A könyvbemutató során köszöntőt mond: Kapornaky Sándor polgármester (Kercaszomor), a kötetet ismerteti: Soós Kálmán, a Fortissimi Alapítvány elnöke.
A rendezvény helyszíne: Berzsenyi Dániel Könyvtár
A több mint 300 oldalas kiadvány a tudós pap által a kercaszomori szolgálati évtizedei alatt a veleméri templom freskóiról és a Magyar Szent Korona ikonográfiájáról írt tanulmányait, valamint az őrségi szájhagyományt őrző szöveg- és kottagyűjteményét tartalmazza.
A köszöntők elhangzása után a szombathelyi származású katolikus címzetes esperest és a születésének 90. évfordulójára kiadott kötetet a szerkesztő, Soós Kálmán, a Fortissimi Alapítványelnöke mutatja be. Közreműködik Tornyos Jázmin versmondó.
„Két arc. Közöttük hatszáz esztendő. Mindkettő Vas vármegyében maradt ránk. Ám ennél sokkal több köti össze az arcokat. Nemcsak ezen a borítón vannak egymáshoz közel, a kötet tartalmában is. A regedei Aquila János 1366‑ban bizonyára készült már a veleméri templom felöltöztetésére. A következő két évben keresztény történetekkel, ikonokkal és szimbólumokkal körbefestette a frissen vakolt falakat. Egy részük szerencsére ránk maradt. A szombathelyi Kovács József katolikus pap 1966‑ban Kercaszomoron írta első jegyzeteit a veleméri freskókról. (...) Az izgatta, mit üzent a falakon Aquila János az olvasni nem tudóknak. (...) Kovács József az őrségi emberek általa gyűjtött szóhagyományában, dalaiban is a gondolkodás régi rendjét látta meg. Az őrségiek emberszeretete vette körül, miközben a mindeneket alkotó bölcsesség titkait fürkészte. Néhányat ránk bízott."
A kötetet a Fortissimi (Legbátrabbak) Alapítvány és Kercaszomor Önkormányzata adta ki az Agrárminisztérium, a Hungarikum Bizottság és az Őrségi Római Katolikus Plébánia támogatásával.
Találkozás: Szombathely, vasútállomás, a 08:06-kor Kőszeg felé induló vonatnál
Útvonal: Kőszeg, vá. – Ördögárok – Kálvária – Pintér-tető – Ördögtányér – Óház-tető – Vörös-kereszt – Pogányok – Kőszeg, vasútállomás
Táv: 16 km, szint: 380 m.
2025. november 19. szerda 17:00
Miről vallanak Vas vármegye középkori temetői?
Előadó: PhD habil. Tóth Gábor Antal antropológus-humánbiológus, egyetemi docens, tanészékvezető (ELTE SEK Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ Biológiai Tanszék).
Helyszín: Savaria Múzeum
2025. december 03. szerda 17:00
Tóth Imre: Függő viszonyok
Alkohol és társadalom a 18–20. században – könyvbemutató
Vendég a kötet szerzője: dr. habil. Tóth Imre PhD múzeumigazgató, egyetemi docens (Soproni Múzeum, Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar). Beszélgetésvezető: Varga Eleonóra történész, könyvtáros.
Helyszín: Berzsenyi Dániel Könyvtár
2025. december 06. szombat
Mikulás-túra a Kőszegi-hegységben I. - 2025
Túravezető: Urbán László (+36 30 853 9188)
Találkozás: Szombathely, vasútállomás, a 08:06-kor Kőszeg felé induló vonatnál
Útvonal: Kőszeg, vasútállomás – Királyvölgy – Hétforrás – Kincs-pihenő – Királyvölgy – Kőszeg, vasútállomás
Táv: 15 km, szintkülönbség: 300 m
2025. december 06. szombat
Mikulás túra a Kőszegi-hegységben II. – 2025.
Túravezető: Süle Antal (+36 20 288 3288)
Találkozás: Szombathely, vasútállomás, a 08:06-kor Kőszeg felé induló vonatnál
Útvonal: Kőszeg, vasútállomás – Királyvölgy – Hétforrás – Óház-tető – Kincs-pihenő – Királyvölgy – Kőszeg, vasútállomás
Táv: 16 km, szintkülönbség: 340 m