Aktuális

Aktuális

Múzeumok kincsei, no. 03.

Látogatás a múzeumfaluban

2019.05.05

A Múzeumbarátok XX. című jubileumi kvízhez kötődő tárlatvezetés sorozat zárásaként a Vasi Skanzennel ismerkedtek a játékban résztvevők, az érdeklődők és nem utolsó sorban a múzeumbogár klub aktív tagjai.

Egy pillanatra megállt az idő

A skanzen létesítésének terve Bárdosi János és Zalai Tóth János nevéhez fűződik. Noha az épületegyüttes egységes képet mutat, a megnyitása óta eltelt közel 46 év ellenére sem mondható befejezettnek – tudhatták meg a látogatók Pospischil Barnabástól a vezetés során. S miközben Barnabás saját munkájának szépségeiről és kihívásairól is beszélt, a kellemesen hűs, zsuppfedeles lakóházakba invitálta a vendégeket. A házak a Vas megye területén élő különböző népcsoportok építészetéről, életmódjáról tanúskodnak. A meglehetősen kis alapterületű, Szentpéterfáról származó horvát házban például idilli rend uralkodik. Kevés, ellenben szépen megmunkált bútorai minden különösebb lakásdekoráció híján is otthonossá teszik az épületet. Ma már szinte elképzelhetetlen, de a bemutatott kis lak egykor 8–10 fős nagycsalád együttélését biztosította. Igaz, engedményeket kellett tenni: a férfiak legtöbbször az istállóban találtak nyughelyet, átengedve a dunyhás ágyat a nők és a gyermekek számára. Az asztalnál ellenben a férfiakat illette az elsőbbség.

A péterfai ház után a kisalföldi szegényparaszti porta füstös konyhájába kukkantottak be a látogatók, végül betértek a perenyei kápolnába.

Beltér

Ugyan a Vasi Skanzen területének csak egy kis szeletére jutott ezúttal idő, mégsem csalatkozott, aki péntek délutánját a múzeumbarátokkal töltötte. A „nyugalom szigetéről” távozóban eltöprenghetett a falu főutcáján haladva azon, hogy vajon nem volna-e érdemesebb visszatérni a dolgos, áldozatos, ámde természetközelibb falusi életmódhoz, kiszakadni a 21. század lélekőrlően felgyorsult modernitásából. A Vasi Skanzen csendjét csak a madarak csicsergése, a rackák bégetése, a lovak nyerítése törte meg. A Márton napi, Szent György napi vásárok idején a legélettelibb a múzeumfalu – jegyezte meg Pospischil Barnabás. Érdemes akkor is visszalátogatni.

Sztelly

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza