Archívum

Az 1920-as trianoni békeszerződés nem csupán területi veszteséget, de a magyar haderő lecsökkentését is jelentette. A hadsereg létszámát 35 000 főben limitáltak, a katonai intézmények rejtve folytathattak képzést. Nem volt kivétel ez alól a kőszegi sem, amelynek neve Hunyadi Mátyás Alreáliskola volt. Csak 1938-ban állították vissza nevében is a „honvéd katonai” jelzőt.
Széll Kálmán ikertestvérével együtt 1937-ben pályázott az iskolai felvételire, amely az ötszörös túljelentkezéssel, atlétikai vizsgával együtt komoly kihívásnak számított. Noha sokan szerettek volna a tanintézmény növendékei közé tartozni, nem tudták, mire vállalkoznak. A beilleszkedés nehézségeit az Iskola a határon szövegrészlete részben hűen illusztrálja. Prof. dr. Széll Kálmán őszintén vallott arról, hogy Ottlik alakjaihoz hasonlóan számára sem volt könnyű megszokni a katonaiskola rideg fegyelmét, s előfordult bizony, hogy hazagondolva könnyes lett a szeme.

A kollektív büntetést már igen korán megtapasztalta, ezt az élményét haza szóló levélben kifejezésre is juttatta: „Úgy bánnak itt az emberrel, mint az állattal. Egy ember miatt az egész osztályt addig kínozták, míg mindenki nem sírt.” Néhány nappal az iskolakezdés után még nem tudta, hogy a leveleket cenzúrázzák. Kemény feddést kapott, amiért rosszat írt az őt befogadó intézményről.
Az iskola negatív oldala mellett a pozitív tényeket is a hallgatóság elé tárta a professzor és humorérzékét sem vesztette el. Számos kacagtató anekdotát mesélt azokról a napokról. Visszaemlékezett például a tisztálkodási fegyelemre, amelyeket nem lehetett elsinkófálni! A növendéknek ugyanis a mosdóban tisztelegve jelentkeznie kellett felettesénél: „Szobaparancsnok úrnak alázatosan jelentem, beszappanozva megjelentem!” Majd megkapta a parancsot: „Folytassa!”

A szigorú fegyelem összetartásra, rendre, tiszteletre nevelte a közösséget. A nap csuklóztatással, azaz tornával kezdődött. A délelőtti kötelező tanulmányok után, délután szabadfoglalkozások következtek. A növendékek megtanulhattak barkácsolni, fényképezni, akár gordonkázni is, hiszen az intézménynek saját ének- és zenekara is volt. Nem hagytak senkit elkallódni, a jó tanulók mellé egy-egy gyengébb képességű tanulót osztottak be, hogy tanítva, patronálva legyenek. Tették mindezt azzal a nevelési célzattal, hogy bajtársaikat sose hagyják hátra. Széll Kálmán professzor úr egykori tanulótársával egészen annak haláláig tartotta a kapcsolatot.
Az iskolában a diákok erőnléti edzései növelték kitartásukat, de lelki nevelésükkel is törődtek: több felekezet számára volt vallásoktatás. Széll professzor urat a hit minden körülmények között átsegítette a nehézségeken.

Képgaléria

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!