ArchÃvum
Az érmék másik oldala I. rész
Pax Romana - a béke korszaka
2021.04.15
A múzeumi tárgyak meséi sorozat következő három epizódjában a katafai éremkincs négy különleges darabját bírja szóra Varga Péter (Cserga).
Előhang
Az 1980-as évben régészeti ásatások folytak a Vas megyei Katafa település határában ott, ahol a Borostyánkő út egy szakasza a Rába folyó völgyébe ereszkedik. A római korban a folyami átkelőhely biztosítására ezen a helyen egy kis erőd épült. Az ásatás legkiemelkedőbb leletegyüttese egy, az erőd területén felszínre került, minden bizonnyal ellenséges támadás alkalmával földbe rejtett 18 darab római aranypénzből (aureus) álló kincs volt. Az összeg egy átlagos, római légiós katona kétévi fizetésének felel meg. Hogy ki rejtette el, az örök rejtély marad, de hogy miért, arra az érmék összetétele meglehetősen pontos magyarázatot ad.
Az éremtan tudománya több szempontból is segítségére van a császárkor kutatóinak. Az uralkodók és gyakran családtagjaik arcképe, a kétoldali feliratok, rövidítések szövege a kormeghatározásban segít. Az érmék hátlapján található képek, feliratok a politikai viszonyokba, az érmék anyaga, súlya pedig a birodalom mindenkori gazdaságába engednek kisebb-nagyobb mértékű betekintést.
A kincslelet érméi közül most azokat bírjuk szóra, amelyek az elrejtésük idejéről és körülményeiről mesélnek nekünk. Ezért azt a 4 érmét választottuk ki, amelyek a tárgyalandó és azt közvetlenül megelőző időszakból származnak.
Pax Romana – a béke korszaka
A „jó császárok kora” háborúk, felkelések sorozatával, a birodalom terjeszkedésének csúcspontjával vette kezdetét. Traianus (Kr. u. 97–117) idején a 90-es évektől 106-ig a dákok ellen nagyszabású hadjáratok folytak. Ezek eredménye lett Dacia provincia létrejötte. Uralkodása utolsó éveiben a császár Mezopotámia területét foglalta el a párthusoktól, egészen az Eufrátesz folyó vonaláig. A Római Birodalom így elérte legnagyobb kiterjedését.
Hadrianus császár (117–158) elődje offenzív politikája következményeivel szembesült akkor, amikor a meghódított területeket kisebb-nagyobb támadások érték. Ez felvetette a birodalom terjeszkedő politikájának feladását és a hadsereg határvédelmi feladatokra történő tartós alkalmassá tételét, területi átszervezését. Az uralkodó életét ennek személyes ellenőrzése, irányítása töltötte ki. Egyedülálló módon, módszeresen az összes érintett provinciát végigjárta. Ellenőrizte a védvonalak létrehozását, kiépítését. Személyes jelenlétével példát adott a fegyelemre, amelyen a birodalom biztonsága alapult. A júdeai zsidóság lázadásának kivételével, amelyet kíméletlenül levert, valóban sikerült megteremtenie a békét, amely Augustus óta csak ritkán volt tartós a határokon belül és a határokon túl.
Ezt a békét örökölte és tartotta fenn másodjára és immár kitűnő érzékkel kiválasztott utóda, Antoninus Pius (született: Titus Aurelius Fulvus Boionius Arrius Antoninus, uralkodott: 138–161).
Az új uralkodó a birodalom minden szegletében tiszteletet és elismerést vívott ki magának a takarékos, visszafogott, a kor körülményeit tekintve rendkívül körültekintő társadalompolitikájával, amely még a rabszolgákkal való emberséges bánásmód törvényi szabályozására is kiterjedt. Ez a több mint 20 év történelmi összehasonlításban is példátlanul békés és nyugodt volt. Ez volt a Pax Romana, a vihar előtti csend.
Az érmekről készült fotókat Móricz Péter készítette
A katafai éremkincsben ezt az időszakot idézi meg a – szenátus által áldásos tevékenysége okán kegyes, PIVS címmel megtisztelt – császár 150-ben vert 7 grammos aureusa (100 sestertius értékű aranypénz). Az érme hátlapján a LAETITIA (Leticia) felirat és Ceres, meg Prosepina (eredetileg a görög Démétér és Persephoné) ábrázolás mutatja, hogy a birodalomban jólét, bőség, virágzás van. E szimbólumok időről időre más császárok pénzein is megjelentek, de ennyire őszinte és ennyire igaz talán soha nem volt a császári propaganda, mint Antoninus Pius idejében.
Nem kevésbé beszédes az uralkodó egy másik verete a katafai leletből, amely 154-ből származik és szintén a kiegyensúlyozott, konszenzusra épülő politikát tükrözi. Az érme tanúsága szerint Antoninust negyedik konzulsága után – valószínűleg saját kérésére – már többet nem jelölték erre a tisztségre, de a császár és a szenátus, valamint a római nép jó viszonyát tükrözi, hogy 17. alkalommal tisztelték meg az uralkodót a Haza Atyja (PP = Pater Patriae) és a néptribunusi (TRP = Tribunitia Potestas) címmel. Ez így együtt, egymás mellett és ilyen sok alkalommal szinte példátlan a császárkor uralkodói címhasználatában.
A következő részben már a háborús korszak nyitányához érkezik olvasó. >> Irány a cikkhez!
Varga Péter (Cserga)
