Eseménynaptár

A Nyugat-Dunántúl

a honfoglalás és államalapítás korában

Feltöltve: 2024.09.18

2024. October 09. Wednesday 18:00 óra

Az Élet és halál a középkori Vas Vármegyében című sorozat 1. része. Eladó: dr. Horváth Ciprián régész, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa.
Helyszín: Savaria Múzeum

A Nyugat-Dunántúl a honfoglalás és államalapítás korában

Az előadás a Nyugat–Dunántúl – megközelítőleg a Rába és a Duna folyók által közrezárt részének – honfoglalás és államalapítás kori sírjain, temetőin keresztül mutatja be az itt élt közösségeket.

Noha elsőre talán furcsának tűnik, hogy az előadó miért az elhunytakon keresztül próbálja meg bemutatni az élőket, a magyarázat mégis kézenfekvő: az egykori mindennapok anyagi kultúrájából – pl. az egykori viseleti elemekből, az ékszerkészlet részeiből vagy a fegyverek típusaiból – jelentős részt az elhunytakkal együtt temettek el. E régészeti leletek alapul szolgálnak a rekonstrukciós kísérletekhez. De egy-egy lelőhelyen tükröződik az adott csoport hitvilága, a közösség szerkezete, életmódja, kapcsolatrendszere is. Ezekbe ad bepillantást hagyatékuk bemutatásán keresztül dr. Horváth Ciprián.

TK


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza