Archívum

A Gyöngyös utcai kapun túl már a városfalon kívülre tekintünk – fogott a bravúros kvízkérdéseket követően bevezetőjébe dr. Kiss Gábor régész. Minden bizonnyal impozáns látványt nyújthatott a Pannónia-házzal azonos, a középkor végén emeletes szőkeföldi kúria. A 16. század során a Bejczy, a Polányi és a Káldy családok birtokolták. 1666-ban Széchenyi György győri püspök zálogbirtoka lett, végül az Erdődyekhez került, akik 1752-ben a kúriát a hozzá tartozó két malommal együtt 4000 forintért eladták Batthyány Lajos nádornak. Itt működött a város egyik legrégebbi „vendéglátóipari egyesége”, a Szarvas fogadó, amelyet számos forrás mellett egy 1840-es összeírás és Ferenc főherceg (a későbbi I. Ferenc magyar király, 1792–1835) is megemlít naplójában, 1786-ban, még ha nem is a legjobb színben tűnteti fel.

A kúria közelében, a Gyöngyös utca északi oldalán állt a Szent András-ispotály és annak kápolnája. Valószínűleg ezt kapták meg 1360 után a ferencesek, majd felépítették saját, gótikus stílusú templomukat, amelyet Páduai Szent Antal tiszteletére szenteltek. Az épület további története külön előadást érdemelne. Itt csak annyit, hogy a török időkben megsérült gótikus templom falait a romjaiból Sennyey István győri püspök (1630–35) által újjáépíttetett csarnoktemplom máig őrzi. A padlásterében még láthatók középkori falfestmény-maradványok, a déli oldalon pedig fellelhetők a gótikus ablakok. Dr. Kiss Gábor nagy örömmel vette tudomásul, hogy a jelenlévők közül néhányan felismerték a bejárat felett Sennyey István püspök címerét. Carolus Clusius leírása alapján megtudtuk, hogy a kaput, amely a 16. században még északi oldalról nyílott, kőoroszlán őrizte. A séta vezetője a ferences templomhoz köthető további érdekes történeteket is felidézett. Így szó esett Brandenburgi Katalin római katolikus hitre történt áttéréséről, illetve Hefele Menyhért és Szily János temetésének körülményeiről. Nem csupán a templom, de a mellette 1686 óta álló Szűz Mária-szobor is jelentős, hiszen ez Szombathely legrégebbi köztéri szobra. Néhány lépéssel odébb dr. Kiss Gábor a város középkori szerkezetét varázsolta a séta résztvevői elé, kiemelve a mai ferences templom sekrestyéje helyén akkoriban létezett bővizű kutat.

A 17. században a Gyöngyös utca keleti végén épült fel a városi ispotály. A területet 1682-ben Hazatius Ferenc megvásárolta és még ebben az évben létrejött itt a város szegényháza, amit később polgári gyámoldaként emlegettek. Kápolnájának falait a Szent Márton utca 15. számú saroképület Gyöngyösparti sétány felé eső, sokszöggel záródó alakjában fedezhetjük fel. A kápolna a berendezését és a védőszentjét, Nepomuki Szent Jánost is egy közeli ókápolnától „örökölte”, amely valaha a Gyöngyös-patak túloldalán állt. Az 1817. évi tűzvész után itt helyezték el a leégett várostorony két harangját is.

Megtudtuk továbbá, hogy az ókorban egészen más mederben csörgedezett a Gyöngyös-patak, amelyet a római korban főként a Perint (Savarias/Sibaris) vízszintjének szabályozására és a szennyvíz elvezetésére használtak. A középkorra már hét vízimalom működött rajta. Az Úri (vagyis püspöki) malom 1654-től a város tulajdonába került. Lett külön városi hivatala, felelős malomgazdái, felesküdött őrzői is.

A Gyöngyös-patak hídjától a régi Szentmárton település felé vettünk az irányt. Először a néhai Újfalu területére érkeztünk, amely csak Szentmárton beépülését követően jött létre. Szentmárton falu a püspökség fennhatósága alá tartozott. A helynév kezdetben pusztán a templomot és környékét jelentette. Megérkezésünkkor dr. Kiss Gábor a falu elnevezéséről beszélt, majd felvázolta a településből kivezető utakat, amelyeket térképvázlattal tett szemléletessé. A Savaria–Bassiana út (Bálványkő útja) a római korban jelentős Mursella–Arrabona–Brigetio vonalat kötötte össze Savariával és vezetett el a limesig. Ezen az úton távozott I. Valentinianus császár, s vele a római kor, majd érkezett meg Nagy Károly frank uralkodóval a középkor – vont bravúros párhuzamot az 1638-ig használt útvonal kapcsán az előadó. A domonkosok gondjaira bízott terület aztán új utak kijelölését tette szükségessé.

Szentmárton apróbb házai mellett középületek is emelkedtek. Így például vendégfogadó várta a betérőket, ügyesen kihasználva a forgalmas Söpte–Szentkirály kereszteződés adta előnyöket. A szombathelyi püspöki vár uradalmának 1750. évi összeírása így ír a fogadóról: „Szombathelyi Szentmártonban téglábul recenter építtetett Vendégh fogadóban is ezen az alkalmatosságok találtattak, úgy mint: Szoba deszka padlásra 4. Konyha bolt hajtásos 2. Kamra deszka padlásra 2. Mészárszék bolthajtásra 1. Faggyútartó boltos kamra 1. s ugyan bolt hajtásos pincze alkalmas nagy, item istálló 1 és szekér szín is 1. Ezen épületeknek pedigh az Uttza felől lévő része Sindöllyel, a többi része pedigh zsuppal vagyon megh födve.” (Lapok Szombathely történetéből, 58. szám.)

Rövid séta után elérkeztünk a Szent Márton-templom előteréhez, ahol a falu előzményeiről, titokzatos párhuzamos temetkezésről és archeológiai kulisszatitkokról is hallottunk. Roppant érdekes, hogy a templom körül meglévő temetővel átellenben Pap Ildikó Katalin régész egy pogány jellegű temetkezőhelyet tárt fel. A két temetőt lápos terület választotta el egymástól. Mindezek után dr. Kiss Gábor Szent Márton legendájának történeti szempontú megközelítéséről beszélt, és az ún. Szent Márton-kút régészeti feltárása során nyert tapasztalatokról is szólt.

Háromrészes sétánk utolsó megállója a gróf Batthyány Erzsébet által 1673-ban alapított szentmártoni ispotály helyén volt, ahol ma a Szűz Mária-szobor látható. Dr. Kiss Gábor Batthyány Erzsébet végrendeletének megkapó soraival zárta a háromrészes sétasorozatot: „Bizonytalan lévén az emberi élet, úgy annyira, hogy egy órát, egy szempillantást sem ígérhet magának senki  naponkint tapasztaljuk, se ifjúságot, se hatalmat nem tekintvén az halál.”

A közönség az alkonyba hajló estében hatalmas tapssal köszönte meg – mi pedig e cikksorozattal – dr. Kiss Gábornak az ajándékot, amelynek e különlegesen érdekes helytörténeti sétasorozat alkalmával részesei lehettünk.

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!