Archívum

Az elmúlt esztendőről, aktuális tervekről

Tudósítás múzeumbarátok évi rendes közgyűléséről

2016.05.11

A Szombathelyi Képtárban megtartott tanácskozás formális megnyitása előtt a résztvevők néhány másodperces csenddel emlékeztek a 2015. évben elhunyt két tagtársukra, Molnár József helytörténeti dokumentumgyűjtőre és Kusilts Péterre, aki szintén rendszeres résztvevője volt az egyleti rendezvényeknek.

A közgyűlést dr. Szele Györgyi elnökségi tag vezette. Köszöntőjét követően Tóth Kálmán titkár ismertette az elnökségi beszámolót. Kiemelte, hogy bár az elmúlt évben a taglétszám lényegesen nem változott, nem szabad figyelmen kívül hagyni a személyi összetétel változását. Ugyanis 21 fő úgy nyilatkozott, hogy betegség, élethelyzet, érdeklődési kör megváltozása miatt nem kívánja fenntartani tovább egyesületi tagságát, ugyanakkor 18 új tag lépett be az egyesületbe. A tagdíjfizetési morál erősítésének szükségességére Zöld Ilona hívta fel a részvevőkön keresztül a távol maradottak figyelmét is.

Tóth Kálmán vetített képes előadással foglalta össze a 2015. év történéseit. Kitért a pályázati tevékenységre, beszámolt a megváltozott munkaképességű munkavállalók rehabilitációs foglalkoztatása során elért eredményekről és felidézte az év legsikeresebb eseményeit. Külön megemlítette a nyílt versmondó kör műsorait, kiemelte a Természetjáró Szakosztály és a Vasi Múzeumbogár Klub eredményeit, a nyári ifjúsági táborokat, a könyvkiadást (Czirók Zoltán: „Tegnap istenítélet volt Szombathelyen…” Légitámadások a vasi megyeszékhely ellen, 1944–1945) és a városi tömegközlekedés megindításának 150. évfordulója alkalmából tartott emlékülést, emléktábla avató ünnepséget. Köszönetet mondott mindazoknak az egyleti tagoknak és a Savaria Múzeum azon munkatársainak, akik közreműködésükkel bármilyen módon tartalmasabbá tették az Egylet tevékenységét.

A közgyűlés a beszámolók mellett elfogadta a 2015. évi közhasznúsági jelentést, illetve a 2016. évi rendezvény- és költségvetési tervet is. Végül a résztvevők a titkár javaslatára dr. P. Buócz Terézia ny. régészt, dr. Gráfik Imre ny. néprajzkutatót és dr. Horváth Lóránt Ödön csornai-premontrei apátot tiszteletbeli taggá választották.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza