Archívum

Nem mellesleg itt található a világ legrégebbi sóbányája és e településről kapta a nevét a korai vaskor egyik fontos régészeti kultúrája is.
Izgalmas próbával vezette rá Tóth Kálmán a foglalkozáson jelenlévő múzeumbogarakat arra, hogy melyik anyag is adta a hallstattiak jólétét és vezetett felemelkedésükhöz az őskorban. Elkendőzött szemmel ízleltek, tapintottak, szagoltak a gyerekek különböző anyagokat. Kísérte is nagy nevetés és félsz ezt a játékot! A felismerésekről lista készült, amiből kiválasztották a vaskorban használt anyagokat, köztük az étkezési sót.
A játékot Kami úti élménybeszámolója követte, amelyben nem csak a csodálatos táj lebilincselő szépségére, de a térség régészeti kincseire is ráirányította a jelenlévők figyelmét. A bronzkorban és a korai vaskorban használt hallstatti sóbányákból fa- és bőrtárgyak, textilek konzerválódott maradványai kerültek elő. Sőt, a valószínűleg a Kr. e. 330 körül bekövetkezett kőomlás során szerencsétlenül járt három bányász mumifikálódott testének előkerüléséről is szól a fáma. Sajnos ez utóbbiak elvesztek a tudomány számára.

Szerencsére Johann Georg Ramsauer (1795–1874) leleteivel nem így történt. A hallstatti születésű bányászmester közel 1000 temetkezést tárt fel a város felett elterülő fennsík, a Hochtal hatalmas sírmezőjén. Régiségbúvár munkássága napjaink kifinomult, tudományos régészeti módszereihez viszonyítva jócskán hagy kívánnivalót maga után, a 19. század közepén azonban rendkívül modernnek és körültekintőnek számított. Ramsauer tömör, méretadatokkal ellátott leírást, sőt rajzokat is készített minden egyes felnyitott sírról. Az 1889-ben kiadott Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben című sorozat Felső-Ausztriát bemutató kötetében ezt olvashatjuk a hallstatti temetőről:
„Közel kétezer sír adott itt ama korról meglepő, s majdnem tökéletes képet. Az eltemetés módja kétféle: a halottat vagy eltemették, vagy megégették. A megégetetlenül eltemetett holtesteket ruházatukban, ékszerükben, gyakran fegyvereikkel, különböző szerszámokkal, agyagedényekkel, stb. együtt helyezték kellőleg elkészített sírjukba. A föltalált csontvázakból ítélve, az eltemetettek valamely nagy, erős, s jól megtermett emberfajhoz számíthatók. A koponya röviden jellemezve: hosszú és keskeny …, kiálló tarkóval és keskenyebb, hátrahajló homlokkal. Az arcz hosszúkás, kimagasló orral, kissé előrenyúló … felső, kidudorodó alsó állkapoccsal és függőlegesen álló, nem előrenyúló pofacsonttal. Ez tehát ugyanaz a típus, melyet – mivel a germán sírokban is előfordulnak – germán tipusnak neveznek s a melyre nézve a nagy, szőke hajú, kék szemű germánok a legismertebb példát mutatják.”

Szó esett még a foglalkozáson a bronzkori és kora vaskori sóbányászati technológiákról, a só gazdasági jelentőségéről, I. Ferencz József császár hallstatti látogatásáról. Az érdekfeszítő élménybeszámolót tárgyalkotás követte: zárásként Kántor Orsi segítségével, hallstatti mintakészlet felhasználásával egyedi rézlapos karkötőket készítettek a múzeumbogarak.

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!