Archívum

Képregény a kenyéridolról

KALÁSZ-osok és múzeumbogarak

2017.03.03

A múzeumbogár klub ifjú tárlatvetői a szombathelyi KALÁSZ (Katolikus Asszonyok-Lányok Szövetsége) csoport ifjabb és korosabb tagjait kalauzolták a Savaria Múzeum régészeti kiállításában. A tárlatnéző séta után játékos feladatok következtek.

A feszültségoldó, rövid bemutatkozás után Varga Péter egy régészeti tudáselmélyítő vetítés során ismertette szűkebb hazánk őskori leletkincseit. A kiállítás időlabirintusában, az újkőkor, rézkor, bronzkor, vaskor tárgyi hagyatékáról viszont már a múzeumbogár klubtagok beszéltek. Hogy a neolitikum és a rézkor ember alakú szobrocskái, a velemi aranydiadém, a vaskori pecsételők, kelta érmék és fegyverek megragadtak-e a látogatók emlékezetében, arról számítógépes kronológiai feladatok megoldása során adhattak számot.

Számítógépes fejtörő

Ám aki azt hitte, hogy ezzel vége a programnak, az nagyot tévedett: az együttműködésre ezután volt csak igazán szükség! A múzeumbogarak számára ismerős volt az a rajzos feladat, amelynek során egymásnak háttal ülve kell egy tárgy képét elmagyarázni a társunknak, aki majd „fantomképet” készít róla. Ám igencsak meglepődtek, amikor fordult a kocka, és nekik kellett illusztrálni és előadni a műtárgyhoz kapcsolódó történtet, amelyet a vendégek közül kisorsolt társuk álmodott papírra. A képzett régészek számára is rejtélyes ún. kenyéridol vélt felhasználásáról például komplett képregény született. Az azonosítatlan rendeltetésű tárgy eszerint lehetett malomkő, eledel, áldozati oltár, bőrdíszmű, vagy akár időgép is.
A foglalkozás után a vendégek és a klubtagok közös eszegetéssel, teázással mélyítették tovább a kialakulóban lévő barátságot. Megígérték egymásnak, hogy lesz folytatás!

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza