ArchÃvum
Vadászkalandok a hóesésben
A múzeumbarát természetjárók 2019. évi első túrájáról
2019.01.07
Január 5-én reggel hátizsákos emberek várakoztak az Ady téren, a Torony felé induló autóbusznál. A járatra az órásháznál további, hasonlóképpen felszerelkezett polgártársak szálltak fel.
A dozmati elágazónál a busz ugyancsak megkönnyebbült: csaknem negyvenen szálltunk le róla. A csoportkép elkészítése után Karáth László túravezető elmondta az útitervet: Dozmat, Muzsla-forrás, mellette a dozmati víztározó munkálatai közben feltárt római kori vízvezeték maradványai, kis kerülővel egy szép erdei sétával felmegyünk a dozmati kilátóhoz, majd irány dél, Jáplánpuszta felé. Ezután egy kijelölés alatt álló túraútvonalon Vaskeresztes felé vesszük az irányt. A végcél az Alpesi fogadó és étterem, ahol terített asztal mellett zárhatjuk le az év első túráját. A táv 11 km. A meteorológia havat jósolt, közepes erősségű légmozgással. A szél szerencsénkre elmaradt, így kellemes időben, kisebb-nagyobb hóesésben gyalogoltunk. A túrázó ember a havat jobban szereti, mint az esőt.
Figyeljük csak sorjában az eseményeket! Megtapasztalhattuk, hogy mi a terv és tény között a különbség. Kellemes sétával felmentünk a Dozmatra a forráshoz, ahol most nem sokat foglalkoztunk annak vízével, ugyanis hatalmas földmunkák zárták le nyugat felé a kilátást: az épülő víztározó kitermelt földhányásai. Az egyik, vízzel teli gödörben megpillantottuk a régi római vízvezeték feltárt maradványait. Először mi, tréfásabb kedvűek megállapítottuk:
„Mekkora csőtörés volt itt, és a savariai vízgazdálkodási cég munkatársai 1700 év óta nem hárították el a hibát.”
A helyszínt elhagyva felmentünk a faluba, majd a falu templom felőli végén elindultunk egy szép, kacskaringós erdei úton a dozmati kilátó ferde faépítménye felé. Fentről körülnéztünk és rövid pihenő következett tízórai szünettel. Délnek indultunk a zöld háromszög jelzésen. A zöld kereszt jelzést elérve és azt követve nyugat felé fordultunk, hogy letérve a most még jelzetlen, de tervezett útvonalon a jáplánpusztai farm felé sétáljunk.
És innentől az útitervünk megváltozott. Egy vadászautó állított meg minket, hogy egy lépést se tovább, mert vadhajtás van a térségben. A testi épségünk megóvása érdekében jobb, ha nem megyünk erre. Igaz, sem a hajtók kiabálását, sem a kutyák csaholását nem hallottunk, de még egy puskadörrenést sem. Rövid tárgyalás után azért bemehettünk Jáplánpusztára, ahol a sűrű hóesésben felfedeztük a távolban a szürke marhákat és a lovakat. A pusztai farm kapuja közelében egy barátságos pulikutya üdvözölt minket. A gazda vezetésével azért közelebb is merészkedtünk a marhákhoz, akik megilletődve figyeltek minket. A farm mellett mamutfenyőket is láthattunk és sajnos egy roncstelepet is, ahol rendszám nélküli autók, munkagépek, hatalmas gumikerekek voltak egy zárt területre berakva. Állítólag osztrák tulajdonban van a terület. Visszaértünk a vadászok autójához, ahonnan vissza kellett fordulni, vagy jó egy kilométerrel feljebb menni észak felé és új utakat keresve különböző erdőirtásokon, árkokon átkelve közelítettük meg a Vaskeresztesre vezető utat. Ilyenkor jó szolgálatot tesz a GPS, amelynek segítségével Karáth Laci sikeresen megoldotta a feladatot. Jó pár cikkcakk után kiértünk a Vaskeresztestől keletre elterülő szőlőkhöz, ahonnan a távolban már látszott az úti célunk, az Alpesi fogadó és étterem. Mire ideértünk, a havazás is alábbhagyott.
Igaz, hogy a tervezettnél egy kicsit hosszabbra sikeredett a túra (a telefonom 16,5 km-t mutatott az út végén), de sebaj: mindenki elégedetten költötte el a fogadóban az ebédjét.
Urbán László
