Archívum

Archívum

Visszatekintő - Forrás Találkozó Kemencén

2018. augusztus 9-12-ig.

2018.12.11

Kemence nagyon szép helyen fekszik a Börzsöny északi oldalán, a Csarna völgyben, amelynek a mélyén a Kemence patak csordogál.

Barangolás

A négynapos Forrás Találkozó első napján a Kőrózsa panzió előtt csaknem 130 fős túrakész csapat – köztük örvendetesen sok gyermek – gyűlt össze vállalva, hogy részt vesz a csillagtúrán. Az első nap kánikuláját másnap éjjel egy kis lehűlés enyhítette, így a következő napokon kellemes túraidő volt, változó felhőzettel.

Jelentős létszámú csapatunk egy része, miután nem fért el a Kőrózsa panzióban, a közeli kemping faházaiban lelt szállásra. Élelmezésünk reggeli és vacsora volt a panzió éttermében, de a szervezők napi úti csomagot is biztosítottak számunkra.

Urbán László és csapata

Érkezésünk napján, augusztus 9-én, kisvasutaztunk a teljes csarna-völgyi vonalon. Árnyas fák alatt jókedvűen elzakatolva bekukkantottunk vasút múzeumába, láttunk sok érdekes dolgot a vasút történelméből. A nap végén a vacsora után került sor a találkozó megnyitójára. Reményi Pál bevezetője után tagtársaink megismerhették a következő napi túralehetőségeket. Németh Imre barátom, Szentesről a közeli csúcsok közötti gerinctúrát ajánlotta, jelentős szintkülönbséggel. Antal János szintén Szentesről két utat is javasolt Kemence és Nagybörzsöny között: egyet a völgyben a börzsönyi kéktúra vonalában, egyet pedig a gerincen. A túraajánlatok között szerepeltek Ruszkai Piroska miskolci társunk kirándulás ajánlatai is. Jómagam, Drégelypalánk útvonalon Nagyoroszi Drégely várának felkeresését ajánlottam, a következő napra pedig egy könnyű túrát a Kőrózsa panziótól a közeli Bernecebaráti faluba és vissza.

Beszámoló az általam vezetett utak élményeiről

Fel a várhoz

Busszal Kemencéből Nagyorosziba utaztunk, majd a polgármesteri hivatalban való pecsételés után rögtön útnak is indultunk az előttünk álló, 250 m szintkülönbséggel járó 11 km-es táv megtételének. Nagyoroszi irányából kisebb volt az út emelkedése, ezért választottam ezt az irányt. A déli órákban a rekkenő hőségétől alaposan kimelegedve értünk fel Drégely várához. Még szerencse, hogy az út zömét árnyas erdei úton tettük meg. A vár alatt egy perc néma csenddel emlékeztünk a tragikus hirtelenséggel elhunyt Rósa Laci barátunktól, a Vasutas Természetjáró Szövetség alelnökétől.

A történelmi hely hangulatát erősítve felolvastam Arany János: Szondi két apródja című versét. Megérte a hosszas mászás és bolyongás a vár sziklái között, mert fentről valóban csodás panoráma tárult a szemünk elé. Ebédünk elfogyasztása után a vár másik oldalán ereszkedtünk le. Az első 150 méteres szakasz bizony embert próbáló volt, a guruló kövek, kavicsok miatt a fákba kapaszkodva sikerült csak lejutni az útra. A további lefelé vezető szakasz viszont annál kényelmesebb volt. Útba ejtettük a Shaffer-kutat, amelynek hideg forrásvízéből ittunk és feltöltöttük vizes palackjainkat. A faluba leérve még volt időnk a Várkapitány vendéglőbe betérni a busz indulásáig.

Délután érkeztünk szálláshelyünkre. Akik úgy gondolták, elsétáltak még a Csarna völgyéhez közeli strandig, esetleg a Csarna-völgyi fogadóba tértek be. A vacsora után tartott szellemi vetélkedőn négyfős csapatok mérhették össze a tudásukat. Rábai Péter szellemi totója bizony sok fejtörést okozott mindnyájunknak.

