Archívum

Csáktornya (Čakovec), Muraközi Múzeum (Muzej Međimurja)
A múzeumnak otthont adó palota helyén egykor a horvát báni méltóságra emelkedett főúr, a IV. Béla korában élt, Hahót nembeli Csák lakótornya állt. 1547-ben vette birtokba a várat a későbbi szigetvári hős, a horvát Leonidász: Zrínyi (V.) Miklós, vagyis Nikola Šubić Zrinski. Ettől kezdve másfél évszázadon át az egész Muraköz története összeforrt a Zrínyiekkel. Sajnos mára szinte semmi kézzelfogható sem maradt Csáktornyán abból a gazdagságból, amelyről egy török és egy németalföldi utazó korabeli leírásai tanúskodnak. Ők még megcsodálhatták a fegyvertár, a kincstár, a képtár és a különösen gazdag könyvtár értékeit. A történelem viharai közepette mindezekből mára csupán a könyvtár egy része maradt együtt. E 424 kötet jelenleg a zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtárban található. A csáktornyai vár épülete napjainkban – enyhén szólva – nem tükrözi egykori fényét. A jugoszláv időkben nem nagyon lehetett beszélni a Zrínyiekről, mert ez horvát nacionalista megnyilvánulásnak számított volna. 1932-ben még az is felmerült, hogy az egész épületegyüttest lebontják, és építőanyagként értékesítik. Hogy ez nem történt meg, az a helyi vállalkozóknak köszönhető, akik iparkamarai célokra megvásárolták a lerombolásra ítélt építményt. A műemléki felújítást, ezzel együtt a Zrínyiek történetének méltóbb bemutatását a háború, majd a máig tartó gazdasági visszaesés késleltették és késleltetik. A múzeum látnivalóit a Muraközi Művészek Galériája, régészeti-történeti bemutatók, egyházművészeti tárlat és néprajzi kiállítás alkotják. Köszönettel tartozunk a múzeum munkatársainak azért, hogy előzetes kérésünkre a hivatalos nyitási idő előtt egy órával, 9 órától fogadták csoportunkat.

Varasd (Varaždin), Vármúzeum (Gradski Muzej)
Varasd neve a magyar „város” szóból származik. Legfontosabb látnivalója a reneszánsz stílusban épített, majd az Erdődy család jóvoltából némi barokk átépítéssel kényelmesebbé tett vár, amely ma a Városi Múzeumnak ad otthont. A tárlatlátogatást a 16. századi Varasdot, egyben a vár reneszánsz stílusú átépítésének korát idéző makettnél kezdtük, megismerkedve a település nevezetes épületeivel. A bőséges tárgyi anyagot felvonultató várostörténeti kiállítást III. Béla 1209-ben kiadott oklevelével indul, amelyben az uralkodó a vár körül kialakult települést szabad királyi várossá nyilvánította. Varasd híres szülötteinek, Ivan Kukuljević Sakcinski-nek (1816–1889) és Vatroslav Jagić-nak (1838–1923) külön kiállítást szenteltek. Az előbbi személyiség író, politikus, történész, a délszláv népek egyenjogúsításáért és egységéért harcoló illír mozgalom híve, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, Josip Jelačić bán levéltárosa volt. Az utóbbi az újabb szláv nyelvészet Európa-szerte elismert tudósa, aki a szerb és horvát nyelv teljes azonosságát és a két nép közös eredetét vallotta. Cégérekben, céhládákban és más iparos emlékekben bővelkedő hangulatos kiállítótér emlékezik a varasdi céhekre. A két évtizede folytatott régészeti feltárásokból előkerült 15. századi gótikus faragványok, kályhacsempék mellett megtekinthető az Erdődy és Ungnád család művészi munkával márványba faragott kettős címere. A címeren az 1591-es évszám olvasható, amely arra utal, hogy Erdődy Tamás, Varasd vármegye örökös főispánja, étekfogómester, tárnokmester, horvát-dalmát és szlavón bán nejével, Ungnád Máriával ebben az évben helyezte székhelyét Varasd várába. A várkápolna oltárán is feltűnik az Erdődy-címer, az „IN DEO VICI” jelmondattal. A kápolna falán lévő körökbe rajzolt keresztek egyedi módon őrzik a kánoni vizitációk (vagyis a plébánia állapotát feltáró püspöki látogatások) emlékét. A Varasdi Városi Múzeum remek kiállításai közt is különleges élményt jelentett az egyes korszakok bútorstílusait, lakáskultúráját bemutató szobák sorának megtekintése, különösen azon információ birtokában, hogy vezetőnk elmondása szerint a bemutatott tárgyak mind Varasdról származnak. Vársétánkat a varasdi fegyverkészítő műhelyek termékeit is felvonultató fegyvertárban és a lapidariumban zártuk. Köszönet illeti a múzeum munkatársait azért, hogy a hivatalos nyitva tartási időn túl is a legnagyobb udvariassággal és türelemmel kalauzolták csoportunkat. A tárlatvezetés után rövid városnéző sétára csábította csoportunkat az időközben napsütésesre változó időjárás. Többen végigjárták a meglepően magas és meredek vársáncot, felkeresték a Nagyboldogasszony székesegyházat vagy elfogyasztottak egy feketét valamelyik hangulatos kávézóban.

