izen

Lágyan csillant a fény a cselló testén, lendült a vonó Kérges Zsófia kezében. Johann Sebastian Bach: Sarabande D-moll szonátájának elhangzása után Bodó Judit, a Puskás Tivadar SZKI tanára, a VME vezetőségi tagja köszöntötte a kiállítás megnyitójának résztvevőit, majd röviden összegezte a Vasi Múzeumbarát Egylet Összenő, ami összetartozik – Trianon emlékezete Vas vármegyében című projektjének céljait. Kiemelte: fontos ráirányítani a tanulóifjúság figyelmét a trianoni békediktátum egyéni sorsokat meghatározó következményeire, fontos megismerni azokat a hétköznapi hősöket, akik ebben a régióban beavatkoztak a történelem menetébe.

Már nem csak a harang izen

A felvezetést követően Kapornaky Gyula Üzenet és A „trianoni” határszélen című költeménye hangzott el Szalai András előadásában. A kiállítást Kercaszomor polgármestere, Kapornaky Sándor nyitotta meg. Felidézte, hogy a Communitas Fortissima (Legbátrabb Falu) címet 2018-ban kapta meg a település. 1919. augusztus 12-én a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság csapatai megszállták a mai Kercaszomor nyugati részét, az akkor még önálló Szomoróc községet. Ám egy évvel később, 1920. augusztus 1-jén a helyi lakosság, a kercai helyőrség Rankay József (1899–1961) hadnagy vezette katonáival együtt, fegyverrel űzte el a betolakodókat. Az erősítéssel visszatérő megszállók rövidesen visszaszorították a kercai határőröket, a felkelésben részt vevő szomoróciak egy részét pedig bebörtönözték. A helyi lakosság bátor helytállása azonban nem volt hiábavaló: a Határmegállapító Bizottság döntésének értelmében Szomoróc 1922. február 9-én visszatérhetett a megcsonkított Magyarországhoz.

Már nem csak a harang izen

Kapornaky Sándor megemlékezett arról a történelmi ívről, amely a szomoróci haranglábnál tartott évenkénti megemlékezésektől, a kommunizmus ideje alatt elsuttogott visszaemlékezésektől e kiállítás létrejöttéig vezetett. Ebben a folyamatban kiemelte a Fortissimi Alapítvány szerepét. Végül – a Kercaszomor után más helyszínen első alkalommal látható – tablókiállítás tartalmát ismertette. Érdekességként elmondta, hogy a kercai határőröket fegyverbe szólító Rankay hadnagy Viskről, a Felső-Tisza vidékéről származott, és jelentős katonai karriert futott be később.

A 23 szomoróci hős életét, fényképfelvételeit, relikviáit és sorsának alakulását a tablókat olvasva ismerhetjük meg. Érdemes rászánni az időt! Többeknél szó esik 1. világháború viszontagságos katonaéveiről, megismerkedhetünk családjukkal, egyéni érdeklődésükkel, tehetségükkel, haza- és természetszeretetükkel, de a helybéliek sorsának összefonódásaira is felfigyelhetünk.

Már nem csak a harang izen

A polgármester megköszönte a kiállítást befogadó intézmény és a szervező, a Vasi Múzeumbarát Egylet munkáját, majd arra kérte a jelenlévőket, hogy vigyék tovább a tárlat jóhírét.

Így teszünk! Amennyiben írásunk felkeltette érdeklődését, kérjük, ossza meg azt másokkal is, illetve tekintse meg a kiállítást, amely 2021. november 30-ig (hétfő–péntek, 9–18 óra) látogatható!

A rendezvény a Vasi Múzeumbarát Egylet Összenő, ami összetartozik – Trianon emlékezete Vas vármegyében című, TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01420 azonosítószámú projektje keretében valósul meg.

TK-Sztelly

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza