Archívum

Antoninus Pius, a „béke császárának” 22 éves uralkodása Kr. u. 161. március 7-én, 74 éves korában bekövetkezett halálával ért véget. Elődje, Hadrianus már örökbefogadása alkalmával (138) arra kötelezte őt, hogy adoptálja Antoninus felesége, Faustina Maior révén akkor 17 éves unokaöccsét, Marcus Aelius Aurelius Verus Caesart, és a korábban kijelölt, de időnek előtte elhunyt örökös, Aelius Caesar akkor 7 éves kisfiát, Marcus Aurelius későbbi társcsászárát, Lucius Verust. Így aztán az utódlás zökkenőmentesen zajlott le.

Az ekkor már 40 éves, a közigazgatásban nagy tapasztalatokkal rendelkező Marcus Aurelius, akinek személyében – a történelemben példátlan módon – a sztoikus filozófiai iskola elérte a legmagasabb társadalmi pozíciót, minden oldalról kedvező fogadtatásban részesült a birodalom lakói részéről.

De a béke korszaka, elsősorban az impériumon kívüli események miatt, sajnálatos módon véget ért. A lelki béke, a megnyugvás, a kiegyensúlyozottság útjait kereső és gyakorló császárnak olyan szerepet kellett felvállalnia, amely szöges ellentétben állt saját belső meggyőződésével. A vállára nehezedő kormányzati felelősség súlya az élet által rászabott sorsba belenyugvó filozófust arra kényszerítette, hogy hadvezér legyen, és hátralévő életét szinte szüntelen csatazajban élje le. A sztoikus bölcselő azonban ennek a kegyetlen kötelességnek is zokszó nélkül alávetette magát. A róla készült portrék szuggesztíven érzékeltetik mindazt, ami ennek a rendkívüli embernek a lényéből sugárzik.

Az érmekről készült fotót Móricz Péter készítette.

Egész életében, még a legnagyobb megpróbáltatások idején is, nagy figyelmet és gyöngédséget tanúsított családja iránt. Felesége, Antoninus Pius lánya, a kisebbik Faustina (Minor) állandó társa volt, még a hadjáratok idején is. Ezek a családi kötelékek a kibocsátott érméken is megjelennek. Leányának, Lucillának a képe is megtalálható a katafai veretek egyikén LVCILLAE AVG[sta] ANTONINI AVG[ustus] F[ilia] felirattal, a hátlapon VENVS, a szerelem, a szépség, a szeretet istennőjének képével, ami hűen tükrözi a császár családtagjaihoz fűződő viszonyát.

A szakadatlan küzdelmek időszaka Kr. u. 161 őszén kezdődött. Az ősz folyamán IV. Vologeses párthus király megtámadta Armeniát, és ezzel kezdetét vette a párthus háború. Marcus ide még a társuralkodóként maga mellé vett Lucius Verust küldte fővezérnek, aki inkább vadászattal és lakomázással töltötte idejét az antiochiai főhadiszálláson, míg a hadsereg kitűnő tábornokai győzelemre vezették a légiókat.

166-ban, 5 évi kemény hadakozás eredményeképpen aztán már emlékművet is állíthattak a győztes háború befejezése alkalmából Epheszoszban. (Ezt a 20. század elején osztrák régészek hozták el Bécsbe, és ma is ott látható.). 167-ben pedig már diadalmenetet (triunfust) tartottak Rómában, nem tudva, hogy milyen borzalmas csapások leselkednek a birodalomra.

Hogy mi történt ezután? A katasztrófák évei következtek. >>Irány a cikkhez!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!