Archívum

Archívum

Gerinctúra a kőszegi hegyekben

Feltöltve: 2018.01.21

2018. január 21. vasárnap

75 fő és 3 kutya vett részt a szokásos lábizom bemelegítő gerinctúránkon. Vas megye minden részéből érkeztek természetjáró társaink Velembe, a buszfordulóhoz. Süle Antal vezetésével, tiszta szép időben indultunk neki a hegynek.

Első megállónk a Velem feletti Szent Vid kápolna volt. Rápillantottunk a kéktúra emlékhelyre, majd tovább indultunk ebben a magasságban a már jócskán hófedte hegyoldalnak. Itt-ott gyermekekké váltak az idősebbek is, ami a jégen való akaratlan csúszkálást illeti. A kaptató vége a 723 m magas Hármashatár-hegyen lévő pihenőnél volt. 20 percnyi időzés után már csak a hegygerincen kellett végiggyalogolni. Egy kis lejtő, egy kis emelkedő felváltva 720 és 530 méter között. A szép időnek köszönhetően ragyogó panoráma tárult elénk. Kendig – Kopasz-Kendig – Vöröskereszt (rövid megállóval) – Óház-tető – Ördögtányér-szikla – Okmányos volt az utunk. Itt a fabódéban forralt bor, tea állt a csapat rendelkezésére. Vissza Kőszegre a Szálasi-bunker – Királyvölgy útvonalon értünk le.

Mikor sikeres a túra? Ha jól végződik. Volt, aki a Poncichter borozóban zsíros kenyérrel, forralt borral zárta le a napot, mások a Kék Huszár étteremben költötték el estebédjüket. Jött velünk egy csapat gyerkőc is, ők nagyon jól érezték magukat a túra alatt, de a kutyusok is igen lelkesek voltak. Ha lett volna rajtuk GPS nyomkövető, kiderült volna, hogy talán háromszor annyit mentek, mint mi.
Jól kezdtük az évet, csak így tovább.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza