Archívum

Karácsonyfadíszként használták a tojásmadarat, amely a Szentlélek szimbóluma. Kifújt tyúktojásból és abba két oldalról mintegy szárnyként beillesztet, harmonikaszerűen hajtogatott papírlapokból készült. A kilencágú fonott korbácsot aprószentek napján (dec. 28.) esedékes szokáshoz, a betegségelhárító célzatú korbácsoláshoz használták: „Egészséges legyél, keléses ne legyél az újesztendőben!” – kívánták a fiúk, miközben a gömbölyűbb testtájon kissé megcsapkodták a leányokat. Azt, hogy mit keres a tehéntúró a ládában, csak vendégünk rávezetésével sikerült kitalálni. Megtudtuk, hogy nem csak a húsvét előtti 40 napban, nagyböjt idején, de a karácsony előtti advent (advenio – eljövetel) négy hetében sem ettek húst elődeink. A kisböjt karácsony napján ért véget, tehát szenteste is hús nélküli ételt fogyasztottak. Innen ered, hogy napjainkban is gyakran kerül ilyenkor halétel az asztalra! Az alma az egészség, bőség, teljesség szimbóluma. Néhol szokás volt, hogy karácsonykor a családfő egy almát annyi gerezdre szelt, ahány tagú volt a család, így erősítve az összetartozás tudatát. Előkerültek a ládából fiúnevekkel ellátott cédulák is. Ugyanis András napján a leányok annyi cédulát írtak, ahány nap volt még hátra karácsonyig. A cédulákat összehajtogatták és megkeverték, majd minden nap húztak egyet-egyet. Úgy gondolták, hogy olyan nevű fiú lesz a férjük, amelyik név karácsony napjára marad. Ugyancsak párjóslásra voltak jók a fahasábok – amiket hurkapálcikával helyettesítettünk. A lányok kötényükbe számolás nélkül szedték a tűzifát. Ha páros számú került, akkor lehetett rá számítani, hogy a következő évben férjhez mennek.

A vöröshagymából hagymakalendárium készült. Segítségével Szilveszter, vagy Luca napján (dec. 13.) megjósolják az esős és száraz hónapokat. Egy jókora fej vöröshagymát négyfelé vágtak, kiválasztottak tizenkét egészséges lemezt és mindegyikbe egy csipetnyi sót szórtak. A hagymalemezeket sorban egy tányérba vagy tepsibe tették, megjegyezve, hogy melyik milyen hónapot jelöl, és feltették a kemence tetejére. Másnap reggel megnézték, hogy melyik hónap lemezén olvadt el a só és gyűlt össze egy kis folyadék. Úgy tartották, hogy ezekben a hónapokban lesz elég eső, a többi viszont száraznak ígérkezik. De mire kellett a tejesköcsög? Hogy köcsögdudát készítsenek belőle, ami a karácsony másnapjától vízkeresztig esedékes regölés rigmusaihoz adta a ritmust! Ez a szokás a pogány magyar világban gyökerezik. A regösök házról házra jártak – és járnak még ma is sok helyen! – bőséges termést, állatszaporodást, termékenységet kívánva a háziaknak. Szintén élő szokás a betlehemezés, amihez nélkülözhetetlen ruhadarab a báránybőr bunda és a lámás, amellyel az adventi hajnali misékre igyekvők is megvilágították maguk előtt az utat. A dió ma is a karácsonyi sütemények elmaradhatatlan alapanyaga, a szaporaság, egészség, bőség szimbóluma. Ezért történt, hogy az éjféli misén a vagányabb legények bizony megdobálták a lányokat dióval. De a háziasszonyok a baromfiudvar jövőbeli állapotát is megpróbálták megjövendölni a csonthéjas terméssel: ahogy a tyúkok elé szoktak búzát szórni, úgy szórtak diót a kislányok és fiúk elé, akik örömmel kapkodták össze a csonthéjas terméseket. Ha a fiúk gyűjtöttek be többet, akkor kiskakasok, ha a leányok, akkor tyúkocskák nagyobb számú kikelésére lehetett számítani az újesztendőben.

Mivel az „Ó jöjj, ó jöjj, üdvözítő…” kezdetű ének az egész adventi időben az evangélikus a katolikus, és a református istentiszteleteken is elhangzik, mi is elénekeltük. A cseresznyeágat Borbála napján (dec. 4.) kezdték hajtatni a lányok: vízbe tették, és ha kivirágzott, akkor reménykedhettek a jövő évi férjhez menetelben. A különleges, fából készült szerkezetet, amit Vas megyében „szépjelen” néven ismernek, a betlehemezés és a háromkirályok-járás során használták. Ezzel nyújtották magasra a betlehemi csillagot, miközben énekelték: „Szép jelen, szép csillag, szép napunk támadt!” A szalmacsutak a Luca napján szokásos kotyolás során volt használatos. A házról házra járó fiúk letették a küszöbre és rátérdelve elmondták a jókívánságokkal teli verset: „Luca, Luca, kitty-kotty,
tojjanak a tiktyok! Kolbászuk olyan hosszú legyen, mint a falu hossza, szalonnájuk olyan széles legyen, mint a mestergerenda!”

Zárásként elfogyasztottuk a kisböjt jegyében sajttal készített melegszendvicseket és megkóstoltuk az egy hete félbehagyott, de végül sikeresen összeállított saját készítésű szaloncukrot.

Köszönjük dr. Horváth Sándornak az emlékezetes foglalkozást!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!