ArchÃvum
Emlékezés egy régi iskolára
2019.12.02
2019. november 27-én az Egylet vendége dr. habil. Kalocsai Péter volt, aki a 75 éve légitámadások következtében megsemmisült Szövő Utcai Elemi Iskola történetébe avatta be az előadására összegyűlt érdeklődőket.
![Emlékezés egy régi iskolára](images/vmb7155.jpg)
Dr. Kalocsai Péter bevezetőjében elmondta, hogy az egykori impozáns iskolaépület képével levéltári kutatásai során találkozott először. Az előadó felvázolta a dualizmus kori Szombathely fejlődésének meghatározó vonásait. Kiemelte, hogy a gyors városfejlődéssel a helyi oktatásügy nem tudott lépést tartani. A vasi megyeszékhelyen 1921-ben 49 elemi iskolai osztály számára 27 tanterem állt rendelkezésre. 1927-ben csak a Szövő utcában 106 tanköteles diák lakott. A vasúton túli városrész megnövekedett lélekszámára reagálva új iskola felépítéséről határozott a városvezetés. Zártkörű pályázatot hirdettek, amelynek eredményeként Brenner János és Szende László építészmérnökök tervét fogadták el a városatyák. Az új oktatási intézmény átadásáról a Vasvármegye 1928. november 16-i száma így számolt be: „Szombathely város elemi iskoláinak száma egy szép, külsőre és belsőre tetszetős épülettel gazdagodott, amelyet jelentősebbé tesz az a körülmény, hogy a vasúton túli, a várostól meglehetősen elszakított városrészt látott el egy impozáns kultúrépülettel. Egy csapásra, a gyökerében szüntette meg azt a figyelemreméltó veszélyt, melynek az apró gyermekek a szűk, s amellett hatalmas forgalmat lebonyolító vasúti aluljárónál ki voltak téve.”
Mivel a korszakban még nem folyt koedukált oktatás, ez az iskolaépületen is megmutatkozott: külön bejáratot építettek a fiúknak és külön a leányoknak. Az első tanévben (1928–1929) 369 fő volt a tanulói létszám, 1935-ben már 508 fő. A jó hírnevű iskoláról, az elért eredményekről, eseményekről gyakorta hírt adott a Vasvármegye című lap. Az intézményben keresztény és nemzeti szellemű nevelés folyt: az iskolának volt saját cserkészcsapata, imája és egyházi zászlója is. Az előadó megemlékezett az 1928-ban induló 8 fős tanári karról, kiemelve Milos István igazgatót és Heintz Fülöp „tanító-karmestert”. Őt bízta meg 1938-ban az iskolaszék a helyi elemi iskolák énekoktatásának egységesítése érdekében egy egységes rendszer kidolgozásával és az ének szaktanítók képzésével, valamint szakfelügyeletével. Az 1940. évi XX. tc. értelmében Szombathelyen is átszervezték az iskolákat: az intézmény fiúiskola lett.
![Szombathely fejlődése](images/vmb7156.jpg)
Az 1944. október 7-i légitámadás során a Szövő utcai iskola épületének egy része súlyosan megrongálódott. A tanárok és a diákok az iskola légópincéjében vészelték át a bombázást, amelynek másnapján ezt írta a Vasvármegye:
„A támadás főleg a pályaudvart érte mindkét oldalon, legsúlyosabban az állomás mögötti városrészt.”
Az iskolát be kellett zárni, a tanulók tanári útmutatással önállóan, vagy kisebb csoportokban tanultak. 1944. november 1-jén egy újabb légitámadás végleg megpecsételte az impozáns épület sorsát.
![Both Balázs felidézte nagyapja elbeszélését az október 7-i bombázás napján megéltekről](images/vmb7158.jpg)
Dr. Kalocsai Péter előadására eljött Both Béla unokája is. Both Béla volt az iskola igazgatója az épület megsemmisülésekor. Both Balázs így idézte fel nagyapja elbeszélését az október 7-i bombázás napján megéltekről:
– „Nagyapám, aki ennek az iskolának az utolsó igazgatója volt, úgy mondta, hogy saját erőből nem tudtak kijönni abból a helységből, ahová szorultak. Szerencséjük volt, hogy a szomszédos helyiséget érte a találat, mert ha nem így történik, akkor az a 30–40 ember is odavész. De sokan voltak a környéken halottak. Az akkori gyermekek is tudták, hogy támadások idején minél messzebb kell menni a vasúttól.”
![A Szövőtől az Antalon át a Nyitráig](images/vmb7159.jpg)
Az épület nélkül maradt Szövő utcai iskola a második világháború utáni években különböző helyszíneken, gyakori költözésekkel továbbra is működött. A tanítás a Selmec utcai óvoda, a Dózsa György, a Rákóczi, a Szent Márton és a Zrínyi utcai iskolák helyiségeiben folyt. Végül a jogutód iskola a Nyitra utcában épült fel és 1956. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit.
Az idén 75 éve megsemmisült elemi iskola emlékét a 2010-ben, dr. Kalocsai Péter kezdeményezésére állított, kő sztélén elhelyezett bronztábla őrzi.
Az intézmény történetéről és utóéletéről mélyebben érdeklődők számára jó szívvel ajánljuk dr. Kalocsai Péter 2016-ban megjelent könyvét, amelynek címe: A Szövőtől az Antalon át a Nyitráig. Az alapfokú oktatás története Szombathely vasúton túli, keleti városrészén (1928–1956–2016).
Sztelly