Archívum

Megdöbbentő, erős térbe lép a megnyitóra érkező. Elsőnek egy hatalmas turulmadár szobra tárul a szeme elé. – Alatta fehér lepelbe burkolva mintha a múlt árnyai tűnnének fel… Majd ráfordul a kiállítótérbe vezető útra. Balra a sötétben, térkép mögött, tollal a kezében egy asztalnál ülő alak, mögötte egyenruhás fegyveres katona. Érzékelhető a magára hagyatottság - és az erőszak. A ráhangoló installáció nemcsak emocionálisan felkavaró, hanem súlyosan pontos is. Szavak nélkül jelenik meg a mindnyájunk által ismert történelmi pillanat. A térkompozíció és a szimbolikus nyelv révén felismerhető és átélhető a közös múlt, nemzeti jelenünk sorsfordító történése. – De már a külső tér elején feltűnik két hatalmas tabló a falon: a történelmi Magyarország térképében korrekt ismertetésben a trianoni diktátum aláírása, mellette Magyarország megszállása és kifosztása. Alattuk képek, dokumentumok… Így a történelmi elemzés kerül rögtön a jelképesség, a közös élmény mellé; ismertetés, dokumentálás. (Ezeknek a kettőssége jellemzi majd végig a kiállítást.) A fő térbe egy szűk folyosó vezet, amelynek végén szétváló, fekete feliratú (Trianon) függönyön át léphetünk be.

Szétszakadás…?

Hatalmas méretű tablókat látunk a valamikori országhatárokon belüli szöveggel, alattuk dokumentáló fotókat. Körben tárlók, tele kölcsönadott, a témát közelebb hozó tárgyakkal. Szimbolikus megjelenítések és a téma szakszerű feldolgozása. Gyülekezünk. A földszinti terem és a karzat is megtelik.

Harang kondult, és egy másik, és megint egy másik... Majd együtt énekeltük a Himnuszt.

Dr. Melega Miklós, a MNL Vas Megyei Levéltárának igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy 101 éve ugyanilyen harangzúgásba burkolózott egész Magyarország, és az imént a Kárpát-medence különböző tájain – határon innen és túl – az elmúlt év emléknapján megkondult harangok zúgtak. – A nemzeti összetartozás kifejezéseképpen idéztük és idézzük fel újra. Külön köszöntötte Majthényi Lászlót, a Vas Megyei Közgyűlés elnökét és Dr. Göncz László történészt, írót, a muravidéki magyarság kulturális életének meghatározó személyiségét. Ezután a kiállítás célját határozta meg: elsősorban a trianoni döntés nyomán összezsugorodott Vas vármegye veszteségeit mutatja be. Megyénk korábbi területének 65%-ára csökkent, népességének pedig 42%-át vesztette el. Így azok közé a vármegyék közé tartoztunk, amelyeket különösen súlyosan érintett a trianoni döntés.

Majthényi László első szavaival szívből gratulált a szervezőknek: a Vas Megyei Levéltárnak és a Vasi Múzeumbarát Egyletnek. Hangsúlyozta, hogy egy jól átgondolt és impozáns kiállítást láthatunk. „Isten éltesse a szervezőit, a megálmodóit és a kivitelezőit!”

A továbbiakban számadatok sorolása helyett az egyházak és a közigazgatás sérüléseit emelte ki: különböző egyházközségek és templomok szakadtak nagy százalékban a határon kívülre, és három járás egészében elkerült a megyétől: a muraszombati, a németújvári és a felsőőri. De súlyos kárt szenvedett - máig hatóan - a Szentgotthárdi járás és a Kőszegi járás is. További gondolatmenetének fókuszában az állt, hogy csak azok a nemzetek lehetnek boldogok és sikeresek, amelyeknek egészséges a nemzettudatuk. Majthényi László hisz benne, hogy létezik egy kollektív nemzettudat, és szükség van rá, hogy a Trianonnál történt traumát a nemzet fel tudja dolgozni. Hiszen nemzedékek születtek és haltak meg Trianon óta, de még mindig keressük a gyógyulás orvosságát. Hangsúlyozta: ebben talán az is segít, hogy 16 éve a nemzeti összetartozás napjaként tekintünk június 4-ére, és azt keressük, ami összeköt bennünket az elszakított nemzettesttel. Utalt rá, hogy 2004 óta eltűntek a határok Európában, így nem állhatnak a kárpát-medencei magyarság útjában. Sok olyan program van, például a Határtalanul, ami erősíti az elszakadt testvéreinkkel való kapcsolatot.

Kifejezte reményét, hogy minél több iskolai, baráti közösség, család látogatja majd meg ezt a helyet. Beszéde végén megismételte, hogy le van nyűgözve, milyen színvonalas, mennyi információt közlő és színes kiállítást láthatunk.

Dr. Göncz László, aki több tabló szövegét is írta és rengeteg dokumentumot kölcsönzött, a muravidékiek üdvözletét adta át a jelenlévőknek. Hangsúlyozta, hogy a ránk tört pandémia után végre méltó körülmények között emlékezhetünk. Ő is magas színvonalúnak értékelte a kiállítást, és megköszönte, hogy részt vehettek a munkában. Nagyon kiemelte, hogy bár természetesen vannak benne érzelmek, de kimondottan történelmi racionalitással készítették, valós információk beemelésével, hiszen csak így érdemes. Objektív történészi szemlélet és a magyarság szeretete jelent meg beszédében.

Megközelítésében két aspektus kapott nagyobb teret. Az egyik: tény, hogy sokkal igazságosabb határokat lehetett volna húzni. Arányosan nézve: a történelmi Magyarország rovására írható bűnöknek messzemenően sokszorosa fejeződik ki a békeszerződésben, ami a magyarságot rendkívüli mértékben sújtotta. A Muravidék esetét nézve: a terület nem volt megszállva, így került a délszláv államhoz. Elfogulatlanul állítható, hogyha nincs Tanácsköztársaság, akkor a Muravidékről valószínűleg nem tárgyal a konferencia. A kiváló Apponyi-beszédnek nagy erkölcsi súlya volt, de a lényegen nem tudott változtatni. Aránytalanul érintette Vas vármegyét is a békeszerződés. Hiszen például 9 szlovének által lakott település Magyarországon maradt, míg kb. 30 színmagyar falut (Zala megyét is beleértve) elcsatoltak. Az igazságosság elve itt is súlyosan sérült. Megjegyezte: jó, hogy történész berkekben már lehet beszélni a témáról; összességében javult a helyzet ezen a téren. A másik aspektus: bár pontosan ki lehet centizni a határokat, de azok a lelki traumák felmérhetetlenek, amelyeket a döntések okoztak! Ma már valóban „légiesültek” a határok, de nagyszüleink, szüleink drasztikusan élték meg a XX. században mindkét oldalon az elszakadást.

Megfogalmazta, hogy az egyesített Európa, a globális világ jobbik fele talán segíthet a feldolgozásban. De a fejekben a határok megmaradtak, görcsök maradtak a társadalomban. Derűlátóan zárta gondolatmenetét: a nemzeti összetartozás napjával felértékeljük az emlékezést, hiszen nem csupán a tragikus oldalra tekintünk. Megerősítette, hogy a kiállítás segít a történelmi tények megismerésében és abban, hogy globális világunkban megmutassa azt, ami meghatározta ezt a térséget.

Dr. Melega Miklós igazgató úr megköszönte a beszédeket. Majd a tárlat egységes koncepciójához adott információkat, kulcsot. Külön köszönetet mondott Hesztera Aladárnak, aki a tárlat szimbolikájának fő megálmodója.

Rövid ”használati útmutatójának” első része arra vonatkozott, hogy mit akartak kifejezni, milyen szimbólumrendszerre épül fel a tematika. A belépéskor látható turulmadár a Nyitra mellett lévő Zobor-hegyi millenniumi emlékmű egyik madara. Ezt az emlékművet a cseh légiós csapatok 1921-ben felrobbantották, hogy nemzeti büszkeségünket ezzel is megroppantsák. 2015-ben Hesztera Aladár a négyből az egyik madarat restaurálta, amely visszakerült a Felvidékre. Ennek hiteles másolata, ami itt látható – a pusztítás megjelenítéseként. A „csendbe burkolózó fekete szoba” következik, ahol magányos aláíró férfi ül az asztalnál, szuronyos katonával a háttérben. – Azt jelképezi, hogy nem igazságos békét hoztak, nem méltányos rendezés történt. Hangsúlyozta, hogy tisztán látni kell azt, amire Göncz László is utalt, hogy lehetett volna igazságosabb béke.  Kettős mércét alkalmaztak velünk. A nemzeti önrendelkezés jogát nem kaptuk meg, ugyanakkor: ahol lehetett volna népszavazással dönteni, ott tudatosan beismert módon nem engedték, mert tudták, hogy akkor ilyen módon nem jöhetett volna létre Csehszlovákia. Melega Miklós felhívta a figyelmet az installáció mellett olvasható két véleményre, olyanokéra, akik részt vettek a döntés megalkotásában: Francesco Nitti olasz miniszterelnök és Lloyd George angol miniszterelnök évekkel később beismerték, hogy a legigazságtalanabb békét alkották meg, emberiségellenes bűncselekmény történt a magyarsággal.

