Archívum

Miután a gyerekek közösen összegyűjtötték az ideális tanár jellemzőit, Jutka néni is kifejtette véleményét e témáról: a titok abban áll, hogy a jó tanár odafigyel tanítványaira. Tiszteli, nem nézi le őket, képességeikhez mérten értékeli a teljesítményüket, tehát nem minden körülmények között eredményorientált.
Pável Ágoston ilyen személyiség volt. Kezdetben a szombathelyi leány-, majd később a fiúgimnáziumban tanított. Pedagógus lányának, fiának lenni nem könnyű, hiszen mindenki a gyermekben várja megcsillanni ugyanazokat az érdemeket, amelyeket a szülő már elért. S nem elég az elvárás, olykor a szülő hazaérve is a hivatását gyakorolja – a csemetén. Jutka néni elmondta, hogy ez alól édesapja sem volt kivétel, mindazonáltal igyekezett megszerettetni kislányával az irodalmat és a költészetet. Reggelente, amikor nehezebben indult a nap, egy-egy mondókával, verssel ébresztgetve derítette jobb kedvre őt. Pável Ágoston különösen sok memoritert adott fel a diákjai számára. Azt tartotta: „Az az igazán a miénk, amit egy költőtől szó szerint tudunk idézni, életünk bármely pillanatában.”

Ám az 1920-as, ’30-as évek iskolája egészen más alapokon működött. Jutka néni gyermekkorában a 4 elemi elvégzése után 2 éves polgáriban (felső tagozat), vagy – ahol erre lehetőség volt – a 8 osztályos gimnáziumban koptathatta tovább a padot a tudást szomjazó diák. Az intézmény nem volt koedukált, középiskolai keretek között a fiúk és a lányok csak a bálokon ismerkedhettek. Hat napos volt a „hét”, de nem is volt olyan magas tanóraszám, mint jelenleg. „Öröm volt iskolába járni, ahol írni, olvasni, számolni, rajzolni, tornászni, sőt még varrni is megtanítottak minket” – mesélte lelkesen Jutka néni. Testi fenyítésnek pedig nem volt tanúja diákévei során. Az osztályzás fordítva működött, mind most: egyest vagy egykettedet kapni a legnagyobb boldogság volt.

Jutka néni az édesapja által javított füzeteket is hozott magával. A dolgozatok, noha meglepően rövidek voltak, művészien szép külalakkal, paca nélkül, töltőtollal íródtak. Az ügyesebbek még rajzokkal is díszítették munkáikat. Ezekből az írásfüzetekből ismertettek egyet-egyet a múzeumbogarak, nem csupán a tulajdonosuk gondosságát, de az érdemjegy jogosságát is megvitatva.
A foglalkozást tréfás, problémamegoldó szerepjáték zárta. Az első szituáció egy diákcsíny áldozatául esett tanár reakcióját, a második az órán elkalandozó diák kínos helyzetét mutatta be.
A múltidéző foglalkozássorozat ezzel még nem ér véget: a múzeumbogarak ugyanis Jutka néni és Kami irányítása mellett egy régi tanóra megfilmesítésére készülnek.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!