Krapina, Kranemus Nerandervölgyi Múzem (Kraneamus – Muzej Krapinskih Neandertalaca)
A modern múzeumépületbe belépve azonnal egy vetítőterembe érkezik a látogató. A nagyméretű filmvásznon egy neandervölgyi közösség mindennapjai elevenednek meg. Ekkor még nem lehet sejteni, hogy a film szereplővel közelebbi ismeretségbe is kerülhetünk majd. A kiállítás meglepő módon egy 19. század végi iskolaterem és egy patika berendezésének bemutatásával kezdődik, utalva arra, hogy egy helyi diák talált itt először ősállatcsontokat és a Zágrábba küldött leleteket gyógyszerészek konzerválták. A szellemes, látcsövekkel felszerelt dioráma az első múzeumépületet mutatja be, amely korábban Kneipp-féle gyógyintézetnek adott otthont. A kiállítás adatgazdag tudománytörténeti bevezetővel folytatódik, amelyben a világegyetemről, az ember anatómiai felépítéséről alkotott különféle teóriák vázolódnak fel. Itt esik szó a 16–17. század fordulóján élt James Ussher érsekről, aki szerint a világteremtés pontosan Kr. e. 4004. október 23-án, reggel 9 órakor fejeződött be. De képet kapunk a természettudományi szemlélet kialakulásában mérföldkőnek számító legfontosabb felfedezésekről is. Így jutunk el a krapinai ásatásokig, amelyek 1899-ben, 40 évvel Charles Darwin: A fajok eredete című munkájának megjelenése és 43 évvel a Düsseldorf melletti Neanderthal ősemberleleteinek előkerülése után kezdődtek. A 20 méter széles és 9 méter magas barlangból mintegy 900 emberi csonttöredék és 200 fog – kb. 80 neandervölgyi ember maradványai – került elő. A lelőhely jelentőségét nem csak a leletbőség adja, hanem annak korai jellege is: az itt élt ősemberek a korai neandervölgyiek csoportjába tartoztak, tehát kb. 125000 éve éltek.
A kiállítás a tudomány jelenlegi állása szerint meghatározott földtörténeti korszakok lélegzetelállítóan látványos bemutatásával folytatódik. A csigavonalban emelkedő járószinten elhelyezett földtörténeti óra segítségével nyomon követhetjük a földi élet kialakulását és fejlődését az első egysejtűek megjelenésétől a Homo neanderthalensis, majd a Homo sapiens koráig. A két embertípus testi tulajdonságait metszetes anatómiai figurák segítségével össze is hasonlíthatjuk. A krapinai barlang 12 életnagyságú viaszfigurájában – amelyeket Madame Tussaud panoptikumának egyik munkatársa készített el 10 év alatt, eredeti emberi haj és körmök felhasználásával – felismerhetjük a bevezetőben látott játékfilm szereplőit. Valamennyi figurát a krapinai leletek vizsgálatából levont következtetések alapján készítették (lásd: a filmben medvetámadás következtében csonkolt végtagú, vagy a vélhetően kőszerszámtól fejsérülést szenvedett, kómában fekvő férfit). A leletek tanúsága szerint a legfiatalabb 3 éves, a legidősebb 27 éves lehetett. Egy nő homlokcsontján 42 mesterséges bekarcolást találtak, amiből halotti szertartásra lehet következtetni. A témához kapcsolódó kiállítási enteriőr (és természetesen a film egy részlete is) ezt a szertartást mutatja be: a megholt homlokára a közösség tagjai nevében kőszerszámmal egy-egy rovátkát vont a legidősebb nő. Képek és videofelvétel segítségével megismerhetjük a pattintott kőszerszámok készítésének technikáját és megtekinthetjük a Krapinán előkerült eszközöket, a legszebbet felnagyítva is. A padlóra vetített pattogó jégpáncélon át léphetünk a jégkorszak élőlényeit és azok vadászatát bemutató terembe. A világon előkerült neandervölgyi leletek összefoglaló bemutatása, majd a Horvátország területén fellelt ősi kultúrák egy-egy emléke, továbbá a legjelentősebb római és középkori emlékek felvillantása következik. A leghíresebb horvát feltaláló, Nikola Tesla munkásságát, aki nélkül nem lenne űrkutatás, egy tabló és a lebegő asztronauta figurája idézi. Slusszpoénként egy ügyesen beállított monitor és kamera segítségével viszontláthatjuk arcunkat valamelyik neandervölgyi ősember, vagy egy űrkutató testében.
A nap élményeitől, de inkább a GPS iránymutatásai miatt a kelleténél hosszabbra nyúlt buszozástól elfáradva érkeztünk meg zágrábi szállásunkra, a Plitvice Motelba.

Zágrábi Országos Levéltár (Hrvatski Državni Arhiv), Délszláv Háború Dokumentációs Központ
1991. június 25-én Horvátország és Szlovénia kikiáltotta Jugoszláviától való elszakadását. Miután a krajinai szerb kisebbség nem ismerte el az új horvát államalakulatot, zavargások törtek ki. A konfliktusba a Jugoszláv Néphadsereg mellett szerb szabadcsapatok is beavatkoztak. Öt évig tartó véres harcok sorozata kezdődött, amelyet a horvátok Honvédő Háborúnak neveznek, és történelmük talán legfontosabb eseményének tartanak. Déli szomszédaink közelmúltjának jobb megismerése sarkallt bennünket arra, hogy felkérjük a Délszláv Háború Dokumentációs Központ vezetőjét előadás tartására. Előadónk a rendelkezésre álló egy órában csak a legfontosabb események bemutatására szorítkozhatott. A harcok során készült filmfelvételek segítségével felidézte a Világörökség részét képező Dubrovnik elleni támadást (1991. október 1.), amely után a világ közvéleménye kezdte felismerni, hogy mi is történik Horvátországban. Pedig ekkor már több száz halottja volt a konfliktusnak. Részletesebben szólt Vukovár három hónapig tartó ostromáról, amelynek során a város épületeinek 92%-a vált a földdel egyenlővé és 7500 horvát katona esett el. A várost 1991. november 18-án foglalták el a szerbek. A lakosok közül sokakat táborokba hurcoltak. A kórházban ápolt sebesülteket, a személyzetet és az épület pincerendszerében menedéket kereső civileket – 261 embert – a pár kilométerre lévő Ovčara faluba szállították, ahol kivégezték és holttestüket tömegsírba dobták. Miután Vukovár elesett, a többségében magyarlakta település, Szentlászló (Laslovoa) tanúsította a legnagyobb ellenállást. A szerbek és a Jugoszláv Néphadsereg ágyúkkal, aknavetőkkel felszerelt csapataival szemben Rózsa-Flores Eduardo és harcostársai 4 napig tudták védeni a falut. Ezután a támadók a szétlőtt házakat felgyújtották, módszeresen lerombolták. Vérengzésekre is sor kerülhetett: 12 helyben maradt lakos sorsa máig ismeretlen. A földig rombolt Szentlászló 1998 nyaráig lakatlan volt.
1994 végére a horvát hadsereg ütőképes erővé fejlődött. Az 1995. augusztus 4–7. közt vezetett Vihar elnevezésű összehangolt horvát-bosnyák hadművelettel visszafoglalták Krajinát a szerb fegyveres szeparatistáktól, majd 1995 májusában a Villám hadművelettel két nap leforgása alatt Nyugat-Szlavóniát. E sikerek hatására a szerb fél hajlandónak mutatkozott tárgyalni a Duna-menti területekről is, amelyek végleges átadására azonban csak 3 éves átmeneti időszak után, 1998. január 15-én kerülhetett sor. A délszláv háború eseményei még hosszú ideig rányomják bélyegüket a szerb-horvát viszonyra.

