Archívum

Az emlékezés lángjai

Tudósítás az október 30-án tartott kegyeleti sétáról

2020.11.09

A BDK helytörténeti klubja, a Szombathelyi Szépítő Egyesület és a VME, folytatva a 2019-ben, hagyományőrző szándékkal indított kezdeményezést, 2020-ban is megszervezte a mindenszenteki, kegyeleti sétát a Szent Márton úti temetőben.

Az emlékezés lángjai

Mindig tisztelettel és hálával gondolunk elődeink munkásságára, de ezen érzések most az eddigieknél is fontosabb szerepet töltöttek be a temetői útvonal összeállításában. A Szombathelyi Szépítő Egyesület ugyanis 2020-ban ünnepli megalakulásának 135 éves jubileumát. A Szent Márton temető pedig sok, az egyesület és a város életében valaha fontos szerepet betöltő személy végső nyughelye.

Orbán Róbert vezetésével sétánkat Varasdy Károly egykori polgármester, a Szépítő Egyesület első elnöke sírjánál kezdtük. Szabó István és Szép Gyula 1956-os mártír nemzetőrök sírjai következtek. A séta Farkas István sírjánál folytatódott, aki a lévaiak 1848-as zászlóját őrizte, majd a reformáció évfordulóját ünnepelve mécseseket helyeztünk el Kiss János evangélikus lelkész sírján. Hidassy Krisztina nyughelyére, amelyet egy Szent Erzsébetet ábrázoló szobor, Merkly Ferenc alkotása ékesít, a Vécsei család síremlékére és dr. Dunst János volt polgármester-helyettes sírjára is került mécses. Greisinger Ottóné Kerecsényi Ilona, a leánynevelés és a polgári nőmozgalom kimagasló alakja és Knebel Jenő fotográfus sírján is helyeztünk el mécseseket.

A séta dr. Ujváry Ede volt polgármester és Hebst Géza, Vas vármegye főjegyzője, majd alispánja sírjának megtekintésével zárult. Herbst Géza a Szombathelyi Szépítő Egyesületnek 23 éven keresztül volt az elnöke. A szervezők egyetértettek abba, hogy a sétát jövőre is megrendezik, tisztelegve az elődök emléke előtt.

Bődi Lívia

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza