Archívum

Agyba-főbe - Koponyatorzítás II.

A hunokról és alattvalóikról

2021.03.23

Kik is voltak a hunok? Miről mesélnek nekünk a hun hagyatékok? Mi történt a terület lakosságával a Hun Birodalom összeomlását követően? Mindezekre a kérdésekre választ talál a „Múzeumi tárgyak meséi” 12. részében.

Agyba-főbe - Koponyatorzítás II.

A törteli hun üst - Vágó Ádám felvétele

Kik is voltak a hunok? Európa a 370-es évek eleji volgai áttörésükkel egy időben szerzett tudomást róluk. Ázsiában, Kína északi határán a Kr. e. 4–1. század közötti időben élt egy hsziung-nu elnevezésű lovas-nomád nép. Ellenük emelték a kínaiak a nagy falat. Az időszak végén újabb belső-ázsiai törzsek – nem kevés kínai konspiráció hatására – nyugat felé szorították őket. Hogy ezek a kínai forrásokból ismert népek bukkantak-e fel évszázadok múlva a Kaszpi-tenger környékén, vagy egyáltalán van-e valami „genetikus” kapcsolat a hasonlóan csengő nevű közép-ázsiai névrokonaik között, az a mai napig még eldöntetlen kérdés. Talán majd a kiterjedt, nagy mennyiségű mintákon végzett DNS - vizsgálatok  erre is választ adnak.

Mindenesetre azok a tárgytípusok, amelyek egyértelműen az európai hunok régészeti hagyatékához sorolhatóak, a Kr. u. 4. században jelentek meg Közép-Ázsia nyugati felén, és az újonnan jöttek hódításaival szinkronban egészen Galliáig, a mariacumi (tévesen catalaunumi!) csatatérig megtalálhatóak.

Az „igazi” hunok jellegzetes leletei közé sorolják a csontmerevítéses, aszimmetrikus visszacsapó íjakat, a vasból készült három élű nyílhegyeket, a magas kápájú nyergeket, a hosszúkardokat, a harci késeket, a jellegzetes formájú csatokkal felszerelt övgarnitúrákat. Ezek jellemzik az elit harcos alakulatokhoz tartozók hagyatékát. Mind közül talán a leginkább a hunokra jellemző sajátos lelettípus az előkelők halotti áldozataihoz használt, rézből készített üst.

A hun áldozati üstök előkerülései helyei

A hun áldozati üstök előkerülési helyei (forrás: Masek Zsófia PhD disszertációja, 2018.)

Ezek elterjedése jól kirajzolja azt a területet, ahol a hunok hadi vállalkozásaik alkalmával megfordultak. Ha egy adott területen nagyobb gyakorisággal találhatóak meg, ott sejthetjük birodalmuk hatalmi központjait (a Fekete-tenger északi partvidéke, Moldva, Havasalföld, Kárpát-medence).

A Hun Birodalom 450 körül

A Hun Birodalom kiterjedése (www.worldhistorymaps.info)

A 4. század végére a Római Birodalom keleti szomszédjaivá váló hunok saját birodalmuk megszilárdítása után aktív szereplőként vettek részt az éppen széthulló késő ókori nagyhatalom haláltusájában. Az utolsó teljhatalmú császár, Theodosius által kettéosztott birodalom keleti felével alapvetően ellenséges viszonyban voltak. A Nyugat-Római Birodalommal Attila uralkodásáig barátinak volt nevezhető a kapcsolatuk. Az előlük odamenekült népelemekből (alánok, vandálok osztro- és vizigótok, szvébek stb.)  verbuválódott rablócsapatok féken tartásában zsoldosként, mintegy bérmunkában időről időre együttműködtek a római vezetéssel. Ezzel a segítséggel csaknem egy évszázaddal hosszabbították meg a megvénült birodalom életét.  Ily módon bábáskodtak a középkori Európa megszületésében.

A Hun Birodalom 454. évi összeomlása után a vezérnép képviselői a Kárpát-medencén túlra szorultak. A történelmi események további alakításában addigi szolgáik, a főleg germán népelemekből, néptöredékekből összeálló politikai alakulatok jutottak szerephez. Ne feledkezzünk meg az ugyancsak jelentős létszámú szarmata és alán összetevőkről sem! Az utolsó római bábcsászár és az utána következő barbár királyságok első uralkodói pedig egyenesen magának Attilának az udvarából, az őt kiszolgáló politikai, katonai vezetők utódainak köréből kerültek ki. Orestes és fia, Romulus Augustulus, Edika (Attila testőrparancsnokának fia), Odoaker és Nagy Theodorik  mind-mind ott álltak a Nyugat-Római Birodalom sírba szállásánál. Sőt mondhatjuk azt, hogy aktív szerepük volt annak megásásában.

Erre a rendkívül kusza, viharos időszakra nem csak a népek fizikai, etnikai keveredése nyomta rá a bélyegét, hanem egy olyan, időtartamát és minőségét tekintve gyors és mélyre ható változás is, ami korábban évszázadokban volt mérhető. Kapcsolatok a kelettel már jóval korábban is voltak, de azok kívülről érkezve színezték a már meglévő kulturális kereteket. Ami ekkor történt, az olyan volt, mint amikor egy sékerben összerázzák a koktélt. A komponensek még nem váltak egységes egésszé, hanem egymás mellett, de egymásra folyamatosan hatva léteztek. A teljes elegyedéshez pedig több évszázadra volt szükség.

A Közép-Ázsiából érkező hunok egy kínai, perzsa, gréko-baktriai (sajátos késő szkíta-hellenisztikus) eredetű kulturális elegyet hoztak magukkal és zúdítottak rá az általuk megszállt területek lakóira. Mindezekből mégis egy rájuk jellemző, jól meghatározható régészeti horizont alakult ki, amelynek elemei egyértelműen felismerhetőek. A számos jellegzetesség közül talán a szándékos koponyatorzítás divatja fémjelzi leginkább a hun és a korai germán korszakot.

E hosszabb, de szükséges történeti felvezetés után végre megérkeztünk hát történetünk lényegéhez.

A koponyatorzításról a következő részben olvashat részletesebben. >>Irány a cikkhez!

Varga Péter (Cserga)


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza