ArchÃvum
Öt nap Észak-Itáliában – 2. rész - Majland tornyai
2019.03.07
Folytatódik a második résszel a 2018.10.25–29. közt szervezett észak-olaszországi utazás beszámolója. Lombardia fővárosának időnkből kitelő lehető legteljesebb megismerésére a Sforza vár közeléből indultunk.
Elsétáltunk a Mária Terézia által alapított Teatro alla Scala-hoz, beléphettünk néhány második emeleti páholyba, sőt szerencsénkre rövid ideig belehallgathattunk a zenekari próbába is. Hiába szerettük volna tovább csodálni a bársonyborítású páholysorokat, a királyi páholyt, néhány perc múlva megkezdődött az énekesekkel közös próba, amelyen a látogatók már nemkívánatos vendégnek számítanak. Kárpótlásként az aulában elhelyezett tablókon örömmel fedeztük fel Eötvös Péter, Kurtág György, Ligeti György nevét és a szombathelyi Bartók Szeminárium említését.
Az operaház múzeumának megtekintése után a Piazza della Scala-ról a II. Viktor Emánuel Galérián, ezen az elegáns üzletekkel teli, kereszt alakú passzázson át jutottunk el a Piazza del Duomo-ra. Mivel még volt jó félóránk a dómlátogatásra lefoglalt időpontig, először körüljártuk a Duomo di Milano-t, a római Szent Péter-bazilika után Olaszország második legnagyobb méretű templomát. Megtekintettük kívülről a Gian Galeazzo Visconti herceg utasítására emelt legrégebbi épületrészt, a tisztán gótikus apszist, majd hátizsákjaink, táskáink tartalmát is érintő, alapos biztonsági átvizsgálás után bebocsátást nyertünk a dómba. A 67 darab, 45 m magas pillérrel 5 hosszanti és 3 kereszthajóra tagolt belső tér látványa percekig letaglózza a belépőt. E hatás alól nem szabadulva, megtekintettük többek közt a napóra meridián vonalát, (vö.: 2017. Bologna, San Petronio), Hajnal János csodálatos színekben pompázó, 1954-ben készített négy üvegablakát, a főoltár fölötti boltozaton elhelyezett medaillont, amelyben a Krisztus keresztjéből származó Szent szeget őrzik. Láthattuk Borromeo Szent Károly sírkápolnáját (Scurolo di San Carlo), Giacomo Medici síremlékét és Marco d’Agrate világhírű, a 16. századi szobrász hihetetlen anatómiai tudását bizonyító Szent Bertalan szobrát. Idegenvezetőnk felhívta figyelmünket arra a táblára is, amely még Szent Ambrus templomából való. Lenyűgözve szemléltük a színpompás, 14. századi üvegablakokat. A szentélykörüljárón lépdelve – amelyből a lezárás miatt vissza kellett fordulnunk – az ereklyékhez járuló középkori zarándoktömegekre gondoltunk. A főhajóban kifele haladva még egy pillantást vetettünk Nicolas de Verdun 15. században idekerült remekművére, a Trivulzio gyertyatartóra, Borromeo Szent Károly körmeneti keresztjére, amellyel az 1576. évi pestisjárvány idején végigvonult Milano utcáin és arra a porfír keresztelőmedencére, amely vélhetőleg a római korból maradt fenn.
A dómtól metróval utazva jutottunk el a Santa Maria delle Grazie templomhoz, hogy az előre lefoglalt időpontban bejuthassunk a refektóriumba. Itt látható ugyanis Leonardo da Vinci – és egyben az itáliai reneszánsz festészet – egyik legkiemelkedőbb alkotása, az Utolsó vacsora. Ki-ki felidézte magában mindazt, amit a kompozícióról, a restaurálásáról idegenvezetőnk az autóbuszon, vetítéssel szemléltetve elmondott nekünk.
Ismét rövid metrózás következett: a Castello Sforzesco elsősorban Michelangelo Rondanini Pieta-ja miatt vonzott minket. Óvatosan, minden hirtelen mozdulatot mellőzve szemléltük a befejezetlenségében is megrázó remekművet. Mindenkit hatalmába kerített az érzés: egy pisszenésnél hangosabb szó, és Szűz Mária törékeny karjai elernyednek, kicsúszik közülük a halott Krisztus teste.
A kapcsolódó, piéta-ábrázolásokat felvonultató tárlat háromdimenziós művészettörténeti kurzusként szolgálta Michelangelo alkotásának befogadását, megértését. Ráadásként ízelítőt kaptunk a középkori kőfaragó művészetről a Museo d’Arte Antica kiállításában. Említsük meg itt Bernabò Visconti nevét: a Viscontiak, akárcsak a Scaligeriek Veronában, az utolsó ítéletig tartó köztes állapotot kifejezve, ég és föld közé, oszlopokra állítva készíttették el síremlékeiket.
Ennyi közös élmény után csoportunk kettévált: voltak, akik a dóm tetején néztek szét, mások a meghirdetett programot követve a Palazzo di Brera képtárban, többek közt Andrea Mantegna, Paolo Veronese, Ticiano Vecellio és Jacopo Tintoretto alkotásaiból merítettek további művészeti élményeket.
A dóm tetőszerkezetének megmászására vállalkozó kis csoportnak nemcsak templom tetejéről nyíló pazar kilátás maradt meg örök emlékül, de az a lenyűgöző alaposság is, amellyel a legutolsó indadíszítést is kifaragták a hajdani mesterek egy olyan helyen, ahol e műalkotások meglehetősen kevéssé vannak szem előtt.
Tóth Kálmán
