ArchÃvum
A költészet fája életem
Egy levélke A bokor a viharhoz című verses-zenés Petőfi-estről
2023.06.14
Egyletünk versmondó köre és a Rózsabors Műhely a Kámoni Arborétumban Petőfi Sándor költeményeiből adott szép zenés irodalmi estet a 94. Ünnepi Könyvhét szombathelyi zárórendezvényeként a Petőfi-jubileum alkalmából.
Színpadkép a VME és a Rózsabors Műhely: A bokor a viharhoz című rendezvényén (fotó: Csonka András)
2023. június 10-én, szombaton nem csupán a költészet szerelmeseit szólítottuk a Kámoni Arborétumba: 15:30-tól dr. Balogh Lajos botanikus Varga Borbála társaságában irodalmi-növénytani sétára várta az érdeklődőket, Rainer Ágota vezetésével pedig ki lehetett próbálni a Petőfi Pegazus társasjátékot, amelynek megszületésében Foki Éva képzőművész tagtársunk is részt vett.
Boldogok, akik mindent megmagyaráznak, mert eszükbe sem jut, hogy megérteni teljesen semmit nem lehet, kiváltképpen nem a nagyon világosnak tetszőt. (Ady Endre Petőfiről) – E mottóval nyitotta Tóth Kálmán a verses-zenés összeállítást.
A rendezvény során Petőfi Sándor költészetének rejtettebb vonásait 31 vers, továbbá az Úti levelek és egy, a Pesti Hírlap hasábjain megjelent vallomása jelenítette meg. Talán kevésbé közismert tény, hogy a több ízben is vándorszínésznek álló (s emiatt otthonából kitagadott) Petőfi gyakran nélkülözött. Pesti jótevőjének e szavakkal adózott a XI. Úti levelében:
Visy Márk Petőfi XI. úti leveléből idéz (fotó: Csonka András)
A nagy férfi átolvasta verseimet, lelkes ajánlására kiadta a Kör, s lett pénzem és nevem. – E férfi, kinek én életemet köszönöm, s kinek köszönheti a haza, ha neki valamit használtam vagy használni fogok, e férfi: Vörösmarty.
A költő életének e hányattatott korszakáról rikkancsnak állt múzeumbogarunk, Visy Márk által a nézők kézébe adott Fedél nélkül című folyóirat 2023. márciusi Petőfi-különszámában bővebben is olvashatunk. A természetközeli versek hangulatát az arborétum szép környezete erősítette fel.
A Rózsabors Műhely: Nagy Krisztina és Dala József (fotó: Csonka András)
A művek között a Rózsabors Műhely Szerelmes Petőfi válogatásának dalai hangzottak el. Nagy Krisztina és Dala József gyönyörű ének-gitár duettjét ezúton is hálás szívvel köszönjük. A másfél órás érzelmi töltekezést Az erdőnek madara van című dal közös éneklése zárta.
Köszönjük mindazoknak, akik meghallották mennydörgésben a pacsirtaszót, és megtisztelték jelenlétükkel az irodalmi estet. Az összegyűlt adományokat egy „Versfa” („Arbor poëtica”) elültetésre fordítjuk a Kámoni Arborétumban. Ezzel a 200 éve született költő emlékét is ápoljuk, aki vallja:
„A költészet fája életem,
Minden versem egy levelke rajt.”
Köszönjük az igényes összeállítást Ildikónak! (fotó: Csonka András)
A műsort Takóné Hoós Ildikó szerkesztette.
Reméljük, tetszettek a pezsdítően változatos, végtelenül emberi költemények, amelyeket a VME immár közösséggé érett versmondó körének 10 tagja nyújtott át szívből. Név szerint:
Ágoston Eszter, Kajtár Tamásné Gabriella, dr. Major Gyöngyi, Schmidt Dávid és Schmidtné Vinczi Réka, Szalai András, Takóné Hoós Ildikó, Tóth Kálmán, Tóth Róbert és Visy Márk (felvételről Nagy Gergő).
Ui.: Köszönjük a „Petőfi-versfalatkákat” Poór Lászlóné (Piroska) tagtársunknak.