Archívum

Bár az Egylet tagságának egy része idén Dél-Csehország és Linz építészeti emlékeit, múzeumait kereste fel, azért még egy 55 fős autóbusz megtelt a császárvárosba látogató vasi múzeumbarátokkal. A Varga Péter (Cserga) vezette csoport célja Kárpát-medencei vonatkozású régészeti leletek megismerése volt.

Az erős szél festőien szép, hatalmas, bolyhos, szürke fellegeket görgetett fölénk a világoskék őszi égen, amelyekből idővel eső is zuhogott. Programunkban ez nem okozott nagyobb fennakadást, mivel a három meglátogatni kívánt múzeum (az Ephesos, a Naturhistorisches és a Kunsthistorisches) egymáshoz meglehetősen közel helyezkedik el. Legnagyobb kíváncsisággal az Ephesos gyűjtemény felé fordultunk, mert a felújítás miatt 3 éven át zárt ajtókba botlottunk itt. Utólag megértjük a munkálatok elhúzódását: egyetlen kétszintes, hatalmas tér az egész múzeum. A padló, a korlátok és a lépcsők fehér márványból készültek, döntően klasszicista stílusban. Az ajtók és a tárlók modern, tiszta üveglapok. A monumentalitás önmagában is jelképezi a múlt század elejének történelemszemléletét. Az osztrák régészek 1895-ben szereztek jogot arra, hogy Ephesosban feltárásokat végezzenek és 1904-ig el is hozhatták, amit találtak. Ezek a leletek képzik a gyűjteményt. 1904 után a török állam megtiltotta, hogy területéről műkincseket vigyenek ki, így bár az ásatási jog megmaradt, csak dokumentálni lehet az eredményeket.

A bejáratnál a régészeti lelőhely méretarányos makettje fogadja a látogatót. Mosolyogva vettük tudomásul, hogy – legalábbis a terepasztalon – a tenger is aranyból van. A gyűjtemény büszkesége az amfiteátrumból előkerült páholy és a klasszikus kő maszkok, amelyek ma is a színjátszás jelképei. A monumentalitást egy másik jelentős lelet is indokolja: egy 27 méter hosszú relief, amely Lucius Verus parthusok felett aratott győzelmének állít emléket. Lenyűgöző volt látni a katonák gondosan kidolgozott arcát és a lovak élethű, rémült pofáját. Heroikus műalkotás, amelyhez hasonlót csak épületek homlokzatán láttam eddig, itt karnyújtásnyi távolságra van kiállítva. A kiállításra elkisért minket a Burgenlandi Magyar Rádió tudósítója is, aki velünk együtt élvezte Cserga szakszerű vezetését.

Az Ephesos Múzeum megtekintése után rövid, de „viharos” vágtával a Természettudományi Múzeumban folytattuk a kutatást, immár valóban Kárpát-medencei vonatkozásokkal fűszerezve. E tekintetben kelta kincsekről beszélhetünk leginkább, ékszerek és kardok pompás gyűjteményéről, amelyek egy része Ausztriában került elő, de Erdélyből és Csehországból is számos kelta csomós és viking sárkányokat idéző, aranyozott ezüst gyűrű, karperc és csüngő származik.

A több teremnyi szépséggel betelve utunkat a Kunsthistorisches Museumban folytattuk, ahol a legkiemelkedőbb kincsként a nagyszentmiklósi lelet együttest csodálhattuk meg, mint az egykori Habsburg Monarchia földjében megbújó kincset. Sokan ismerik Magyarországon ezeket az aranyedényeket, hiszen a régi 5. osztályos történelem tankönyv tusrajzai a hátrafelé nyilazó vitézről és Emese álmáról innen származnak. László Gyula régész professzor feltevése volt, hogy a díszítés a honfoglaló magyarok hitvilágát jeleníti meg, ám ma úgy tartja a kutatás, hogy az edények avar kori leletek. László Gyula hipotézise azért is sebezhető, mert a sas nem csak egy nőt, hanem egy férfit is a levegőbe emel, így nem biztos, hogy eredetmítosz, és főképp, hogy kimondottan Emese mondája lenne. Végül kielemeztük a császárportrékat, felidézve mindazt, amit az életrajzaik alapján tudunk róluk.

Természetesen láttunk sok egyéb híres érdekességet is, amelyeknek nincs magyar vonatkozása. Megcsodáltuk az aprócska Willendorfi Vénuszt, amely a legújabb kutatások szerint Kr. e. 29500-ből származik, tehát 4,5 ezer évvel régebbi, mint eddig gondolták, valamint Lucynak, az előember-kisasszonynak helyreállított csontvázát. Nehezen hittük el, hogy a maga 120 centijével és 35 kilójával az őskori sztyeppék úrnője lett volna.

Egyébként nem köztudomású tény, hogy az alsó-ausztriai Willendorf an der Wachau közelében fellelt őskőkori mészkőszobrocska a magyar származású Josef Szombathy (1853–1943), a Naturhistorisches Museum embertani-őstörténeti gyűjteményének kurátora által vezetett régészeti feltáráson került elő.

Cserga érdekfeszítő vezetése mellett, úgy elrepült a „hosszú éjszaka”, hogy majdnem mi magunk késtük le az éjféli találkozót a Mária Terézia szobornál.

Ezúton is köszönjük Csergának az élménydús múzeumi kalandokat. Szuper volt, már most várjuk a következő Lange Nachtot!

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!