Archívum

Koszorúzás, előadások és könyvbemutató

A Lévai Nemzeti Őrsereg zászlajának és másolatának történeténete

Feltöltve: 2022.03.08

2022. March 18. Friday

A Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti előadótermében 16:00-tól kezdődően a Lévai Nemzeti Őrsereg zászlajának és másolatának történeténetét ismerheti meg, ezt követően kötetbemutatóra is sor kerül. A részletekért kattintson!

Eredeti 1848-as zászló

Eredeti 1848-as zászló

 

A rendezvényről:


Közreműködik Müller Péter helytörténész, a lévai Reviczky Társulás helytörténeti szakosztályának vezetője és Kosztolányi Magdolna, a Lévai Magyar Asszonyok Ligája elnöke.


Rövid összefoglaló a Lévai Nemzeti Őrsereg zászlójának történetéről:

 

A zászló 1848-ban a lévai asszonyok által gyűjtött adományokból készült Pesten. A költségekhez jelentősebb összeggel Farkas Mihály polgármester is hozzájárult. A rendelkezésre álló dokumentumok szerint az ereklye ott volt a csadcai csatában is. A szabadságharc leverése után a zászlót az időközben elhunyt polgármester özvegye őrizte, az első időszakban úgy, hogy a házkutatások idejére a testére csavarta. Farkas Mihály volt polgármester István nevű fia (aki maga is nemzetőr volt) valamikor 1865-1870 körül Szombathelyre költözött.  1875-ben – idős korára – hozzájött lakni édesanyja (Farkas Mihályné sz. Sodró Katalin) is. Ő hozta a 48-as lobogót Szombathelyre. A jelenlegi adatok szerint négy helyen őrizték Szombathelyen:

-          1880 előtt Farkas István lakásán (ennek pontos címe még nem ismert).

-          Később Farkas István Hegy u. 10. sz. (ma Gagarin u.), majd Csillag. u. 26. (ma Szinyei Merse Pál u.) sz. alatti házában.

-          Többször megfordult az Aggharcos Egyesület Híd utcai (ma Szabadságharcos u.) székhelyén. A szabadságharc volt honvédjeinek érdekeit védő és a 48-as hagyományokat ápoló egyesület elnöke évtizedeken át Farkas István volt.

A zászlót a nagyobb nyilvánosság előtt először 1891-ben, a budapesti Szabadságharc emlékei c. kiállításon mutatták be. 1897 novemberében visszakapta Léva, a város küldöttsége Éhen Gyula polgármestertől vehette át az ereklyét. Farkas István 1915-ben halt meg, díszsírhelyen temették el. Trianon után a zászlót ismét Magyarországra, Budapestre hozták. 1938-ban került vissza Lévára.

Az eredeti zászló ma Pozsonyban, a Magyar Kultúra Múzeumában van. A Lévai Magyar Asszonyok Ligája 2000-ben újra elkészítette (újrahímezte) a lobogót.  A lévai magyarok ma azzal a zászlóval vonulnak ki a március 15-i megemlékezésekre. 

Orbán Róbert

Eredeti 1848-as zászló

Eredeti 1848-as zászló


A kötetbemutató napján, 13 órakor kerül sor Farkas István 48-as nemzetőr emléktáblájának koszorúzási ünnepségére a Szent Márton úti temetőben.

 

A zászló történetének kutatásában és az ünnepség szervezésében közreműködött Orbán Róbert helytörténész.

A programok a következő szervezetek együttműködésével valósulnak meg:

Szombathelyi Szépítő Egyesület

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata

Berzsenyi Dániel Könyvtár

Lévai Magyar Asszonyok Ligája

Reviczky Társulás (Léva)

Vasi Múzeumbarát Egylet

Töltse le a meghívót INNEN!


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza