Archívum

Templom a dombtetőn

Ásatáslátogatás múzeumbogarakkal

2020.10.21

A jáki templomában és annak környékén zajló régészeti kutatások műhelytitkaiba 2020. október 16-án dr. Pap Ildikó Katalin régész avatta be a múzeumbogár klubos gyerekeket és a hozzájuk csatlakozott érdeklődőket.

A jáki templom felé

Már a rézkor idején lakott volt az a domb, ahol ma a román kori templom áll, és ahol egykor a bencés monostor is állt. Bár a rómaiak nem telepedtek meg itt, de a környék római kori villaépületeiből származó építőanyagok megtalálhatóak a templom falazatában. A kora-középkori falu pogány lakossága a 11–12. században már a mai Templomdombon feltárt soros temetőben helyezte örök nyugalomba elhunyt hozzátartozóit. A 12. században a német eredetű Ják nemzetség birtokközpontja lett a magaslat. Ősi lakótornyuk elhelyezkedését az Apáti ház sarkán található kőfalak jelzik. A nemzetség kiemelkedő tagja Mike volt, aki Imre királyunk uralkodása alatt a nádori tisztséget töltötte be. Mike nádor unokája, Jáki Nagy Márton 1214-ben kezdte el építtetni a nemzetségi monostort és a hozzá tartozó monumentális templomot. Az építkezés az alapító halála és a tatárjárás miatt félbeszakadt, csak több mint 4 évtized múlva, 1256-ban fejeződött be. A jáki templom és a Ják nemzetség históriája olyan szerteágazó téma, hogy abból csupán néhány érdeklődésfelkeltő forgácsot emelhettünk ide.

Templom a dombtetőn

A történeti felvezetés után a séta résztvevői dr. Pap Ildikó Katalin vezetésével körbejárták a templomot. Megszemlélték a régészeti kutatóárkot, amelyben egy még kibontásra váró temetkezés és az épület negyedik karéjának alapfala is látható volt. A séta a templomban folytatódott. Nagy élmény volt látni a kőrestaurátorok munkájának eredményét a felállványozott oldalhajóban. A gyerekekre a szűk csigalépcsőn megközelíthető kegyúri karzat ülőfülkéi gyakorolták a legnagyobb hatást.

Búcsúzóul Pap Ildikó Katalin elmondta, hogy a templom hajóiban ez ideig még nem volt régészeti ásatás. Remélhetőleg több építészettörténeti kérdésre is választ kapnak majd a szakemberek és az is valószínűsíthető, hogy megtalálják azt a sírhelyet, amelyben a templomalapító, Jáki Nagy Márton nyugszik.

TK

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza