Archívum

Új sorozattal bővült a Vasi Múzeumbarát Egylet eseménynaptára. A sorozat tematikáját az épített és természeti környezetet csúfító rozsdafoltok, vagyis a jobb sorsa érdemes épületek, természeti élőhelyek alkotják.
A nyitó eseményen három, pályakezdés előtt álló fiatalember - két történész-, egy építészhallgató - és a kulturális örökség védelmében régóta felelősséggel cselekvő, az idősebb generációhoz tartozó építész diskurzusának lehettünk részesei.
A beszélgetés középpontjában a 11-es huszár úti laktanya múltja és fiktív jövője állt.

Az urbanisztikában rozsdaövezetként ismert, a természeti és épített környezet esztétikai képét csúfító objektumokkal sajnos városunk is szégyenkezhet. Gondoljunk csak a még mindig magával ragadó külsejű Savaria Nagyszállóra, a két víztoronyra, a Szent Márton temetőre, a Savaria Cipőgyárra vagy a volt ÉDÁSZ telephelyére, amely mostanában leginkább egy bombatölcsérhez hasonlítható – és még sajnos sorolhatnánk. Gyakran merül fel bennünk a kérdés: mi lesz e rozsdafoltok sorsa, megállítja-e a folyamatot valaki, vagy örökre múltjukhoz nem méltó vegetációra ítéltettek?
Az előadók közül a két történészhallgató, Sélley Gábor és Tangl Balázs felidézték a Ferenc József Lovassági Laktanya múltját, építési körülményeit, kellő ismereteket nyújtva az egykor ott állomásozott 11-es huszárezredről. Majd Péntek Ottó építészhallgató az épületegyüttes 1989 és 2008 közt készült hasznosítási alternatíváit vázolta fel és bemutatta a laktanya jövőbeli hasznosítására vonatkozó innovatív tervét. Balogh Péter saját emlékekeivel még izgalmasabbá tette a beszélgetést.

A szombathelyi huszárlaktanya története – amelyről legutóbb Sélley Gábor és Tangl Balázs tollából jelent meg érdekfeszítő írás a Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2011. évi 2. számában – egészen a 19. század második felére vezethető vissza. Erre az időre ugyanis a Vas vármegyében szolgálatot teljesítő katonaság számára szállást biztosító épületek (kőszegi gőzmalomlaktanya) mind egészségügyi, mint statikai szempontból alkalmatlanná váltak korábbi funkciójuk betöltésére. Az épületek túlzsúfoltsága, a magánosok fogyatkozó készlete nem bírta már a további létszámterhelést. A katonaság beszállásolásával kapcsolatos kérdéseket egységesen az 1879. évi 36. és 37. törvénycikkek rendezték. Az állam garanciát vállalt arra, hogy új építésű laktanyák esetében 25, átalakítottak esetében pedig 15 évre bérbe veszi azokat a katonaság. Ez nagymértékben motiválta a Vas vármegye katonai célú beruházási kedvét.
Az építkezés gondolata 1879-ben merült fel először, majd jó tíz évig húzódó különféle viták miatt (Kőszeg például jelentős jövedelemtől esett el a katonaság kivonulását követően). Végül 1889-ben adták át az épületeket. Az első építési terveket Hauszmann Alajos építész, egyetemi tanár készítette, ám az építkezés jósolt költségei (kb. 1 600 000 Ft) azonban túl magasnak bizonyultak, így a terveket át kellett dolgozni. A végleges terveket Pártos Gyula építész készítette el, aki a katonai hierarchiát tükröző, funkciók szerint elkülönülő épületeket tervezett (törzsépület, tiszti, altiszti épületek, legénységi szállások, lóistállók, markotányos épület, csapatkórház). Előadóink néhány mondat erejéig a laktanya építésében szerepet vállaló neves építészmesterek, Hauszamann Alajos, Pártos Gyula és Rauscher Miksa életrajzára is kitértek, megemlítve ismertebb alkotásaikat. Az építkezés 1888 tavaszán kezdődött meg, majd 1889-ben díszes ünnepség keretében átadásra is került a Ferenc József névre keresztelt laktanya. Az avatóeseményről korabeli fényképfelvételt is láthatott a közönség.
A 11-es huszárezred 1812-ig állomásozott a szombathelyi laktanyában, ezt követően II. Miklósról elnevezett ulánus ezred, az őszirózsás forradalom idején a Vörös Őrség, a két világháború között pedig a Magyar Honvédség egységei kerültek itt elszállásolásra. 1945-ben komoly sérülések érték a laktanya egyes épületeit, ami nem is csoda, hisz funkcióját tekintve, valamint a vasútállomás közelségét figyelembe véve egyértelmű stratégiai célpontnak számított. 1947-ben a szovjetek átvették és azt teljes mértékig a saját tulajdonuknak tekintették. Gyakorlatilag azt tettek az épületekkel, amit akartak. Ehhez kapcsolódóan Balog Péter elmesélte, hogy ő még iskolásként részt vett a laktanya egyes épületeinek bontás utáni munkálataiban, a téglák tisztításában, melyeket aztán az orosz hadsereg a Nyitrai utcai Általános Iskola építésére „ajándékozott”.

