Aktuális

Hangok, illatok, érintések

Látássérültekkel a Smidt Múzeumban

2024.12.05

Különleges tárlatvezetésen vehettek részt az érdeklődők 2024. november 15-én délután a Smidt Múzeumban.

Hangok, illatok, érintések

 Tóth Kálmán a Smidt Múzeum régészeti gyűjteményében kalauzolja a látássérülteket és kísérőiket. (fotó: Tóth Tamás)

Az Egy érintésre Tőled: a Smidt Múzeum című programsorozat célja, hogy dr. Smidt Lajos hagyatéka látássérültek számára is befogadható legyen. Mivel lehetetlen vállalkozás a kiállítást egy klubdélután röpke két órájába sűríteni, a tárlatvezetés a múzeum alsó szintjére korlátozódott. A Tóth Tamás rehabilitációs tanácsadó-mentor (VME) és Tóth Kálmán múzeumpedagógus (Savaria Múzeum) kezdeményezésére, a Smidt Múzeumért Alapítvány támogatásával megvalósult eseménynek lesz folytatása.

Hangok, illatok, érintések

Schmidtné Vinczi Réka  a doktor poétai és zenei tálentumáról mesél (fotó: Tóth Tamás)

A felkészülés során a tárlatvezetőknek nem kis kihívást jelentett a képi információk helyettesítése, pótlása. A tárgyak más szempontú megközelítése egészen új megvilágításba helyezte azokat számukra is. A feladat élénkítette a fantáziát, kreativitást, elvonatkoztató képességet.

Bősze György, a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesületének elnöke vezetésével érkezett vendégek elöljáróban megismerkedhettek a múzeumépület történetével és dr. Smidt Lajos sokoldalú személyiségével. Ezután sétára indultak a múzeum földszinti kiállítótermeiben, ahol Ágoston Eszter, Ferenczi-Oszkó Márton, Schmidtné Vinczi Réka, Tóth Kálmán és Tóth Tamás kalauzolta őket. A tárlatlátogatás résztvevői örömmel hallgatták, mint csicsereg a 18. századi díszes zenedoboz, miképp szólhatott a régészeti gyűjteményben található római kori „körtemuzsika” és felhangzott Palestrina Laudate Dominum című kórusműve is.

Hangok, illatok, érintések

Kézzel fogható hadtörténet (fotó: Tóth Tamás)

Több műtárgymásolat található a múzeum régészeti gyűjteményében, de ezúttal számos további tárgyat: újkőkori és bronzkori szerszám- és római kori edényrekonstrukciókat, kelta kori vaskard másolatot is kézbe lehetett venni. Miközben Ferenczi-Oszkó Marci a római hadseregről mesélt, már a korszakban kedvelt illatok lengték be múzeum tereit. Schmidtné Vinczi Rékának köszönhetően ugyanis kis üvegcsékben levendula-, citromfű-, rózsafa-, jázmin- és olívaolaj elegyéből készült parfümöt vihettek magukkal a résztvevők.

A középkor és a Rákóczi-szabadságharc során használt fegyverekről Tóth Tamás mesélt. Miközben a meglehetősen nagy pusztítást okozó seregbontó pallosokról, sisakokról, relikviákról hallhatott a közönség, de egy-egy ágyúgolyó is kezébe kézbe került.

Hangok, illatok, érintések

Nem engedtünk a 48-ból, fehúztuk a kesztyűt (fotó: Kopcsándi Gyula)

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékeit tartalmazó tárló néhány kiemelt darabját Ágoston Eszter mutatta be a vendégeknek. Ezzel egy időben cérnakesztyűs kezek érinthették az eredeti huszártarsolyt csakúgy, mint a korabeli szablya és pisztoly markolatát. Dr. Kiss Gábor régésznek köszönhetően pedig egy bocskai felöltőn meg lehetett tapintani a magyar díszöltözetre jellemző zsinórozás kacifántos hurkait.

A tárlatvezetést Tóth Kálmán zárta néhány első világháborús hadfelszerelési eszköz bemutatásával. A gyűjtemény könyvtörténeti ritkaságaira már nem jutott idő. Nem meglepő: hisz ez az a hely, ahol a szárnyas idő elrepül.

Köszönjük a VME önkénteseinek a közreműködést és Smidt Múzeum munkatársainak, hogy raktárban őrzött tárgyakat is rendelkezésünkre bocsátottak.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza