Archívum

Finisszázs és új kezdet

Múzeumbogár idénynyitó – tárlatzárással

2017.09.08

A bezáruló Szombathely mindenkép(p)en című kiállítást fotóelőhívással és levéltári kutatással búcsúztatták őszi első foglalkozásukon a múzeumbogarak.

A fekete-fehér fotográfiákra és a hozzájuk tartozó izgalmas történetekre Mayer László levéltáros irányította rá az ifjúság figyelmét. A sort a fényképezés helyi „(h)őskorának” (19. és 20. század fordulója) egyik első szombathelyi műkedvelő fotógráfusa, Vizmathy Géza felvételei nyitották. Üvegnegatívjai megörökítették az utókor számára például a régi vasútállomás és a 2. világháborúban lebombázott városháza épületét. Vizmathy – ellentétben a profi fényképészekkel –, kevésbé jól sikerült felvételeit is megőrizte. Ma mintegy 600 alkotást őriz tőle a levéltár.

Szombathelyi repülős történetek, Mayer László tolmácsolásában

A város 20. századi történetének későbbi, fénnyel írt dokumentumai közül a múzeumbogarak egy, „MASZOVLET” feliratú repülőgépet ábrázoló fotó előtt hosszasabban elidőztek. (A mozaikszó nem cseng ismerősen a fiataloknak, ezért segítünk: Magyar-Szovjet Polgári Légiforgalmi Részvénytársaság.) A polgári repülés városunkhoz kötődő pillanatfelvételeinek ürügyén, egy rövid kitérő erejéig felreppent Repülős Gizi neve. Ám az ő sztorijánál is nagyobb szenzációnak bizonyult a gyerekek számára a Budapest–Szombathely közti menetrendszerű repülőgépjárat 1956 nyarán történt eltérítésének históriája.

Fotógép-történelem, Nagy Endre tolmácsolásával

Ha a múltidézés hosszabbra nyúlt volna, nem maradt volna idő a tevékenykedésre. A csapat egy része a szombathelyi Téli Mezőgazdasági Iskola történetének dokumentumait (korabeli fényképek, napilapok, várostérkép, iratok) vizsgálgatta. Mások légi felvételek összekeveredett negatívjai közt igyekeztek fellelni a városunkról készületeket. A csapat harmadik része Nagy Endre muzeológus vezetésével, fényérzékeny papírt használva, kipróbálta a fényképezőgépek ősét, a camera obscura-t. Felvételeiket a helyszínen berendezett fotólaborban elő is hívták.
A sötétkamra rejtekén, az előhívás bemutatása közben Endre megosztotta a gyerekekkel személyes, ifjúkori tapasztalatát: a hívóoldat nem csak a fotópapíron, de a ruhán is nyomot hagy. A tevékenykedésbe teljesen belefeledkeztek a bogarak, alig lehetett gátat szabni a kísérletezésnek. Az absztrakt eredményekre vessetek egy pillantást galériánkban!

Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Segítsd munkánkat egy megosztással!

Vissza