ARCHÍVUM - ARCHIV

Gyermekvilágok kiállítás a Savaria Múzeumban

Heterogén tárgyhalmaz - mondta dr. Fejős Zoltán a Néprajzi Múzeum főigazgatója a Savaria Múzeum gyermekvilágok című kiállításának megnyitóján. Banális tárgyak, amelyek összefonódnak a gyerekek életével, a mi életünkkel - folytatta. Azóta is azon gondolkodom, miért van az, hogy a padlásról, a kopott bőröndből, a kincsestárrá átlényegült szennyestartóból előkerült tárgy elveszíti el hétköznapiságát, sőt már-már tárgy mivoltát is, ha egy múzeumi közegbe, tárlóba kerül. A megfejtés közelébe se jutottam. Maradok a szemlélődésnél.

Úgy ötszáz tárgy került a kiállítás-rendezők kezébe, százat tettek a tárlókba, polcokra. Nem csak gyerekek reagáltak a Múzeumbarátok Egyesületének azon felhívására, hogy küldjenek be olyan tárgyakat, amelyek szüleik gyermekkorát idézik.
Nem hát, mert a gyerek képlékeny fogalom, hiszen az is gyereke valakinek, aki ma már felnőtt, így aztán került ide a hímzett fésűtartó (azsúr, pié, láncöltés, szálöltés) idézve a háromnegyed évszázaddal ezelőtti leányiskolák kézimunkaóráit, vagy Szekér Terézia polgári lányiskolás tanulmányi értesítője, amelyet akár hajdanán is kirakhatott volna tulajdonosa az ablakba, lévén benne csupa jeles. Abban is vagyon igazság, hogy a tárgyak a gyerekek életét, a mi életünket idézik, mint mondta volt a főigazgató, így aztán, aki elmélyed a nézelődésben, saját életében mélyed el Ez ritkán történik meg akkor, ha mondjuk avar kori tűzhelyt szemlél. Így aztán az is megállja a helyét, hogy a múzeum nem a múltat akarja ünnepeltetni, hanem ezúttal a mát is akarja láttatni. Most épp gyerekek és hajdani gyerekek szemüvegén keresztül.
Bár szemüveg az nincs (olyan rugós száras illene ide), van viszont fatáblácska, amely a törékeny palatáblát váltotta fel, ám gazdája ennek is nagyon örült, mert a tábla kicsi volt, és mint a tárgyhoz csatolt visszaemlékezésből kitűnik, ez behatárolta a házi feladat terjedelmét. A kiállításon ugyanis nem csak a tárgyakat, hanem a hozzájuk fűzött kommentárokat is bemutatják.

Demonstrációs eszköz egy érintőképernyős számítógép, mindenki ekörül csoportosul, így én inkább a nyomtatott változatot húzom elő egy Commodore számítógép alól, amelyet tulajdonosa "először kazettával, majd floppy meghajtóval" használt. A játékokat a gyerekek cserélték egymás között - tudjuk meg.
Egy korábbi "számítástechnikai" vívmány, a logarléc, rejtélyes darab, tulajdonosának is az volt, le is cserélte a lehető leggyorsabban egy első szériás számológépre, amely akkor Burgenlandban 1500 schillingbe került. (Burgenlandi múzeummal közös a kiállítás). Csaknem százéves nagypapája viszont még ma is tudja használni.
Került ide egy iskolatáska is, amely előbb egy főiskolást szolgált ki, aztán alsóbb iskolásokat is. Inkább egy aktatáskára hajaz, olyanra, amelyben öregapám hordta a zsíroskenyerét, borát az éjjeli őrségbe. De erről eszembe jut az én hajdani iskolatáskám, amely úgyszintén bőrből volt, és amelyben különleges ízt kapott a zsíroskenyér csalamádéval, vagy a hideg rántottás szendvics. (Hejős Zoltán arra intett minket, ne nosztalgiázásra használjuk ezt a kiállítást, de nekem ez nem jött össze.)
Például a szintén Burgerlandból származó verseskönyvről felrémlik az én emlékkönyvem, a bemutatott tulajdonosa rokonlélek: "Mindegyikben hasonló versek voltak, bejegyzés minden esetben egy kínszenvedés volt." Pláne, ha még rajzolni is kellett mellé, jó kis giccses őzikét vagy rózsát, amelyek könyvről könyvre kopírozódtak át, némi alakmódosuláson keresztül anyáinktól lányainkig. (Tudnak ma még kopírozni a gyerekek?)

Az emlékkönyv jellegzetes karácsonyi ajándék volt, így jó helyre került a Gyermekvágyak című tárlóba, mely felett egy fénykép álmaink karácsonyáról. A kiállítás előterében van egy gyereknagyságú cserkészfotó, a fej helyére mindenki beteheti a magáét. A lányok kedvéért lehetett volna egy ilyet tenni ezzel a fotóval is, sok kislány örült volna, ha őt örökítik meg számos babával, mesekönyvvel szaloncukortól roskadozó karácsonyfa előtt, pláne kezében egy fényképezőgéppel, pláne 1943 decemberében. A fotómasinát azért ott találjuk egy másik tárlóban. A technikai vívmányok között van játéktelefon is, melynek "lámpája pirosan világított," meg világít most is, arra rá például, hogy menyivel nemesebbek, mívesebbek voltak hajdan a gyerekjátékok. Ott van például az építőkocka, amely kőből volt, illetve, van, egy darabka hiányzik belőle csak "két háború és négy generáció" után.
A csodás porcelán baba-étkészlet tulajdonosának viszont valószínűleg nem volt húga, az én NDK-s szervizemet a kistesóm (akit - meg voltam győződve róla - anyám csak azért hozott a világra, hogy az én életemet és játékaimat tönkretegye) eljátszott. No nem kártyán, hanem égető barátnőjével egyetemben.
Kártya is van, tulajdonosáé a legjobb sztori: "1976 nyarán Ausztriában voltam úttörőtáborban. (Kinderland) Már az első napon kinéztem magamnak a versenyautós kártyát. Végigspóroltam három hetet, (olcsó jégkrémet ettem), az utolsó napon aztán megvásároltam. Itthon nem bontottam fel rögtön, elrejtettem az íróasztalomba és egy ideig csak nézegettem a felbontatlan dobozt. A húgom azonban megtalálta, és kinyitotta. Jól meghupáltam. Ő erre hozzámvágta a fapapucsát, de a nagymama üvegbúrás keresztjét találta el. Büntetéséből a szoba két ellentétes sarkában kukoricán térdepeltünk." Úttörőtábor, fapapucs, búrás kereszt, kukorica, ez már maga kitehetné egy tárló anyagát. Az úttörőtáborokról van is.

Bár nagy a kísértés, a gombfocis történetet, meg az NDK-ipar gyöngyének, az Elekta gyerekvarrógépnek fabuláját nem idézzük ide. Nem is szólva arról, mekkora élmény volt, mire egy kisgyerekkel együtt megfejtettük a forgatható vizuális szemléltető eszköz (zootróp, vagy magyarul csodadoboz) használatának módját, azaz, honnan látva fut a kutya, ha már fáradságot nem kímélve tekergetjük a masinát.
Azt is hanyagoljuk most, hogy reneszánsza van a lemezből készült kisautóknak, erről bárki meggyőződhet, aki kimegy a zsibire, főleg Felsőőrre. Arról sem írunk, mekkora szám volt 1977-ben egy kazettás magnó, boldog birtokosa egy "Sokol típusú szovjet gyártmányú táskarádióról" vette fel vele a popzenei műsorokat. (Slágermúzeum, poptaritop?) Miközben a kishúgocska a moncsi-moncsi moncsicsit szorongatta, van ebből is, nehogy elfelejtsük.
A kiállítás a Gyermekvilágok címet viseli: ahány gyerek, annyi világ, meg még mi is ott voltunk, számos gyerekkel együtt. A kiállítás személyes, mint Fejős Zoltán főigazgató mondta, de nem csak a visszaemlékezésektől, nem csak a személyes tulajdonok közszemlére bocsátásától. Attól is, hogymint az eddigiekből kiviláglik a tárgyak jelentős részéhez a látogatónak is személyes élménye fűződik, vagy mert volt neki olyanja, vagy mert nagyon vágyott rá. Sőt, a kiállítás-rendezők részéről is személyes az ügy, egy ilyen tárlatot lehetetlen összeállítani kizárólag tudományos-ismeretterjesző alapokon. És nem is kell. Ha valaki megnézi, inspirációt érez, hogy összeállítsa a saját magánmúzeumát. Ha máshol nem, hát a saját fejében. Jó látogatást!
A kiállítást Tóth Kálmán, Illés Péter és Andreas Lehner jegyzi.

www.alon.hu
Megjelenés dátuma: 2007.05.28 22:02
Szerző: Kupi Györgyi