Aktuális

Aktuális

Páratlan párták a középkorból

2019.01.10

A múzeumbogarak pénteki klubja egy rövid „Ki vagyok én?” bemelegítő játékot követően a Savaria Múzeum restaurátor-műhelyében tett látogatással telt, ahol Edőcs Judit restaurátor várta a gyerekeket.

Íme a restaurálandó fejék

A figyelem és a vizsgálat középpontjába ez alkalommal a párták kerültek. E csinos kis női fejék számtalan variációval rendelkezik. Megkülönböztetünk karika, koszorú illetve abroncs pártát. Erdély keleti felében ismert típusa a széles kontypárta, amely a leányok kontyát három oldalról keretezte. A párta merevségét adó vasvázat vagy kéregpapírt finom textíliával vonták be, illetve bélelték. Islóggal (apró „arany, ezüst”, fémkorong, amelyet a női öltözetdarabokon a hímzés közé vagy fölé varrtak), drágakőutánzatokkal, ezüst-, aranycsipkével, aranyhímzéssel, gyöngyökkel díszítették. A párta már a honfoglalás korában is tartozéka volt a női hajviseletnek.

No, de kik viselhettek pártát? Edőcs Judit szerint e tekintetben két szokás tartotta magát: a legismertebb szerint a pártát csak hajadon leányok hordhatták, míg egy másik megengedőbb szokás szerint azok az asszonyok is, akiknek még nem született gyermekük.

Tekintsétek meg a következő rövid meglepetés videót, amelyben Edőcs Judit beszél a gondos odafigyelést kívánó restaurátori munka szépségéről és betekintést enged a Kőszegen, egy középkori sírban fellelt párta rekonstrukciójának folyamatába.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza