ArchÃvum
Séta Szombathely régi Szőlőhegyén I.
I. etap - 2022. május 6.
2022.05.12
A 2021-ben megrendezett „Láthatatlan Szombathely” várostörténeti séta sikerén felbuzdulva a VME, a Szombathelyi Szépítő Egyesület, a Panniculus Régiségtani Egylet és a BDMK helytörténeti klubja újabb szabadtéri programsorozatot szervezett.
A szőlőhegyi séta résztvevői (fényképfelvétel: Szalainé Bodor Edit)
A várost nyugatról határoló dombsoron hajdan elterülő, nagy kiterjedésű Szőlőhegy Felsőhegyét jártuk végig dr. Kiss Gábor régész kalauzolásával. „Túránk” az Oladi kilátónál indult, ahol „vendégelőadóként” Bődi Lívia, a Szombathelyi Szépítő Egyesület elnöke adott áttekintést a torony történetéről megszületésétől napjainkig. Az előadó személye nem volt „véletlen”, hiszen a kilátótorony a Szépítő Egyesület 50 éves fennállásának állított emléket: az 1934. május 11-én megtartott választmányi ülésen Országh László akkori ügyvezető igazgató javasolta megépítését a jubileum méltó megünneplése céljából. Építésének részleteit az 1935-ös évi rendes közgyűlésen ismerhette meg a tagság.
„A kilátótorony kb. 12 méter magas lesz, ahonnan tiszta időben gyönyörű kilátás nyílik a Stájer-Alpokra, az elszakított országrészekre, a kőszegi hegyekre, Vértes-hegységre, a bakonyi hegyláncolatra, a Gyöngyös mellékére és a jáki templomra.”
Előadó, Bődi Lívia (fotó: Szalainé Bodor Edit)
Érdekességként elhangzott, hogy a torony földszinti részében a nyári hónapokban tejcsarnokot, télen pedig a ródlizók és síelők részére teakonyhát terveztek kialakítani. A megtervezésére kiírt pályázatot Zalai Tóth János főmérnök nyerte el, míg a kivitelezésére Klosovszky Ernő mérnök, építészvállalkozó kapott felhatalmazást. Az munkálatok 1935 októberében kezdődtek. Az 1936. május 10-ére kitűzött avatóünnepség az esőzések miatt elmaradt, az 50 éves jubileumra emlékező közgyűlést végül 1937. május 23-án tartották meg. Bődi Lívia kiemelte még az egyesület tevékenységét a kilátó felújításában, környékének rendezésében.
Dr. Kiss Gábor elsőként a Rózsavárról (állítólagos római erődítmény) és a Rózsavári vendéglőről beszélt, amely egykor a premontrei rendi tanárok kedvelt törzshelye volt. A „legenda” szerint Kárpáti Kelemen tanár, tudós, a Vas megyei Régészeti Egylet egykori titkára szinte naponta végigsétált a Felsőhegy alatti úton és a Rózsavári csárdában pihent meg.
„A Rózsavárban három deci bor mellett elbeszélgetett az oladi parasztokkal, vagy csendesen hallgatta beszélgetésüket. … E hallgatások eredményeként született meg a Képek a vasi nép életéből című színműve, … bemutatója a kultúrpalota színpadán hatalmas sikert aratott.”
Vidáman telt a túra (fotó: Szalainé Bodor Edit)
A dombról leereszkedve a séta a Kárpáti Kelemenről elnevezett utcán, majd a Rigóvölgyi úton folytatódott. A város ezen része idézi leginkább az egykori Szőlőhegy hangulatát. Dr. Kiss Gábor elmesélte, hogy 1879 decemberében itt került elő egy elrejtett, 17. századi éremlelet. A régi pénzek a korabeli tudósítás szerint Széll Ignácz alispán úr szőlőjéből kerültek elő egy diófa kiásása közben. A legkülönbözőbb veretek kerültek elő a Német Birodalomtól Erdélyig, Svédországtól Velencéig. A kincsleletek nyilvánvalóan a Bocskai-féle felkelés idején, 1605-ben kerültek a földbe, amikor Némethy Gergely hajdúkapitány a törökökkel szövetkezve elfoglalta a várost. A Rigóvölgyi út bejárása során kalauzunk felhívta a figyelmet arra, hogy a Szőlőhegy jelentős szerepet játszott a város gazdasági életében. „Az itt termett szőlőből készített bort – bár nem tartották a legjobb minőségűnek – a középkorban mégis messzi földre szállították eladni.
Maga a Hegy szőlővel és gyümölcsfákkal (elsősorban körtével, barackkal, szilvával) volt beültetve, de szántóföldek és erdők szintúgy voltak rajta. Épületek (présházak, pincék) azonban csak elvétve akadtak, mert a gazdák borukat otthon, városi házukban tartották. A 16. század közepétől már egyre több pusztaszőlőről szólnak az írások, aminek hátterében alighanem valami szőlőbetegség (is) állhatott. Ennek tudható be, hogy a Hegy szerepe idővel egyre csökkent. A Szőlőhegy szervezete legalább a 14. századig nyúlik vissza. Első hegymesterét az 1407-es privilégiumlevélből ismerjük. A bíróval és a tizenkét esküdttel gyakran ő képviselte a várost. Hivatala egészen a 20. századig fennmaradt. A hegymester, mint a Hegy közigazgatásának vezetője gondoskodott egyebek mellett a Hegykönyv vezetéséről is.”
Dr. Kiss Gábor régész az Ördög-gátról beszélt (fotó: Szalainé Bodor Edit)
A Rigóvölgyi útról a Homok útra kanyarodva a néhai Ördög-gáthoz látogattunk. Kresznerics Ferenc 1831-ben megjelent szótára (Kresznerics Ferenc: Magyar szótár gyökérrenddel és deákozattal I-II. Buda, 1831-1832.) részletes leírást közölt a helyről, amely a „szombathelyi határban egy mélyút, hol valaha a Németeket megszorították, és megverték az akkori Magyarok.”
Kiss Gábor elmondta, hogy a magyar nép a különös természeti képződményeket illeti ilyen elnevezéssel és a kérdésre végül 2003 tavaszán Balogh Lajos, a Savaria Múzeum Természettudományi Osztályának munkatársa lelte meg a választ, amikor ezen a területen felszíni kőzetkibukkanást „fedezett fel”. „Az Ördög-gát helynév is többé kevésbé egyenletesen barázdált kőzetfelszín létére látszik utalni. Kézenfekvő analógiaként merül fel ugyanis az a tény, hogy a karrosodó mészkő csapadékvíz által barázdásra oldott felszínét a magyar népnyelv ördögszántásnak nevezte.” A Felsőhegy-i séta az emlékműdomb oldalában található, egykori Jégpince vendéglőnél ért véget, mely az 1920-as években kitűnő zalai boraival és a kor igényeinek megfelelő kiszolgálással reklámozta magát.
A tudósítás dr. Kiss Gábor beharangozója és a Lapok Szombathely történetéből című időszaki kiadvány 9., 116. és 191. lapszáma alapján készült.
Szalainé Bodor Edit
