Archívum

Noha a Szergénybe utazó múzeumbarátok között sokan voltak, akik most első ízben láthatták a meghitt, régiségekkel gazdagított tanárlakot, a rendszeresen visszalátogatók számára is szolgált újdonságokkal a gyűjtemény. – Még mindig érkeznek felajánlások a falu lakóitól – mondta el Buzás Etelka, aki vidám mosollyal arcán üdvözölte a vendégeket. A kamrának kialakított előtér mélyéről előkerült a faggyúszappan, a lapicka, a zsúpfésű, a rumpli és a mosóteknő is. A lendületes tárlatvezetést dr. Horváth Sándor szakmai kommentárjai kísérték, sőt olykor egy-egy „rejtélyes” eszköz rendeltetésszerű használatára vonatkozó furfangos találós kérdést is intézett a látogatókhoz a néprajzkutató. Miután megismerték a vízen kullogó és a gánica elkészítésének módját a konyhában, az előszobába tértek, ahol számos játék várta a néhány pillanatra gyermekké lett, gyermekkori emlékeiben elmerült múzeumbarátokat. Egyedileg gyártott ügyes kis munkák (miniatűr konyhaszekrény, traktor) mellett helyet kapott a kollekcióban a kukoricahajból és csuhéból készült baba, a kukoricatorzsából épült kút, illetve a szőlővesszőből rögtönzött ugrókötél is. Eteka bemutatta a pörgettyűröptetés művészetét, bátyja egykori krumplipuskáját és azt a különleges „multifunkciós” faágat, ami a fantáziától függően akár balett-táncos, bakszekér, úszóbajnok is lehetett.

A kiállítás megtekintését követően dr. Horváth Sándor Hetedhét játékország című előadásával folytatódott a kora estébe hajló délután. Az előadó köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a kiállítás létrejöttében közreműködtek, a falu lakónak, akik e tárgyakat felajánlották. Ezt követően két fiatalt választott ki a nézők közül, hogy „madzagbilincsbe” vertje őket. No, nem azért, mert az előadás megzavarásával fenyegettek volna, hanem mert arra kérte őket, kíséreljenek meg kitörni a kényszerhelyzetből. Míg a pár a szabadulásért küszködött, a néprajzkutató különböző népi játékok színes tárházát sorakoztatta a közönség elé, melynek különféle rendszerezhetőségéről beszélt. Kiemelte, hogy a szegényebb sorú paraszti családba született gyermekeknek készen kapott játékok híján sokkal nagyobb szüksége volt teremtő fantáziájuk erejére. Még inkább, mint manapság, korunk automatizált, grafikailag kiemelkedő, „agyzsongító” játékai esetében.

A népi játékok, játékszerek arra is szolgáltak, hogy felkészítsék a gyermekeket a felnőttként rájuk váró szerepekre, feladatokra. A felvillantott játékszerek között ott sorakozott a faeke, a gurula (talajsimító), kerekes lovacska, nyíl, szerszámíj a fiúk, miniatűr étkészlet, konyhaszekrény, babák a lányok számára. A legkisebbeknek ez volt a játékszerük, mert a nagyobbak már igen korán kivették a részüket a munkából. A tárgyak egyszerűek voltak, de funkcionálisak, később a díszítésre is nagy gondot fordítottak, ám készítőik olykor átestek a ló túlsó oldalára és a díszes faragás a használhatóság rovására ment. A nemesi réteg tárgyi eszközei később megjelentek a kisnemesek, majd a parasztok háztartásában, végül miniatűr formában, a gyermekszobákban is.

Időközben a látványos tornamutatványokat lejtő páros rájött a titok nyitjára: mégpedig, hogy csukló alatt kell átbujtatni madzagbilincsüket, ha szabadulni akarnak.

Az előadás után még néhány örömteli sor került a vendégkönyvbe és egy-két közös fotó elkészítésére is jutott idő.

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!