A Szokoly család sírja

A második túranap enyhülést hozott. Az ország különböző részeiből érkező túratársakkal – csaknem harmincad magammal – indultunk útnak a Kemence-patak mentén.

 A közeli Bernecebaráti községbe indultunk, hogy felfedezzük azokat a helyeket, amelyekről a túrára készülve korábban, az internetről szereztem tudomást. Az út a tervezett 12 km helyett 12,7 km-re sikeredett, ugyanis a falvakban való barangolást előre nem lehet kiszámítani. De ez talán nem nagy hiba. Kemence falut a börzsönyi kék túraútvonal a patak medre mellett kerüli el. Elhaladtunk az egykori víztározó mellett, amelynek gátja pár éve átszakadt. Ha valaki nem tudja, hogy mi állt ott, észre sem veszi, hiszen bozótos erdő hódította vissza az árteret.

A falu felső végén elhagyatott pincék sorakoznak. Utunkat először a Szokoly kastély irányába vettük, amely szépen felújított állapotban van. A kastély tulajdonosa a néhai Szokoly Alajos, a Magyar Olimpiai Társaság egyik alapítója, rövidtávfutó atléta és egyben Hont vármegye főlevéltárosa is volt. Az I. világháború után birtokára visszavonulva, bernecei kastélyát valóságos sportmúzeummá alakította. Emlékét nem csupán tábla őrzi a kastély falán, hanem a tiszteletére rendezett maratoni verseny is. A kastély megtekintése után visszafordultunk a faluba a  kiindulópontunkhoz, egy kis útszéli kápolnához. A falu feletti dombok peremén tovább haladva, temető kapujához értünk, ahol egy helyi lakos iránymutatásával felkerestük a Szokoly család és Sisa Pista betyár nyughelyét. A falu templomába sajnos nem tudtunk bemenni, viszont nagyon szép emlékoszlopot találtunk a templomkertben a világháborús hősi halottak és a zsidó elhurcoltak emlékére állítva. Innen egy kellemes sétányon érkeztünk le a falucska főutcájába. A helytörténeti múzeumba sajnos nem tudtunk bejutni, de a Huszár kastélyt meglátogattuk. A kastély meglehetősen leromlott állapotban van, viszont az udvarában egy nagyon szép iskola található. A faluban fogyasztottuk el az ebédünket. A reggeli borongós, párás idő elmúlt, szikrázó napsütésben indultunk vissza Kemence faluba, ezúttal nem a patakparton, hanem a falu főutcáján át érkeztünk szállásunkra. Utunkba esett a falu katolikus temploma és a néhai Hont vármegye megyeháza. A csarna-völgyi sörözőben a frissen sütött szilvalekváros és túrós langallót is megkóstoltuk és leöblítettük egy korsó barna sörrel.

Forrás Találkozó Kemencén2018. augusztus 9-12.

Este a vacsora után a találkozó zárása során kihirdették az előző napi szellemi totó eredményét. Bevallom őszintén, ez alkalommal a tavalyi eredményeinkhez képest nem nagyon remekeltünk. De nem az eredmény, hanem a részvétel a fontos!  Töretlen hangulatban táncra perdültünk. Másnap reggel egymásnak jó utat kívánva elváltak útjaink a szélrózsa minden irányába.

Ha lenne a VTSZ-nek kalendáriuma, én ennek a hónapnak stílusosan a Forrástúrák hava nevet adnám. Immár öt éve vagyok aktív résztvevője a vasutas természetjárásnak, ötödik alkalommal vettem részt az Északi Fény SE-t képviselő Reményi házaspár által szervezett Forrás találkozón. 2014-ben Szanda, 2015-ben Nagybörzsöny, 2016-ban Királyrét, 2017-ben Vác, 2018-ban pedig Kemence. Valamennyi találkozóra szívesen emlékszem vissza. Köszönet a szervezőknek és azoknak, akik segítették önkéntes munkájukkal a találkozó sikerét.

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza