Archívum

 Tóth Kálmán, dr. Németh Balázs és Bajzik Zsolt (fotó: Horváth Gergő)

A Vasi Múzeumbarát Egylet szervezésében, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség közösségi termében emlékezetes katonatörténetnek lehetettek a nyomon követői az érdeklődők. A megjelenteket, köztük dr. Wirth Zsuzsanna nyugalmazott tanárnőt, Wirth Rudolf leányát az Egylet elnöke, Bajzik Zsolt köszöntötte, majd dr. Németh Balázs hadtörténeti kutatónak adta át a szót.

Dr. Németh Balázs előadásának első részében felidézte a Vas vármegyei Királyfalváról (ma: Königsdorf, Ausztria) származó, majd később Keszthelyen letelepedő Wirth Mátyás (1860–1910) életútját, aki 1881-től haláláig a 8. honvéd huszárezredben szolgált, 1891 februárjától őrmesteri rangban. A lovak idomításában és a lovaglásban is jeleskedő katona 1887 februárjában nőül vette Wirth Cecíliát. Négy gyermekük született. Rudolf (1898–1977) volt a legkisebb, aki elemi iskolai tanulmányait Keszthelyen kezdte, majd az ottani Premontrei Rendi Katolikus Főgimnáziumba járt, egészen a család 1914. évi Szombathelyre költözéséig. Mivel a vasi megyeszékhelyen működő főgimnáziumba nem nyert felvételt, ezért középfokú tanulmányait a helyi felső kereskedelmi iskolában folytatta, ahol 1916. június 24-én érettségi bizonyítványt szerzett.

Wirth Rudolfot megformáló Tóth Kálmán korhű egyenruhában (fotó: Sztelly)

Dr. Németh Balázs előadása során több, kevésbé ismert fogalommal ismertette meg hallgatóságát. A háborús emberierő-utánpótlás biztosítását szolgálta a hadiérettségi intézménye. 1915-től kezdve a katonasorba lépő ifjak esetében az érettségi megszerzését törvényi úton megkönnyítették, a tanév menetét felgyorsították. Így történt, hogy a frissen maturált, katonai kiképzésre Pilsenbe induló Wirth Rudolftól a szombathelyi vasútállomáson aggódó családtagjainak 1916. június 29-én érzékeny búcsút kellett venniük.

Takóné Hoós Ildikó Wirth Emília sorait idézi a hallgatóságnak (fotó: Horváth Gergő)

A 8 hónapos kiképzést követően Rudolf immár őrvezetőként a 48. gyalogezreddel a román fronton, a Békás- és Tölgyes-szorosoknál teljesített szolgálatot. Őszinte, féltő aggodalomról vallanak az otthoniakkal ekkoriban váltott, megindító hangvételű levelek.

„Te édes Rudikám úgy aggódunk érted, nincs egy szabad percünk, szegény mama még éjjel is téged kiabál. Írj, édes, minden nap nagyon vigyázz magadra, az a jó Isten hozzon haza egészségesen. Rudikám, legyen eszed, gondolj miránk, hisz meghalunk érted. Hol vagytok? Milyen faluba? Rudikám, kaptok-e valamit enni?”

Az aggódó nővér, Emília (Mili) 1917 áprilisában írott fenti sorait Takóné Hoós Ildikó, Rudolf egyes leveleit és naplórészleteit Tóth Kálmán olvasta fel.

Wirth Rudolf értékes relikviái (fotó: Horváth Gergő)

1918. január közepén Wirth Rudolf egységét az olasz hadszíntérre vezényelték. Dr. Németh Balázs kiemelte azt a komoly logisztikai teljesítményt, amellyel a katonákat, felszerelésüket és ellátmányukat átutaztatták a román frontról az olaszra.

A kezdetben könnyedebb hangvételű történet ezen a ponton teljesen elkomorodott. Az előadó térképeket, sőt egy e napon készült légifotót is bemutatva részletesen ismertette az 1918. június 15-i piavei offenzíva hadmozdulatait. Beszélt az osztrák-magyar hadműveleti tervezés hibáiról, a rendkívül súlyos veszteségekről. Arról, hogy milyen megpróbáltatásokat kellett átélnie a Papadopoli szigeten a rohamszázadban harcoló magyar katonának, Wirth Rudolf harctéri naplójának szikár sorai adnak hátborzongatóan drámai képet.

Vajnovics Gyula 1918. július 17-én kelt levelét Bajzik Zsolt idézi (fotó: Tóth Tamás)

„Itt csak úgy csapódtak jobbra-balra a 15 és 28 cm-es olasz gránátok. Többször teleszórt földdel. Én lassan elkezdtem egy szőlőbokor alatt beásni magamat, hogy a szilánkok ellen legalább védve legyek. … Lelapultam egészen a gödör fenekére, amely csak a fél testemet födte. Imádkoztam a Miatyánkot, legalább 1000-szer elmondtam.” (1918. június. 15.)

Bár egyes bajtársai azt terjesztették róla, hogy „a gránát szegény kadettunkat is agyonvágta”, hősünk végül egy srapnelszilánk ütötte könnyebb lábsérülés árán élve került ki a roham és a visszavonulás vérzivatarából. Bajtársa, Vajnovics Gyula 1918. július 17-én kelt levelében arról tájékoztatta özv. Wirth Mátyásnét, hogy a „kadett úr” sebesülése nem súlyos. Bizonyára Rudolf udinei kórházból küldött tábori levelezőlapja jelentett némi megnyugvást az otthoniak számára.

Balról jobbra: Takóné Hoós Ildikó, dr. Wirth Zsuzsanna, dr. Németh Balázs, Tóth Kálmán, Bajzik Zsolt (fotó: Horváth Gergő)

Wirth Rudolf több mint egy hónapos kórházi ápolás után visszatért a frontra. Augusztus 6-án átvette a II. osztályú ezüst vitézségi érmet. Ő is szerepel az olasz frontról 1918. november 14-én hazatért 83-as gyalogezred tisztikarát ábrázoló fényképfelvételen. A 83-asok hazafelé vezető útjának vázlatos ismertetését – és egyben előadását is – e képpel zárta dr. Németh Balázs.

Wirth Rudolf története e ponton félbeszakadt. A második világháborút is magába foglaló folytatást egy 2023 őszére tervezett előadás, beszélgetés során ismerhetik meg az érdeklődők.

Köszönjük dr. Németh Balázsnak az élvezetes, sodró előadást, amelynek során egy személyes életsorsot figyelemmel követve a közös történelem egy szakaszára is gazdagon rávilágított.

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!