 A fő terembe lépve a szent koronát látjuk a fejünk felett, szürke felhőkkel. A terem négy sarkában annak az irredenta szoborcsoportnak a képei (É, D, K, NY), amelyet 1921-ben Budapesten a Szabadság téren állítottak fel –mindörökre emlékeztetve, hogy a négy égtáj irányába elszakított országrészeken magyarok élnek. A szoborcsoport már nem létezik. A tér közepén Vas vármegye térképe kiterítve, színessel meghúzva rajta az új határvonal. Itt lengedező, átlátható zászlókon jellegzetes épületeink felett az elcsatolt települések nevei - a régi és az új -, és útjelző tábla jelzi az irányt a hármas határnál…

A tárlókban és a vitrinekben a trianoni békeszerződés Vas vármegyei következményei jelennek meg 15 tematikus egységben. Olvashatunk a nemzetiségi viszonyokról, a Muravidék és az Őrvidék sorsáról, a nyugat-magyarországi felkelésről. Az Őrvidékről szólva kiemelte, hogy az itt élő németségnek nem fordult meg a fejében, hogy Ausztriához akarna tartozni. Az igazgató úr ismertetőjében kiemelte a visszatért „hűséges falvakat” (a lakosság nagy része horvát volt), amelyek bátran kifejezték az egyöntetű népakaratot, és megfogalmazta, hogy büszkék lehetünk rájuk. Szentpéterfa, Olmód, Narda, Felsőcsatár, Horvátlövő, Vaskeresztes és Pornóapáti. Külön hangsúlyozta a kercaszomoriak helytállását. Felvázolta a nagyhatalmak képtelen, megdöbbentő tervét, a szláv korridort, ami végül nem valósulhatott meg. Sorolta és közben röviden - az idő miatt -, de mégis figyelemfelhívóan és gazdagon ismertette a tablók témáját: az egyházakkal, a mezőgazdasággal és az iparral összefüggő veszteségeink, a szerencsétlen menekültek sorsa, épített örökségünk, a különös határmenti kapcsolatok, az irredenta szervezetek működése, a revíziós gondolat megjelenése a társadalomban. Hangsúlyt kapott Mikes püspök küzdelme. Elhangzott, hogy az akkori Magyarország legmagasabb szintű üzemeit vették el tőlünk. Csodálatos kincseink (várak, Árpád-kori és gótikus templomok) kerültek át. Kiemelte, hogy Szombathely menekültházakat épített a mai Szent László király utcában (lila házak). Egy iskola belseje is látható, ahol hazaszeretetre nevelték az új nemzedéket. Az utolsó tablón Trianon emlékezete olvasható és az országzászló - mozgalom. Majd családanyák által hazaszeretetből hímzett falvédők sorakoznak. – És visszakanyarodunk a turulmadárhoz. A kiállítás címéhez visszatérve: pozitív üzenetet közvetít, hiszen megtörtént, ami megfogalmazódik benne, mert itt vagyunk mi és a gyermekeink, a következő nemzedék. – A nemzet újraegyesítése érzelmi szempontból megtörtént. Szebb jövő előtt állunk. A turulmadár épp felszállni készül…

Kifejezte hálás köszönetét a kiállítás megalkotásában részt vevőknek, és hosszan sorolta az intézményeket, civil szervezeteket, történészeket, magángyűjtőket, akiknek az összefogása hozhatta létre ezt a tárlatot.

Egy ajándék zárta a megnyitót. Dsida Jenő versének, a Psalmus Hungaricusnak első tételét Szalai András, a Vasi Múzeumbarát Egylet versmondó körének tagja mondta el – mély átéléssel, átütő erővel. A tétel végén felhangzó refrén azonban váratlanul megismétlődött. Az első gondolat után -„Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek”- gyerekek jöttek elő és egy anyuka is kislányával a közönség soraiból, körbeállták a versmondót - a négy égtáj felé fordulva -, majd visszhangként átvették a szöveget, és végül már ők szóltak, a következő nemzedék:

Ezen az estén, a múzeumok éjszakáján több mint 120-an vettek részt tárlatvezetésen.

A kiállítás decemberig látogatható.

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!