Archívum

Test és lélek – összhangban

Távol-keleti harcművészet és öltözködés

2016.05.20

A „japonológiai múzeumbogár kurzus” folytatásaként a jelenlévő múzeumbogár klubosok ezúttal a harcművészetekről, öltözködési szokásokról bővíthették ismereteiket.

Bemelegítésként Balogh Jenő (Jenci) vezetésével néhány önvédelmi fogást ismerhettek meg a résztvevők. A különböző mozdulatsorok közé egy kis „fekvőtámaszos levezetés” is ékelődött. Az edzést követően Ágoston Eszter (Sztelly) jóvoltából a japán harci öltözékek és a ruházkodás bonyolult világába nyerhettek betekintést a gyerekek. A hagyományos szamuráj öltözék részeivel, a szamuráj útjával, a bushidoval, annak erkölcsi alapjaival foglalkoztak. Olyan fogalmakkal találkoztak, amelyek jelentése napjainkra megfakulni látszik: egyenes jellem, igazságosság, bátorság, kitartás, jóindulat, együttérzés, udvariasság, igazmondás, őszinteség, becsület, hűség és az önuralom.

Test és lélek – összhangban

A japán férfi öltözékek a történelem folyamán a nőihez hasonlóan sok változáson estek át, mégis sokkal egyszerűbb, kényelemesebb viseletet jelentettek. Helyes felöltésük azonban így sem olyan egyértelmű és egyszerű, mint azt egy európai gondolná. Még a hajtogatásuk is szabályhoz kötött. Vacskó Veronikának köszönhetően a múzeumbogarak magukra ölthettek egy aikido harci öltözéket is, és kivonhatták hüvelyéből a gyakorló kardot.
A hagyományos kimonó viselete manapság egyre kevésbé divat a szigetországban, csak ünnepekkor viselik. Ennek azonban megvannak a kényelmi okai. Érdemes belegondolni, hogy milyen nehéz dolga lehet egy gésának a tánc közben. Több réteg, körülbelül 7 kilónyi ruhát visel magán, szorosan megkötve. Mindezek mellett a magasított szandálon is meg kell tanulnia egyensúlyozni.

A foglalkozás elgondolkodtató költészeti feladattal zárult. Egy haikut, tömör japán verset kellett kibontaniuk a gyerekeknek, beleszőve saját érzéseiket és gondolataikat. Csodás költemények születtek!

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza