Archívum

Az idézet Pável Ágoston 1927-ben megjelent „Nyílttűzhelyű konyhák a hazai szlovénoknál” című tanulmányából való. A 2015. évi virágvasárnapi Pável-emléktúra résztvevői tavaszi verőfényben tették meg ezt az utat. A szombathelyi induláskor még hűvös volt az idő. Jólesett a szentgotthárdi Pável Ágoston Múzeumban Molnár Piroska intézményvezető és Zaja Krisztina múzeumpedagógus meleg fogadtatása (forró teával tetézve). „Bemelegítés” után M. Kozár Mária néprajzkutató bemutatta a jelenlévőknek „A megélt táj” című program szlovén-magyar nyelvű múzeumpedagógiai segédeszközeit (munkafüzet, memóriakártya, interaktív CD). A csoport egy része a kártyák segítségével megtanulhatott néhány szlovén szót, a többiek megtekintették a múzeum látványraktárát. Tíz órától – szokás szerint – részt vettünk a virágvasárnapi szentmisén a Nagyboldogasszony plébániatemplomban. Az eddigiektől eltérően az idén nem Máriaújfalu felé indultuk el mise után, hanem Rábatótfalun át Szakonyfaluba.

Most már valóban Pável Ágoston nyomdokain, tavaszi verőfényben ballagtunk és meg-megálltunk. Rábatótfaluban először az egykori téglagyár előtt, amely 1894-től 1999-ig adott munkát a környékbelieknek. A „stájer Alpesek csúcsai” felé fordulva láttuk a mogersdorfi (nagyfalvi) dombon álló hatalmas keresztet, amely az 1664-es szentgotthárdi csatára emlékeztet. Egy 1644-ben kelt levéltári forrásból olvastunk idézetet az általunk érintett falvakkal kapcsolatban. Rábatótfalut, „az hódulás előtt való esztendőben az Török megh rabolván őket, tizenegy házat égetet el, 44 embert vütt el, harmat le vágot. Ezek közül egy sem szabadult megh, mind oda vesztek.” Ugyanígy jártak a szakonyfaluiak: „ugyanazon esztendőben el rabolván őket az Török, 16 házat égetett el, vitt el bennek No 103, hármat levágott, azok közül szabadult megh Pallás Péter Tall. 120, Gerenczer János Tall. 120. Az hodulás előt egjszeris mászoris vittenek el bennek az Ráczok ötvenigh, kik mostis oda vannak.”
Az idén a rábatótfalui kápolnánál találkoztunk a szentgotthárdi múzeum egykori munkatársával, Szvétecz Zoltánnéval. Most is meglepett minket házi süteménnyel és pálinkával. A kápolna melletti első világháborús emlékműnél – különös tekintettel a 100. évfordulóra – M. Kozár Mária egy háborúból hazatért katonával készített interjújából idézett részleteket. A rábatótfalui emlékmű Kallós Ede alkotása. 1923-ban állították a falu 21 hősi halottjának tiszteletére. Az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt rábatótfaluiak 600 dollárt adományoztak e célra. A szentgotthárdi gimnázium földrajztanára, Vakarcs Kálmán 1939-ben megjelent útikönyvében így írja le a szoborkompozíciót: „A múltat, jelent és jövőt jelképezi. Középen Hungaria alakja, bal oldalán egy sebesült katonát bajtársa támogatja, jobb oldalán egy anya áll, akinek balján gyermeke, mellette kezében puskát tartó levente tekint dacos arccal a bizonytalan jövőbe.”
A vége lett a szentmisének, és belülről bemutatta nekünk a Szent Flórián kápolnát Zsámpár László helybeli helytörténész. 1927. évi tanulmányához az ő dédapjától, Zsámpár Ferenc tanítótól kapott értékes adatokat Pável Ágoston. Az 1931-ben Rábatótfaluban írt verse adott új lendületet 52 fős csapatunknak, hogy az eddig megtett három kilométer után nekivágjunk az előttünk álló négy kilométernek: „S valami meglökött… és elindultam / egy vándorlegény kihült lábnyomán / a kenderhajú, öreg legendák után.”

A csoportot Rábai Péter vezette, aki a falu vége előtt az aszfaltról az erdő felé kanyarodott. Dombon, réten, sárban, mohaszőnyeges fenyőerdőn át, zúzalékos földúton leereszkedve jutottunk – tüdőnket friss levegővel teleszívva – Szakonyfalu központjába. A játszótéren talált asztalokhoz telepedve jól esett az ilyenkor szokásos szalonna, kenyér, bor elfogyasztása. Rábatótfalu után itt is kaptunk Pável Judittól szellemi táplálékot. Pável Ágoston a rigászást kutatva a vidéken, szlovén és magyar nyelven jegyezte le, amit adatközlőitől hallott. Az 1940-es években Szakonyfalun kívül Apátistvánfalva, Orfalu, Permise, Ritkaháza, Újbalázsfalva és Felsőszölnök szlovén falvakban, valamint Farkasfán és Szalafőn rigásztak.
Ezek után újult erőre kapva kaptattunk fel a közeli dombra, a 2011. szeptember 24-én felállított fénykereszthez. Világszerte több ezer fénykereszt áll. Magasságuk 7.38 m, egy vízszintes szár hossza 1.23 m, mivel Krisztus keresztje a Golgota hegyén 738 m magasan állt. A Szűzanya tiszteletére a kereszt a fehér és kék színt hordja magán. Minden keresztnél ugyanazt az imát imádkozzák a hívők, hogy a környék minden katasztrófától megmeneküljön.
A legkitartóbbak gyalogoltak még két kilométert a kopjafáig, amely 1989-ig az ország „legnyugatibb pontját” jelölte. Onnan pedig a zsidai Brenner-kápolnát érintve tértek vissza a szentgotthárdi vasútállomásra. A csoport „sétálósabb” fele a fénykeresztnél elmondott egy imát, majd a 16.00 órás autóbusszal éppen elérte Szentgotthárdon a Szombathelyre induló vonatot. Reméljük, hogy a tavaszi verőfényben nemcsak természeti, hanem kulturális élményekkel is gazdagodtak az idei Pável-túra résztvevői.

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!