Archívum

Nem tudjuk pontosan, hogy 2500 évvel ezelőtt, a korai vaskor vége felé milyen volt vidékünk. Valószínűleg meglehetős tölgyerdők borították a tájat. A magasabban fekvő területeken, mint a Vas-hegy vonulatán, bükkösök is előfordultak.

Hogy milyen volt a vaskori emberek élete itt, arról például a pinkaóvári (ma: Burg, Ausztria) Szent András templom körül és a környező erdőben látható hatalmas földsáncok árulkodnak. Földvár volt ez valamikor, amelynek déli oldalán a magaslat egy szakadékkal zuhan alá a Pika völgyébe és elnyúlt „U” alakban folyja körül a területet, természetes védelmet kínálva az itt lakóknak. A folyó itt kezdi keresztülvágni magát a 400 m körüli „hegyvonulat” kloritpalás kőzettakaróján.

Az emberek, akik a földsáncok oltalmában laktak, itt nem sok nyomot hagytak maguk után a tekintélyes méretű földhányásokat leszámítva, amelyek nyugatról védték a területet, a folyó vágta természetes védvonallal szoros egységben. Az ehhez hasonló erődített hatalmi központokban laktak az előkelők, a mesteremberek, a kereskedők, vagyis azok, akiknek sok féltenivaló ingóságuk volt.

A települést mindennapi betevővel a földvár körül elszórtan létesült kis falvak, tanyaszerű települések látták el, amelyek nyoma szemetesgödrök, lakó- és gazdasági épületek cölöplyukai és padlómaradványai, cserépedény töredékek formájában bukkannak a felszínre, ha a területen talajmunkákra, vagy éppenséggel régészeti feltárásokra kerül sor. Ebből arra lehet következtetni, hogy az itt lakók valószínűleg nagyállattartással termelték meg élelmiszerszükségletük javát. Bizonyára valamilyen szintű gabonatermesztés is folyt a „farmokon”.

Az erődített települések lakói védelmet nyújtottak a környék lakosságának vészhelyzet esetén, és innen szervezték a fémeszközök nyersanyagának beszerzését, feldolgozását és kereskedelmét. Ez a katonai arisztokrácia, a fémművesek és a kereskedők dolga volt.

Az itt készült tárgyak aztán sokszor nagy utat jártak be: gazdát cseréltek más helyeken készült tárgyakkal, ékszerekkel, kincsnek tartott csecsebecsékkel. Ezeket – más egyebek mellett – őrizgették a hegyi erődök házaiban.

Halomsírok titkai

A Vas-hegy tetején és a keleti oldalának lábánál már sokkal többet tudhatunk meg arról, hogy a vaskor embere hogyan gondoskodott elhunyt hozzátartozóiról. A Pinka által vágott szurdok mindkét oldalán több száz halomsír emelkedik, betekintést engedve a kor emberének a túlvilágról való elképzelésébe. A sírépítmények közül némelyik kis domborulat formájában mutatkozik, amelyeket az erdőben sétálva, a fák között nem könnyű észrevenni. De ház nagyságú, 3–6 m magas, 12–20 m átmérőjű halomsírt is találunk.

A vaskor emberének életéből annak végéről tudunk a legtöbbet. A korszak első felében vidékünkön a hamvasztásos temetkezési rítus volt a legelterjedtebb. A halottat, ha előkelő volt, az Iliászban olvasható szertartásokhoz hasonlóan bocsátották túlvilági útjára. A megholtat máglyára helyezték, majd szertartásos körülmények között elhamvasztották. A hamvakat égetett agyag urnába gyűjtötték és lefedték. A hamvasztó hely fölé, némileg a földbe süllyesztve, vagy a felszínen fából, kőből sírkamrát építettek, amelyet azután földdel lefedtek. Némelyik halomsírhoz több méter hosszúságú folyosó vezetett. A sírkamrák négyszög alakúak és akár 16–25 m² alapterületűek is lehettek. Ezekbe a tumulusokban olyan tárgyakat helyeztek el, amelyről úgy gondolták, hogy azoknak jó hasznát veszi az elhunyt a túlvilági életében. Így került oda ivókészlet nagy keverőedényekkel és felhúzott fülű ivócsészékkel, gyümölcsöstálakkal és húsételekkel, amelyből mára már csak a csontok maradtak meg. Ékszereket és viseleti tárgyakat is a sírokba helyeztek. A kora vaskori, ún. Hallstatt kultúra népességének sírjaiban a Dunántúlon nem túl gyakoriak a fegyvermellékletek, amiből – talán – egy békésebb korszakra lehet következtetni.

A Kőszegi-hegység és a Vas-hegy lábánál húzódott a bronzkor óta Európa egyik legjelentősebb, észak-déli irányú kereskedelmi útvonala, a Borostyánkő út, amely a Balti-tenger partvidékét kötötte össze az Adriai-tenger és ezen keresztül Mediterraneum vidékével. Így kerülhettek a halomsírokba olyan tárgyak, amelyek távoli vidékekről érkeztek ide és „végső nyughelyüket” a Vas-hegy földjében lelték meg.

És mi van a címbeli csónakfibulával? A folytatásból kiderül.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!