Archívum

Tóth Imre olyan gazdag pályafutást tudhat magáénak, amelynek még főbb momentumait is lehetetlen lenne felidézni egy kis esti csevegés során. Ezért a beszélgetésvezető azokra a hatalom részéről megnyilvánuló gátló és kontrolláló törekvésekre helyezte a hangsúlyt, amelyekkel vendége az 1989 előtti években szembesült. E vezérfonal mentén izgalmas, esetenként humorral átitatott történetek kerekedtek ki. Mivel jelen tudósításban csupán néhány diskurzus-morzsa kiemelésre van lehetőség, félő, hogy nem sikerül visszaadni azt a családias, vidám hangulatot, amelyet a hallgatóság aktív közreműködésével a riportalany és az est házigazdája teremtettek.

Felvezetéseként szó esett a Tóth család 15. századba visszavezethető múltjáról, majd idősebb Tóth Imre életútjára terelődött a szó, aki 9 gyermekes családból származott, szerzetesnek készült, de végül a tanítói, tanári hivatást választotta. 1942-től 1949-ig az egyházasfalui Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete (KALOT) Népfőiskola megszervezője és igazgatója volt. 1956-ban a szombathelyi Pedagógus Forradalmi Tanács elnökévé választották. Október 28-án a püspökvár erkélyéről beszédet intézett az összegyűlt tömeghez. Habár szavai higgadtságra hangolóak voltak, a forradalom eltiprása után kegyetlen megtorlásban volt része: házkutatás, az ÁVH Király utcai börtöne, 10 hónapos börtönbüntetés Kistarcsán, két év eltiltás a közügyektől, 1960-ig rendőri felügyelet. Mindennek betetőzéseképpen végleg megfosztották a pedagógusi tevékenység gyakorlásának lehetőségétől. E tekintetben kiválóan működött a hatalmi kontroll! A jó szónoki képességekkel rendelkező, segédmunkásként is vérbeli tanárember filozófiája a hitben és a humorban lelt értelmet, amely meghatározó lett fotós fia életében is. Ezen tényezők felett semmilyen földi hatalom sem gyakorolhat ellenőrzést!

Az ifjú Tóth Imre fejében kezdetben nem volt kiforrott gondolat a fotózás mesterszintű elsajátítása. Erdőmérnök szeretett volna lenni, de édesapja ’56-os szereplése miatt hiába jelentkezett a soproni egyetemre, sőt autószerelő tanoncnak sem vették fel. Ekkor jutott eszébe a lehetőség, hogy fényképésznek tanul. A fotózással érintőlegesen a pannonhalmi bencés gimnázium diákjaként, a szombathelyi születésű tudós szerzetestanár, Gál Geláz szakkörében találkozott. Bejáratos volt városunk híres fotós-dinasztiája, a Knebel család műtermébe, amely olyan tökéletesen volt kialakítva, hogy ott természetes fénynél tudtak dolgozni, nappal nem is szükségeltett külön megvilágítás. Végül a fényképészet is csak protekcióval sikerült: édesapja egyik volt tanítványának édesanyja közbenjárására felvették a vasi FÉNYSZÖV ipari tanulói közé.
Tóth Imre azon kiváltságosok közé tartozik, akik elmondhatják magukról, hogy Angelo Pál tanítványai voltak. A világhírű fotóművészre, az Oscar-díjas filmrendező, Kertész Mihály egykori operatőrére úgy emlékezett, mint mogorva, ám cseppet sem rosszindulatú emberre. Angelo műtermes fényképészként közel 450000 ember portréját készítette el többek közt Párizsban, Nizzában, és Budapesten. Tóth Imre büszkén említette, hogy tőle tanult meg úgy retusálni, hogy a modell a fényképen természetes maradjon. A riportfotózást is ekkor sajátította el a FÉNYSZÖV riportosztályán. A szakképesítés megszerzése után továbbra is a Vas Megyei Fényképész Szövetkezetnél kapott munkát. Időközben mérnöki diplomát szerzett a Bánki Donát Műszaki Főiskolán. Az 1970-es években a Vas Népe fotóriportereként dolgozott. Így jutott el a Szovjetunióba, Szombathely testvérvárosába, Joskar-Olába, és a „szegfűs forradalom” utáni évben Portugáliába. Az akkor készült fotókból természetesen láthatott néhányat a közönség.

A rendszerváltozás előtti politika gátló és kontrolláló hatásával kapcsolatban Tóth Imre emlékezetes történeteket mesélt a légi fotózásokról, amikor Szombathelytől Kőszegig és Sárvárig örökíthette meg a településeket madártávlatból. A légi fényképezést szigorú szabályok szerint hajtották végre. Felszállás előtt az első, és leszállás után az utolsó filmkockán a repülőgép farszámát kellett megörökíteni a repülést engedélyező dokumentummal együtt. Repülés közben úgy lehetett filmet cserélni, hogy minden tekercs első és utolsó felvételén az említett dokumentum szerepeljen. Az elexponált filmeket egy kis zsákba gyűjtötték, amit az utolsó tekercs belehelyezése után plombával vagy pecséttel zártak le. A mai fiatalság számára szinte érthetetlen módon az egész folyamatot még 1988-ban is csak rendőri felügyelt mellett kellett végrehajtani. Az ellenőrzéssel megbízott hatósági személy jelen volt a repülőgép fedélzetén, de még az előhívás és kidolgozás laborműveleteit is felügyelte. Miután a fényképész a 4x4 cm-es filmkockákról azonos méretű kontaktfotókat készített, a rendőr a papírképeket pecséttel és aláírással hitelesítette. Az egész procedúra annak érdekében történt, nehogy „titkos” katonai objektumok, ipari létesítmények kerüljenek celluloid szalagra, amelyekről aztán valamilyen úton-módon a „gaz imperialisták” tudomást szerezhetnek.

A beszélgetésnek ezzel a történettel vége szakadt, ám lesz folytatás, hiszen Tóth Kálmán egy újabb beszélgetésre invitálta vendégét, amit a hallgatóság helyesléssel fogadott. Legyen is így – kontrollálni fogjuk!

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!