Mimara Múzeum
Zágráb legszebb műgyűjteményét az Alsóvárosban található, neoreneszánsz stílusú egykori iskolaépületben lehet megtekinteni. A múzeum változatos kollekciója Ante Topić Mimara (1898–1987) magángyűjtőnek köszönhető, aki 18 évesen kezdte el a műgyűjtést. Élete vége felé több mint 3 és félezer felbecsülhetetlen értékű műtárgyat ajándékozott Zágrábnak, köztük az ókori Egyiptomból, Távol-Keletről, Mezopotámiából, Perzsiából, az antik Hellászból, a Római Birodalomból és a korai középkori Európából származó régészeti emlékeket. Iparművészeti üveg- textília- és bútorkollekciója több évszázadot ölel fel. A gyűjtemény legkiemelkedőbb részét mégis a rendkívül gazdag képtár alkotja. A második emeleti kiállítótermekben sétálva találkozhatunk Raffaello Santi, Veronese, Caravaggio, Rembrandt, Rubens, Van Dyck, Velázquez, Murillo, Goya, Delacroix, Corot, Manet, Renoir alkotásaival, amelyekről az intranetes hálózat segítségével, egy okos telefon birtokában érdekes kiegészítő ismereteket olvashatunk vagy hallgathatunk. Látogatásunk idején két időszaki kiállítást lehetett megtekinteni: a 19. századi francia grafika mestereinek alkotásaiból gyűjtött válogatást és az Adriai tenger mélyéből szinte teljes épségben kiemelt, kb. másfélszeres életnagyságú, ifjút ábrázoló római kori bronzszobrot, amelyet rövidesen a Louvre-ban is bemutatnak majd.

Zágrábi látogatásunk csonkán maradt városnézéssel folytatódott. A székesegyházat és kincstárát az egész napos szentségimádás szertartásai, a felsővárost a mostohára fordult időjárás miatt nem tudtuk megnézni. Elfogyasztottunk hát egy bureket, majd Marija Bisztrica felé vettük utunkat, ahova – jelentős útvonal-hosszabbodással járó eltévedés után – meg is érkeztünk. A kegytemplom és környékének alaposabb megtekintéséről a kellemetlenül hideg, esős időben szó sem lehetett, hiába csábított szemlélődésre az esti kivilágítás. Felekezeti hovatartozástól függetlenül lehetőség volt az esti szentmise elején való részvételre, majd immár eltévedés nélkül, este 9 után szerencsésen visszaérkeztünk Szombathelyre

Köszönet Handler Andrásnak az út programjának megszervezéséért, az autóbuszon és a városnéző séta során velünk megosztott érdekes információkért, valamint a tárlatvezetéseken, előadáson elhangzottak fáradhatatlan tolmácsolásáért!

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!