Archívum

Díjátadó ünnepség Bécsben

2007.06.14

Osztrák diákokkal együttműködve, Andreas Lehner és Tóth Kálmán vezetésével vet-tünk részt a Museumonile című pályázaton.

Feladatunk az volt, hogy saját szemszö-günkből elkészített honlapon keresztül mutassuk be a kismartoni tartományi múzeum (Eisenstadt), a beledi történeti múzeum (Geschischtenhaus Bildein) és a szombathe-lyi Savaria Múzeum kiállításait. Mindhárom múzeumra egy-egy projektnapot szánhat-tunk, amikor is vegyes, magyar és osztrák gyerekekből álló kiscsoportokban tevé-kenykedve ismertetőket írtunk, a számunkra érdekes tárgyakról fényképfelvételeket készítettünk. A projekt olyan eredményes volt, hogy meghívták a múzeumbogár klub néhány tagját az osztrák fővárosba, ahol a Belvedere palotában díjat vehetünk át. Nagy Rebeka, Varga Adorján és Tóth Júlia voltak a szerencsés résztvevők. A díjáta-dó ünnepségen megismerkedhettünk a Museumonline pályázat keretében elkészült további pályamunkákkal is, illetve nekünk is rövid beszámolót kellett tartani tevé-kenységünkről, tapasztalatainkról. A beszámoló izgalmai után nagyon finom ételek-ből válogathattunk az oldott hangulatú állófogadáson.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza