Archívum

Milyen a környéke és milyen is közelről a Zalai-dombság?

A túra napján még esőre ébredtünk, de mire vonatunk elindult Zalaegerszeg felé, már előbújt a napocska. Túratársaink is bizalmat szavaztak az időjárásnak, hiszen 34-en vágtunk neki a szomszéd megyébe vezető útnak, ahol a nap folyamán 16 km-t teljesítettünk.

Zalaegerszegre érve a Kertváros felé indultunk, hiszen ezúttal nem a város kulturális értékeire voltunk elsősorban kíváncsiak, hanem a környezetére, a vidék természeti szépségeire. Szerencsére ebből jócskán akadt utunk során.

Zalaegerszeg kertvárosában elbűvölt bennünk az előkertek gondozottsága, a sokféle és sok-sok virág. Legtöbb helyen megtermelik a konyhára való zöldségeket és bőséges választékát láthattuk a gyümölcsféléknek. Különösen igaz volt ez a Gyümölcsös úton, amelyen végigmentünk és láthattuk, hogy nem véletlen az elnevezés. A város széléhez közeledve néhány emelkedőt kellett leküzdenünk, de ez nem volt meglepő, hiszen Zalaegerszeg bazitai részen lévő tévétoronyhoz igyekeztünk. Az első 6 km megtétele után már ott álltunk a 95 méter magas létesítmény lábánál és szemléltük karcsúságát, szépségét. Felépítésére azért volt szükség, mert a Kab-hegyi adótorony nem tudta besugározni a zalai dombság vidékét és ezen szerettek volna javítani a tervezők. A torony 1970 és 1973 között épült fel és 1975-től látogatható. A lift az 53 méter magasan lévő presszóig vitt fel minket, ahonnan pár métert lefelé sétálva értük el a kilátó teraszt. Gyönyörű volt alattunk a város, a környező kisebb teleülések látványa és teljes valóságában láthattuk a dimbes-dombos vidék elvarázsoló szépségét, a Zalai-dombságot.

Miután kigyönyörködtük magunkat, azzal az érzéssel indultunk tovább, hogy már ezért a látványért is megérte eljönni erre az útra. Pedig még volt látnivaló bőven! Utunk erdőben folytatódott és egyszer csak a csodák birodalmába tévedtünk. Ciklámen, ciklámen, ciklámen mindenütt! Teljes pompában, mintha csak minket szerettek volna köszönteni, mondván: jó, hogy eljöttetek! Nehéz volt tovább indulni és otthagyni ezt a mesevilágot. A lágyan emelkedő és enyhén süllyedő vidéken sorra értük el a kicsi zalai településeket, Ebergényt, Újhegyet, Vorhotát, megjártuk a Szent Erzsébet-hegyet, amelyek közigazgatásilag mind Zalaegerszeghez tartoznak.

Utolsó meglátogatott településként Teskándra érkeztünk, ahol a vonat indulása előtt még egy pihenőt tartottunk, elfogyasztottuk a maradék szendvicsünket és leöblítettük egy pohár itallal, vagy egy finom fagyit kóstoltunk. A vonatunk Andráshida vasútállomásról indult Zalaegerszeg felé, majd átszállva – 40 perces vonatkésés után – érkeztünk meg Szombathelyre. Csapatunk így értékelte a látottakat: a szomszéd földje mindig zöldebb. Jó volt látni a sok szemet gyönyörködtető szépséget, de nekünk azért Szombathely a legszebb, a legszeretetreméltóbb.

Fekete István, író, a természet szerelmese, ezt így fogalmazza meg:

„Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami szeretet.”

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!