A terület rendezése már a 70-es években, illetve annak fejlesztési gondolata a szovjet katonák kivonulása után a 90-es évek elején felvetődött. 1990-ben a laktanya tulajdonjogát Szombathely városa vette át, majd területének egy részét az Apáczai Alapítvány kapja meg egyetemalapítás céljából. Gyakorlatilag ettől kezdődően megindult az épületegyüttes hasznosítására irányuló tervezési tevékenység. Az 1991-es Apáczai Kollégium Tervezési Programba, az 1993-as, majd az 1994-es Részletes Rendezési Tervekbe foglalt koncepció tényleges megvalósulása azonban csupán terv maradt.
2005-ben vetődött fel újra a laktanya hasznosításának kérdése. Erre négyféle koncepció is született. Közülük a „Tudássziget koncepció” bizonyulhatott a legérdemibbnek, hisz azt az Önkormányzat elfogadta. Ezek a tervek egy Tudományos-innovációfejlesztési centrum megépítésre irányulnak, mely szerint az egyes épületek különféle funkciókat töltenének be („Professzorok háza” – oktatók szálláshelyei, „Doctorandus ház” – PhD hallgatók elhelyezését, letelepedését segítendő épület, nyelvoktatási centrum, konferenciaközpont és étterem, inkubációs ház, kollégiumok, oktatási intézmény stb.).
Péntek Ottó nemrégiben a helyszínen készített és most bemutatott fotódokumentációja arról árulkodik, hogy az Apáczai Alapítvány tulajdonán kívül eső épületek borzalmas állapotban, szebb jövőre várva vegetálnak. Láthattunk képeket a volt központi parancsnoki épületről, amelyben jelenleg a Waldorf Iskola működik. Az egykori főtiszti épület aztán megnyitja a rozsdafolt kategóriába tartozó épületek sorát. Ide tartoznak az egykori tiszti, altiszti és legénységi épületek, az istállók, a raktárak, egykori mosókonyha, valamint a vitatott funkciót betöltő kórház/börtön. Ez a terület az omladozó vakolat, a vizesedő falak, a gombásodó tetőgerendák, a beázott tetők, a falakon át utat törő elvadult növényzet, bezúzott ablakok, lezüllött, felismerhetetlen helyiségek: egy magára hagyott világ, mely csendben, hatalmas méreteivel demonstrálja múltját és reméli jövőjét.
Péntek Ottó pályakezdés előtt álló építészhallgató lát lehetőséget az épületegyüttesben. Tervei alapján itt egy regionális határainkon átnyúló, (akár két tannyelvű) középfokú oktatóbázis, komplexum létesülne, amelyhez a gyakorlati eszközöket, a helyi és a régióban érdekelt (gépészeti, elektronikai, informatikai, építőipari…) cégek, vállalkozások biztosíthatnák. Cserébe pedig jól képzett kiváló szakmai tudással rendelkező szakmunkásokat, technikusokat, kapnának, akik leendő munkahelyeikre kikerülve már a megismert csúcstechnológiával dolgozhatnának.
A tiszti épületben a helyi médiát egyesítő centrumot hozna létre, az altiszti épületben kollégiumi férőhelyeket alakítana ki, a főtiszti épület egyfajta nyelvi labor, míg a parancsnoki épületben többek között egy, a laktanya történetét bemutató, felelevenítő állandó kiállító helyiséget hozna létre. Az istállóépületek újbóli felépítésével a tornatermek és egy étterem az épületek alá, pinceszintre kerülnének, azok nappali megvilágítását az istállók közé építendő üvegbevilágító dongák biztosítanák. Az istállóépületek részben a gyakorlati képzés – ide kerülnének elhelyezésre az oktató gépsorok, laborok – részben pedig diák-apartmanok céljait szolgálnák. A legénységi épületek földszintjén adminisztrációs irodákat, nevelői, tanári szobákat és könyvtárt, az emeleten és a tetőtérben oktatási célú helyiségeket lehetne kialakítani.
Egy jól megvilágított sportpályát is tervezett, amely kiváló helyszínéül szolgálhatna pl. a városi kispályás labdarúgó bajnokságnak. Az önkormányzati területen olyan lakóparkot hozna létre, melynek elektromos és fűtésellátását alternatív módszerekkel oldaná meg (hőszivattyú, napkollektor, napelem…). A jelenlegi laktanyapark és kert rendbehozatala által a nagyméretű zöldfelület, ivó- és szökőkutakkal, kényelmes pihenőhelyekkel, az ott lakók nyugalmát, rekreációját szolgálva.
Az egykor 1067 főt is ellátni bíró épületegyüttes, ma jól látható helyen részben üresen, funkcióját vesztve áll. A rozsdásodás egy folyamat, amelyet megfelelő módszerekkel, anyagokkal meg lehet állítani, szemet sértő küllemét el lehet fedni. Városunk eme foltjai még lehetnek aktív tevékenységnek helyet adó, a város polgárai, vendégei számára megközelíthető büszkeségeink is. Az előadássorozat célja érezhetően nem az, hogy pellengérre állítsa az elhanyagoltabb területeket, sokkal inkább elgondolkodtassa, megindítsa hallgatóságát.
Az előadást kötetlen beszélgetés követte, ahol megoldások, alternatívák vázolódtak fel, emlékek elevenedtek meg, miközben számos, ízletes kenyérkatona „veszítette életét” egy nemes ügy érdekében.

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!