Archívum

Mesterek hagyatéka

Kézműves tábor a Vasi Múzeumfaluban

2011.09.29

A két nap csodás, nyarat idéző időjárása lehetővé tette, hogy reggeltől késő délutánig munkálkodjunk a Vasi Múzeumfalu portái közt.

Az első napon Edőcs Judit, Gereben Zsófia és Kiss Ernő Csaba restaurátorok irányítása mellett több tucat kisebb bognár, asztalos és kötélverő kézműves szerszámot sikerült megtisztítanunk és konzerválnunk. De az olyan, nagyobb méretű eszközökre is maradt időnk, mint a lábbal hajtós eszterga. A vasalkatrészeket a portalanítás után csersavval, a fákat Xilamonnal kezeltük. Mivel olyan vegyszerekről van szó, amelyek kellő elővigyázatosság mellett alkalmazhatóak, Kiss Ernő Csaba ismertette a munkavédelmi előírásokat. Munkaköpenyt, védőkesztyűt, szükség esetén védőszemüveget használtunk. A jól végzett munka után azért még belefért az időbe a métamérkőzés is.

Pénteken Baki Gyula, a Zalalövőn élő, 85 esztendős kötélverő mester és az Őrségből érkezett Horváth Kálmán fafaragó keze alatt sajátítottuk el mesterségük néhány fogását. A munka során számos olyan szerszám került a kezünkbe, amelyeket előző nap mint régiségeket tisztogattunk, gondoztunk. Használatukban segítségünkre volt Nagy Endre muzeológus, akivel egy rönkpadot készítettünk. A jókora fenyőrönk vonókéssel való lekérgezésétől ugyan nem kérgesedett meg a tenyerünk, de a fűrészelés, bárdolás és a lábak befúrása során azért lehetett néhány vízhólyagot szerezni.

Horváth Kálmánnal a faragószék nótája járta: "Jaj, de szép, ez a derék faragószék!" Megfaragtuk egy jó képességű gereblye alkatrészeit. De dolgoztunk a bognárműhelyben is, ahol menetet vágtunk, sőt esztergáltunk is a hirtelenjében működőképessé tett lábbal hajtós esztergán.
Résztvevők: Barta Virág (NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium), Brunászki Bence (Brenner János Általános Iskola), Horváth Eszter (Kanizsai Dorottya Gimnázium), Horváth Gábor (Gépipari Szakközépiskola), Jordán Viktória (Kanizsai Dorottya Gimnázium), Kiss Péter (OMK Simon István Általános Iskola), Kuti Dániel (Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium), Kuti József (Rrményik Evangélikus Általános Iskola), Pintér Attila (Dési Huber Általános Iskola), Szabó Anna Boglárka (Reguly Antal Általános Iskola)

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza