Archívum

A gólyák a dúcra mindig visszatérnek

Csempeszkopácsi családtörténet

2012.02.25

E tudósítás címét Csempeszkopács újkeletű himnuszából kölcsönöztük. A pattogó ritmusú, fülbemászó dallamú induló ezúttal nem a helyi futballcsapat lelkesítésére szólalt meg, hanem a múzeumbogarak e heti találkozásának adott vidám alaphangot.

Viki és Peti Vas megye helynév lexikonát tanulmányozta

Ideje elárulnunk, hogy miért is a címválasztás? Ahogy a vizsgálódásra hozott iratokból kiderült, a foglalkozásvezető, Tóth Kálmán múzeumpedagógus családjának története sok-sok szállal kötődik az Árpád-kori templomáról híres Vas megyei településhez. A falu nevezetes épületeiről, a Szent Mihály templomról és a helytörténeti múzeumnak otthont adó kastélyról vetített képek a múzeumbogarak néhány évvel ezelőtti csempeszkopácsi táborozásáról is tanúskodtak.
A falu történetének néhány adatát, néveredetének magyarázatát lexikonok és szakkönyvek segítségével a foglalkozáson jelenlévők önállóan kutathatták ki. Így tudtuk meg például, hogy a település Kopács és Csempeszháza egyesítésével jött létre és hogy az említett kiskastély tulajdonosa egykor béri Balogh Ádám, Rákóczi híres brigadérosa volt.

Kutatói munkacsoport: Anna, Andi és Kornél

Foglalkozásvezetőnk ősei nem tartoztak e híres famíliához, de a helynevek és a régi térképek tanúbizonysága szerint már másfélszáz éve biztosan Kopácson élték dolgos hétköznapjaikat. Az 1842-ben, 1848-ban és 1857-ben készült térképek böngészése után a Szandi és Tóth család egy-egy tagjának irathagyatékát vizsgálták át a múzeumbogarak. Így képet kaptak arról, hogy mennyi mindent tudhatunk meg családunk múltjáról, elődeink életéről a fiókok mélyén rejlő papírokból, emléktárgyakból. Szandi József iratai közül például több keresztlevél másolata is előkerült, amelyekből az 1907-ben született nagypapa őseinek születési helyét, idejét lehetett megtudni. A második világháború időszakáról, az akkor hozott törvényekről éppúgy vallanak ezek a papírosok, mint ahogy Tóth István katonaéveiről az ő hagyatékából vizsgált „Dunai árvízvédelemért 1956” feliratú érdemérem.
Őrizzük hát meg a régi családi iratokat, fényképeket – ne essenek áldozatul az évente esedékes, és tavasszal különösen aktuális lomtalanításoknak!

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza