Archívum

Generációk - Fotó: Szendi Péter

Nagymamája visszaemlékezéséből a paksi iskolás évekről szóló részletet Edőcs Judit, a Savaria Múzeum restaurátora bocsátotta honlapunk rendelkezésére.

„A mi életünkben a zárda sokat jelentett. Biztosra veszem, hogy a Miatyánkot is ott tanultuk meg. Hiszen anyánk egész életében imádkozni és számolni csak németül tudott. Az apácáktól kaptunk vallásos nevelést. A fegyelem, a rend és a tisztaság jellemezte. Egy iskolában sem volt súrolt padló az osztálytermekben, csak itt a zárdában. Kis papucsra váltottuk az utcai cipőt. A kabátok és a cipők a folyosón voltak felakasztva. Örökké hálás lehet az, aki itt kezdte iskoláit (az óvodát is ott kezdtük). Ez az iskola katolikus leány elemi iskola volt. Minden felekezetnek megvolt a maga iskolája, nagysága a hívekhez viszonyult. Az evangélikusoké 4 osztályos, a reformátusoké 2 osztályos volt. Szüleink vegyes házasok voltak. A kettős ünnepeken az egyik napon apánk jött a katolikus templomba, a másik ünnepen mi mentünk az evangélikus templomba (az apácák nagy megbotránkozására, de apám könnyen megvigasztalta őket egy frissen lőtt nyúllal vagy fácánnal). Akkoriban még elég nagy fal volt a katolikusok és protestánsok között, hála Istennek, ennek vége. Apánk gyülekezetében presbiter volt, így természetes, hogy minden vasárnap Walter nagypapával együtt a 9 órai istentiszteleten részt vett, Bibliával, énekeskönyvvel a kezében.

Elsőáldozó 

Községi elemi iskola is volt, ennek igazgatója az én drága keresztapám, Pákai (Pákolitz) Mihály, apám barátja, katonatársa. Finom lelkű, szorgalmas keresztanyám volt (Schwertl Katalin). Mindenki által nagyra becsült, példás házaspár voltak. Gyermekkorunk örömei közé tartoznak a náluk töltött órák. Nekik nem adatott gyermek, de 5 keresztgyermekük volt. Szüleink jól választottak. A négy elemi iskola után a polgári leányiskolában folytattuk a tanulást. Ez is lányiskola volt, de állami. A fiúpolgárival együtt nívós iskolák voltak. A vallásoktatás itt is zökkenőmentes volt. Minden felekezetnek a napjai elsőbbséget kaptak az órarendben. Első óra majdnem minden esetben a hittan volt. Az I. és II. osztályban Katekizmus, Biblia, a III. és a IV. évben Szertartástan és Egyháztörténelem volt a tantárgy. Magyarból kezdetben egy olvasó- és nyelvkönyv, kezdettől fogva németből Mein Erstes Deutsches Lehrbuch, minden évben nehezebb nyelvtannal, versekkel, énekekkel nehezítve. Mi csak a számtan-mértant ismertük, de azt kiválóan. A fejben számolás alapja volt az egyszeregy tudása, az alapműveletek, mértanból mindenféle mértani test űrtartalmának és felszínének kiszámítása stb. A Magyar Olvasókönyv és Stilisztika, Nyelvtan, Petőfi összes versei, Arany János Toldija, mind a magyar óra anyaga volt. Kémia és Ásványtan, Természettan, Alkotmány és Történelem, lányoknak Háztartástan, a fiúknak Gazdaságtant kellett tanulni. Énekkönyvünk is volt, tele irredenta énekkel. Petőfi-versek megzenésítése, műdalok voltak az akkori Tibold József szerkesztette énekkönyvben. Mindezekhez tartozott a szótár, füzetek, jegyzetek. Tornaterem bordásfallal (nagyobb közös szülői értekezletek helye) és egy nagy tágas udvar játszótérként, vagy tornaünnepélyek alkalmára tartozott az iskolához az Anna utcában. Feledhetetlenek voltak az önképzőkörök, rajz és kézimunka kiállítások és az év végén a nyilvános tornaünnepélyek az udvaron. Minden lánynak kötelező volt a magyar ruha, tánc és magyar irredenta élőképpel, énekekkel befejezve a nívós ünnepségeket.

Engedjétek hozzám a gyermekeket! 

Szeretném azt is említeni, dacára az állami iskolának és a különböző felekezetűeknek, minden napot imával kezdtünk. Hiszek Magyarország feltámadásában, Ámen! Nem elhanyagolható az sem, mi katolikusok voltunk a legnagyobb számban és így az iskolában gyülekezve, testületileg vettünk részt a 9 órai szentmisén tanár kíséretével. De nemcsak mi vonultunk így, hanem a vasárnapi akkor 3 misén elosztva a közös iskolások, a legényegylet és a leventék. Ez olyan katonaságra való felkészítési egylet volt. Nekünk egyensapkánk is volt, kötelezően csak ezt viselve, no és a fekete klott köpeny, csak ebben lehetett órán megjelenni. Egy szigorú, de kiváló pedagógus igazgatónőnk volt, aki a magyart tanította. Nem dobálta a kitűnő osztályzatokat, könnyen meg lehetett számolni a minden évben megjelent évkönyvben, melyben kinyomtatták minden osztály minden tanulójának év végi eredményeit. Nagyon hálás vagyok, hogy ebben az iskolában tanulhattam. Innen bárki mehetett különbözeti vizsgát tenni az V. gimnáziumba. Abban az időben VIII osztályos volt, vagy tanítóképzőbe mehetett, de inasként is megállta a helyét. Jól képzett tanárainktól tudást, fegyelmezett viselkedést tanulhattunk. Ha hangosabbak voltunk, megállt a katedrán, egy perc szünetet tartott és utána csendesen kérdezte, kezdhetünk? És mi halk szavukra kellett, hogy figyeljünk. Jellemző volt az iskolára itt is a rend és a fegyelem. Ha az óránkénti szünetek után megszólalt a csengő, abban a pillanatban „Vigyázz!”-ban kellett állnunk, bármilyen mozgásban is ért a hang (futás, ugrókötél). Jelszóra osztályonként csendben sorakoztunk. Feledékenységemre gyakran ráfizettem. Mindig elhagytam valamit. De leginkább a papagájos ernyőmet, amit másnap reggel az igazgatói iroda ajtaja melletti kisfogason láttam meg. Ekkor már tudtam, büntetés-írás lesz a vége. Népes osztályként 42-en iratkoztunk be az első osztályba, a negyedikben 14-en maradtunk. Ebből is látszik, nagy feladatokat vállaltunk. Pl. a Toldi 1. része könyv nélkül. Történelem, no és a fizikát még nem is említettem. Megőrzött fizikakönyvem Józsi fiamban nagy csodálkozást keltett. A fegyelemre visszagondolva, este sötétedés után (ez órában volt megadva) csak szülővel lehetett lenni az utcán. Egy életre szólt ez a nevelési módszer. Hol vagyunk ma ettől!”

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!